2016. augusztus 16. kedd

aug. 16
11:34
Késelés történt egy ausztriai vonaton (hirado.hu)
Ketten sérültek meg a német elkövető támadásában.
aug. 16
11:35
Hős lett Kínában a menstruációjáról beszélő úszónő! (Blikk)
Rio de Janeiro - Nemzeti hősként fogadták Kínában Fu Yuanhui úszónőt, aki előbb azzal szerzett hírnevet, hogy fogalma sem volt arról, hogy bronzérmes lett egyik számában, majd a váltó negyedik helye után a futam előtti menstruációjáról beszélt.
aug. 16
11:36
Kiderült! Minden harmadik álláskereső már mobilról nézi a hirdetéseket (Blikk)
Az elmúlt két évben jelentősen emelkedett az álláskereséshez okostelefont használók aránya. A legnagyobb magyar állásportált jelenleg a látogatók 34 százaléka böngészi így, ez több mint 20 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest.
aug. 16
11:36
Hallókészülékre szorul majd a fiatalok harmada (hirado.hu)
Visszafordíthatatlanul károsodnak a belső fül érzéksejtjei a hangos koncertek, bulik és zenelejátszók miatt.
aug. 16
11:36
Tovább gabalyodik a kajakos doppingügye (Sport365)
A riói olimpiára utazó férfi kajakos csapatból kizárt Horváth Bence jogi képviselője szerint ügyfele doppingmintájának eredménye negatívként szerepel a nemzetközi doppingvizsgálati eredményeket nyilvántartó rendszer online felületén.
aug. 16
11:37
Fordulat! Édesapját fojtogatta a sokkolóval megölt futballista (Blikk)
Birmingham - Sötét titkok derültek ki a rendőrök által sokkolóval megölt korábbi futballista utolsó napjáról, és az is valószínűsíthető, miért volt végzetes számára a sokkoló használata.
aug. 16
11:39
Fásy Ádám olyat vétett, amire minden feleség ugrik - nyilvánosan kért bocsánatot Marikától (Blikk)
Fásy Ádám a TV2 Mokkájában kért bocsánatot feleségétől, ugyanis olyan hibát követett el, amire minden feleség egyből ugrik!
aug. 16
11:41
20 méter magasból zuhant a nézőkre egy kamera az olimpián, több sérült van - Videó (Blikk)
Rio de Janeiro - Több járókelő megsérült a riói olimpia egyik helyszínén, amikor egy dróton közlekedő kamera lezuhant.
aug. 16
11:43
Megható - Bujtor István özvegye így dolgozza fel szeretett férje elvesztését (Blikk)
Bujtor István özvegye a Mokkában mesélt arról, hogy próbálja feldolgozni hét év után szeretett társa elvesztését. Azt is elárulta, mi az, ami boldogsággal tölti el.
aug. 16
11:45
Mik voltak a magyarok kedvenc filmjei? Itt a lista (Privátbankár)
Összeszedte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, hogy melyik filmekre adták el a legtöbb jegyet.
aug. 16
11:45
Nikolics Nemanja Facebookon keresi az érte rajongó hölgyet (Blikk)
Nikolics Nemanja tesz arról, hogy rajongói kívánságát teljesítse.
aug. 16
11:45
Vizoviczki levele Kubatovnak - Ki hazudik? Nyomozzon velünk! (Alternatív Energia)
Nem került az ügyészség birtokába a levél - állítja Polt Péter, de itt még nincs vége...
aug. 16
11:45
Hallgassa meg! Ezt a dalt íratta Orbán Viktor Bon Jovi zenerszerzőjével (Blikk)
Bemutatásra került az 1956-os forradalomról szóló rockhimnusz, amelyet Orbán Viktor kérésére írt meg a számos világsláger dalszerzőjeként ismert, Desmond Child.
aug. 16
11:47
Késelés egy vonaton Ausztriában -Többen megsérültek (Alternatív Energia)
Nem, nem "migráns" volt a tettes, egy idősebb pszichésen zavart német férfit fogtak el.
aug. 16
11:47
Így párosítsuk a sört az ételekkel (Blikk)
Mindenkivel fordult már elő, hogy egy finom étel mellé sört ivott volna, de nem tudta milyen illik hozzá...
aug. 16
11:48
Így különböztetik meg a magyar pékárut (Adózóna)
Védjegyet vezet be a pékszövetség a magyar sütőipari termékekre, a magyar pékség védjegyet azokra a termékekre lehet használni, amelyek igazolhatóan magyar üzemben készültek, magyar alapanyagokból, magyar munkaerővel, ami minőségi garanciát jelent a fogyasztóknak – jelentette be a Magyar Pékszövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
aug. 16
11:48
Na, melyik volt a Sziget legmenőbb márkakitelepülése? (Kreatív Online)
A hagyományos szereplők, mint a Dreher és a Telekom mellett meglepő installációk is akadtak. Szavazás indul!
aug. 16
11:48
Elektromos autóval is átjárható lesz az ország (hirado.hu)
Szinte minden nagyobb városban lesz olyan töltőállomás, ahol az elektromos autókat feltölthetik a sofőrök. 1 milliárd forintot szán erre a kormány.
aug. 16
11:48
Kezd magához térni a németek optimizmusa a Brexit-sokk után (Portfolio)
Felfelé korrigált augusztusban a német ZEW üzleti hangulatindex értéke, miután a júniusi brit népszavazás eredménye miatt júliusban nagyot esett. A mannheimi székhelyű gazdaságkutató-intézet által...
aug. 16
11:48
A veszélyes EU-kártya, ami miatt akár százezreket is bukhatsz (Pénzcentrum)
Érdekes kutatásra bukkantunk....
aug. 16
11:48
Az Audi új rendszere képes kommunikálni a jelzőlámpákkal (Auto Pult)
Az autógyártók folyamatosan azon dolgoznak, hogy megkönnyítsék vásárlóik dolgát, miközben persze a hatékonyságot is a végletekig szeretnék fejleszteni. Ezúttal az Audi dolgozott ki egy okos megoldást – noha már korábban is hallhattunk hasonlóról –, amivel a nagyvárosok nyüzsgésében segítené a sofőröket, méghozzá a közlekedési jelzőlámpákkal való kommunikáció segítségével.
aug. 16
11:48
Folytatódott a török hajtóvadászat: 44 cégnél razziáztak (ATV)
Negyvennégy cégnél rajtaütéseket hajtott végre kedden Isztambulban a török rendőrség, amely egyúttal 120 cégvezető ellen elfogatóparancsot adott ki a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
aug. 16
11:50
Berlin a migráció miatt a munkanélküliség növekedésével számol (hirado.hu)
Statisztikák szerint a menekültek alig 10 százaléka alkalmas munkavállalásra vagy tanulásra.
aug. 16
11:54
Irigykedünk! Zsuzsáé az ország legjobb állása - Videó (Blikk)
A Túrkevén élő Kun Zsuzsa nyerte el az ország állomállását, nincs más dolga, mint wellness hotelekben dőzsölni, és még pénzt is kap érte.
aug. 16
11:56
Útban volt a szerszám! Pénisze miatt bukta el a döntőt a japán rúdugró - Videó (Blikk)
Többek között egy különös ok is közrejátszott abban, amiért a japán Ogita Hiroki nem jutott a férfi rúdugrás döntőjébe.
aug. 16
11:57
Néha bejön, ha válaszolsz egy mocskos vécé falára írt disznólkodó üzenetre (444.hu)
Donna Roberts-cel exe akart kicseszni, ezért írta ki telefonszámát nyilvánosan. Egy teherautósban mégis megtalálta élete szerelmét.
aug. 16
12:00
Kell-e helyettesítenem teljesen más keretek közt, mint az eredeti munkám? (HR Portál)
Jelenlegi munkahelyemen a szerződésem szerint 5-13 óráig szól a munkaidőm, de kaptam egy telefont, hogy helyettesíteni kell mennem egy másik munkahelyre, ahol 7-16 óráig kell lenni. Szóban elmondták 10 perc alatt, hogy mi a feladatom. Érdeklődn?k, tehet-e ilyet a munkáltató?
aug. 16
12:00
Csökkent az álláskeresők száma Nógrád megyében (ProfitLine)
Nógrád megyében a tavalyihoz képest 12 százalékkal csökkent az álláskeresők száma az első félév végére, de az álláskeresők 14,5 százalékos aránya így is a legmagasabb az országban - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője hétfőn.
aug. 16
12:02
Elutasítanak, mert 3 év alatti a gyerekem. Ha a férjem kapja a gyest, akkor teljes értékű munkaerőnek számítok? (HR Portál)
2 éves kislányommal gyes-en vagyok, de szeretnék /kereskedelem/ munkába állni. Sajnos több dolog miatt elutasítást kapok, mivel a gyermekem még nincs 3 éves így kötve vagyok a túlóra tekintetében, szabadnapon nem vagyok behívható stb, Az lenne a kérdésem, hogy amennyiben a gyes a férjem nevére át lesz íratva, akkor is ezek a jogszabályok vonatkoznak rám, vagy akkor már ,,teljes" munkaerőnek…
aug. 16
12:03
Leráztuk a Brexitet? Jó a hangulat Európában (Privátbankár)
Javulni tudott a német és az európai hangulatindex is.
aug. 16
12:04
Minden harmadik álláskereső már mobilról nézi a hirdetéseket (HR Portál)
Az elmúlt két évben jelentősen emelkedett az álláskereséshez okostelefont használók aránya. A legnagyobb magyar állásportált jelenleg a látogatók 34 százaléka böngészi így, ez több mint 20 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest - tájékoztatták portálunkat.
aug. 16
12:06
Alig ismerik fel a ma 82 éves Pierre Richardot (hirado.hu)
A Magas, szőke férfi felemás cipőben alaposan megváltozott. Gyakorlatilag felismerhetetlen.
aug. 16
12:06
Hiába vinnék a rövid kincstárjegyet, az ÁKK nem ad el többet (Portfolio)
Több mint háromszoros túljegyzés volt a három hónapos diszkont kincstárjegyek keddi aukcióján, az ÁKK azonban csak az eredetileg meghirdetett 20 milliárd forintos mennyiséget adta el. A hozam közben...
aug. 16
12:06
Nyugdíj előtt felmondtak és nem tisztességesen számoltak el (HR Portál)
Másfél évvel vagyok az öregségi nyugdíj és 5 hónapra a nők 40 év programhoz. Munkáltatóm közös megegyezéssel azonnali hatállyal felmondott. Ha nem írom alá, akkor elveszítettem volna a jogosultsági időmet. Az elszámolás értékét keveselltem, ezért reklamáltam. Azt válaszolták, hogy ilyenkor nincs felmondási idő (esetemben 9 év és 7 hónap után 30+20nap) és a törvényben a védett korra irányuló…
aug. 16
12:06
A Liberálisok a Fidesz szekerét tolják? Fodor az ATV-ben reagált (ATV)
Számtalan kritika érte a Magyar Liberális Pártot, miután amellett kampányol, hogy az emberek menjenek el az októberi kvótanépszavazásra. Fodor Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában reagált a baloldali pártok álláspontjára.
aug. 16
12:09
Betegség is nehezítette a kajakos olimpiai bajnok versenyét (Sport365)
Kozák Danuta betegen állt rajthoz hétfőn a női kajakpárosok 500 méteres előfutamában a riói olimpián.
aug. 16
12:12
Nem fogja kitalálni, kivel levelezik a női pólócsapatunk sztárja (Blikk)
Rio de Janeiro - A magyar női vízilabda-válogatott óriási csatában, négygólos hátrányból felállva, büntetőkkel jutott be a riói olimpia elődöntőjébe. A hatalmas győzelemnek nagyon sokan örültek idehaza, még olyanok is, akikre nem is gondoltunk volna.
aug. 16
12:12
Szedres-áfonyás-kókusztejes tejberizs (Mindmegette)
15 dkg szeder 15 dkg áfonya 1 maréknyi mazsola 3-4 rúd fahéj 1 kevés őrölt fahéj 1 zacskó vaníliás cukor vagy 1 rúd vanília 7,5 dl kókusztej 20 dkg jázmin rizs 10 dkg cukor rózsavíz kesudió menta a díszítéshez
aug. 16
12:21
Blogol a Vienna Life (Kreatív Online)
Tartalommarketing a biztosítótól.
aug. 16
12:22
Uber-szerű fizetést vezet be a Green Taxi (hirado.hu)
Hamarosan nemcsak autórendelésre, vagy a fuvardíj nyomonkövetésére használhatják a környezettudatos utasok a Green Taxi applikációját, hanem fizethetnek is vele a Cellum technológiájának köszönhetően.
aug. 16
12:24
Reggelente "veszélyesebbek" a vírusok (hirado.hu)
A felfedezés részben megmagyarázhatja, hogy az éjszakai műszakban is dolgozók miért betegszenek meg könnyebben és miért gyakoribbak télen a fertőző betegségek.
aug. 16
12:27
Sportfogadás: Angol és magyar nagyágyúkra fogadunk hétközben (Agroinform)
Temérdek mérkőzés kerül megrendezésre kedden és szerdán, ennek apropóján hétközi kombira adtuk fejünket.
aug. 16
12:30
Innen indult Sarka Kata, Zimány Linda és a többi magyar celebhölgy karrierje (Blikk)
A legmeglepőbb versenyeken tűntek fel legelőször a hazai szépségek, Dukai Regina, Sarka Kata, Dundika, Debreczeni Zita, Zimány Linda és Bódi Sylvi.
aug. 16
12:30
Iráni reptereket használnak a Szíriát bombázó orosz gépek (444.hu)
Az orosz hadügyminisztérium szerint így jóval több célpontot tudnak szétlőni és még időt is spórolnak.
aug. 16
12:32
Az E-MSZP újrafogalmazta a világ egyik leghíresebb drogos magazinborítóját (444.hu)
A legnagyobb balos ellenzéki párt talán a röhögtetős partidrogokban találja meg Orbán Viktor ellenszerét. Imádkozzunk együtt, hogy Molnár Gyula tényleg progresszív drogpápaként újuljon meg!
aug. 16
12:33
Pénzt adnak, ha odamész dolgozni és azért is, ha ott is maradsz - a munkaerőhiány következő lépcsőfoka (HR Portál)
Rendkívüli nehézségeket okoz a fejvadászoknak, hogy megtalálják azt a több mint 1000 új munkavállalót, aki jövő januártól dolgozni tudna a Gyöngyöshalászon induló Apollo Tyres gumigyárban. A térség más gyáraiból való átcsábításért, illetve beajánlásért hűség- és fejpénzt is kaphatnak a munkavállalók - adja hírül a népszabadság.
aug. 16
12:33
Több mint kétmillióan vagyunk kíváncsiak az olimpiára (ProfitLine)
Az elmúlt hétvége mindhárom napján több mint kétmillió néző kapcsolt a riói olimpiát közvetítő M4 Sportra, amelyen legalább néhány perc erejéig pénteken 2,35, szombaton 2,26, vasárnap pedig 2,49 millióan kapcsolódtak be az ötkarikás műsorba.
aug. 16
12:35
Pénzalappal tartanák meg a munkaerőt (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) üdvözli, hogy a kormány a munkaadói terhek enyhítésének lehetőségét vizsgálja, és egy munkaerő-megtartását támogató alap létrehozására tesz javaslatot.
aug. 16
12:39
Simán nyerhet a legdrágább ajánlat - nem lesz így jó az új útépítési rendszer (Privátbankár)
Sok a balhé az útépítésekkel, Brüsszel be is fagyasztotta a pénzt mert évekig csak az indulhatott útépítési pályázatokon, akinek 50 kilométeren belül volt aszfaltkeverő telepe.
aug. 16
12:39
Itt a Google videócsetje (Kreatív Online)
A Google Duo már nálunk is letölthető.

Keresés