A brüsszeli elutasítás ellenére csökkenti a kormány 2017 januárjától az internet-szolgáltatás áfáját - írta a Világgazdaság kedden a témáért felelős Digitális jólét program titkárságának tájékoztatására hivatkozva.
Vanczák Vilmos a korábbi hetvennyolcszoros válogatott hátvéd pénteken orvosi vizsgálatra jelentkezik a Puskás Akadémiánál, így már csak egy hajszál választja el attól, hogy hazatérjen.
Egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a kínai okostelefon piacból a három legnagyobb hazai márka a többi gyártó kárára - állapítja meg az IDC felmérése.
Az első negyedévhez képest jelentős változásokat hajtott véghez Soros György a befektetéseiben. Míg az év első három hónapjában csak úgy halmozta az aranyat, a második negyedévben már inkább...
Megtámadott egy kapust a pályán egy fekete ruhás, álarcos szurkoló egy első osztályú mérkőzésen hétfőn a svédországi Jönköpingben, majd miután elfogták a tizenévest, azt mondta, pokolgépet helyezett el a nézőtéren, de a rendőrség nem talált semmi gyanúsat.
A legnagyobb brit cégek ötször többet fizettek ki osztalékban a részvényeseiknek, mint amennyit a nyugdíjprogramjaik hiányának fedezésére fordítottak. A vállalati nyugdíjprogrammal rendelkező FTSE...
Hiába döntött Amerika újabb csúcsokat tegnap, ma már némileg elromlott a hangulat a tőkepiacokon, az európai tőzsdék esnek a délutáni kereskedésben.Alulteljesít a BUX 2016.08.16 11:37A kezdeti esések...
Nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt július 1-jétől jelentősen szűkítette a Parlament a szellemi alkotások adókedvezményére vonatkozó szabályokat. Míg a változások hátrányosan érintik a védjegyek, filmjogok és know-how-k hasznosításán alapuló, adótervezési célzattal működtetett struktúrákat, addig a szoftverfejlesztők továbbra is lényegében változatlan tartalommal élvezhetik a korábbi…
A szociális partnerek, azaz a munkavállalói és a munkáltatói érdekképviseletek régóta hangoztatják, hogy amennyiben sürgős beavatkozásra nem kerül sor, komoly problémákkal, elsősorban jelentős munkaerőhiánnyal fog szembe nézni a hazai munkaerőpiac. Az egységes európai térségben ugyanis mind a képzett, mind a képzetlen munkaerőért verseny alakult ki, így nehéz ide kötni az alulfizetett és sok…
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ha valamilyen módon meg is szűnik az Iszlám Állam (IÁ) néven ismert terrorszervezet, kérdés hogy mi lesz helyette.
Speciális tartózkodási engedélyt kaphatnak a nem EU-s állampolgár külföldiek idén szeptember 30-tól, amennyiben az őket foglalkoztató vállalatcsoporton belül, áthelyezéssel kívánnak Magyarországon, illetve az Unió egy másik tagállamában dolgozni - áll a portálunknak eljuttatott sajtóanyagban.
Tegnap tette közzé a Norbi Update, mennyi részvényt vásárolt a cég a vételi ajánlat során: a részvényesek fele nem élt a lehetőséggel. A BÉT-en a Richter és az OTP van lejjebb, a forint stabil, az angol font viszont tovább gyengül. Amerikában a főbb tőzsdeindexek soha nem látott magasságban zártak.
A tésztához: 2 db közepes krumpli 25 dkg liszt 1/2 csomag élesztő 0,75 dl tej (és 2-3 ek) 3 ek étolaj 1 tk só 1 csipet cukor A feltéthez: 2-3 dl tejföl 2-3 gerezd fokhagyma 2 fej lila hagyma 10-15 dkg bacon vagy kolozsvári szalonna 15 dkg sajt
Tavaly 57, idén pedig újabb 20 százalékot emelkedett az OTP árfolyama, adódik a kérdés, hogy ekkora rali után nem túl drágák-e már a bank részvényei. Mutatunk néhány választ a kérdésre. P/BV:...
Rio de Janeiro - A riói olimpia alatt bejárta az internetet az a fotó, amelyen 10 évvel ezelőtt a 9 éves Katie Ledecky autogramot kér az Athénban már olimpiai aranyérmet szerző Michael Phelpstől.
Szabó Gabriella és Kozák Danuta 14:23-kor lapátolhatnak az aranyért, délután háromtól két magyar birkózóért, délután négytől a férfi vízilabdázókért szoríthatunk. Közben valamikor 16:10 körül bemelegit Michelle Jennecke is!
Bizony egyáltalán nem mindegy hogyan kezeljük gyermekeink veszekedéseit. Ha hajlamosak vagyunk arra, hogy túlreagáljuk a helyzetet, és mi is elkezdünk kiabálni és harcolni, az csak tovább fokozza a feszültséget.
Rio de Janeiro - Wayde Van Niekerk még a hétszeres olimpiai bajnok jamaciai Usain Bolt elismerését is kivívta azzal, hogy Michael Johnson 17 éves világcsúcsát javítva nyerte meg a riói olimpián a 400 méteres síkfutást.
Hihetetlen, mire költenek rengeteg pénzt a világ milliárdosai. A The Richest összegyűjtötte az utóbbi idők legfurcsább vásárlásait, ebben aztán van minden, ami szokatlan.
A közgazdász szerint a gépesítésnek köszönhetően bizonyos munkakörök megszűnhetnek. Ezért a tudás egyre inkább felértékelődik, újabb és újabb képzésekre, átképzésekre lesz szüksége a munkavállalóknak.
A szakszervezet és a munkáltató között elhúzódó és sztrájkba torkolló viták miatt a tervezettnél egy évvel később, péntektől kezdi meg működését az éjszakai metró Londonban - írja az MTI. Elsőként a...
Rio de Janeiro - A gyorséttermi ételek nem egészségesek, ezt már sok felmérés kimutatta, ennek ellenére rengeteg ember, így a sportolók is szeretik. Rióban az egyik tollaslabdázó fotót is posztolt arról, hogy egy nap alatt próbálta bepótolni a felkészülés alatt kihagyott hamburgerezéseket.