A biztonságpolitikus szerint nem új dolog, hogy bűnözői körök nagy mennyiségben vásárolnak SIM kártyákat, és azokat továbbadják, akár terrorszervezeteknek is nagy haszonnal. A szolgáltatónak kellene figyelnie arra, ha valaki nagy mennyiségű SIM kártyát vásárol.
Kisújszállás - Rengetegen keresik a 16 éves Dávid Brigittát, aki 2016.09.18-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi Központ és Befogadó Otthonból a kerítésen kimászva szökött meg több lánnyal, és fiúval.
Egyre több republikánus politikus szólította fel szombaton elnöki ambíciói feladására Donald Trumpot, a párt elnökjelöltjét azt követően, hogy nyilvánosságra kerültek több mint tíz évvel ezelőtti nőkre tett trágár, becsmérlő kijelentései. Trump jelezte: nem száll ki a versenyből.
Hétfőn nyújtja be a miniszterelnök a kvótareferendummal összefüggő alaptörvény-módosítást az Országgyűlésnek. Erről Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva beszélt. Elmondta azt is: minden parlamenti képviselő támogatására számít azon módosításhoz, amely egyértelműen kimondja, Magyarországra idegen népességet nem lehet betelepíteni.
Szuzuka – A világbajnoki összetettben vezető német Mercedes pilóta kihasználta, hogy ellenfele a rajtnál bakizott, s tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben.
Az elmúlt hét unalma után most nem lesz panasz, jócskán érkeznek majd a hírek, és ráadásul a fontosabbak is. A jövő héten leginkább az inflációs és államháztartási adatokra figyel a piac, ezen kívül jegybank is közzéteszi legutóbbi kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvét, de emellé még jut néhány érdekesség is.
Esős, álmos szombat reggel. Berényi doktornő 05:45-kor kel. A gyerekek még alszanak amikor elindul. BKK-val jár dolgozni. Ilyenkor alig vannak a metrón. A Klinikáknál száll le. A Hetek drámai riportja.
Az angyalföldi rendőrök elfogták ceglédi lakcímén azt a férfit, aki szeptemberben először Óbudán, majd egy héttel később a XIII. kerületben rabolt - olvasható a police.hu oldalon.
Fülledt a hangulat a Villában, mindenki bulizással vezeti le a közelgő párbaj okozta feszültséget. Soma Evelint kergeti, Vivi Dávid ölében fetreng, míg Ati Micire startolt. A képek magukért beszélnek.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint van reális esély, hogy megadják a menedékjogot a puccskísérletben részt vevő török diplomatáknak, mert Berlin – bár a jobbik arcát mutatta a török-EU megállapodásnál – nem mindig játszik a törökök keze alá.
Gőzerővel zajlanak a munkálatok Szombathelyen, ahol az újjáépül Rohonci úti stadion. Ha a munkálatok a tervezett ütemben haladnak, akkor Király Gáborék jövő nyáron birtokba vehetik az új komplexumot.
Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió.
A tésztához: 25 dkg finomliszt 3 dkg zsír 1 db tojás 1 kk só 1 dl víz 1 tk ecet A lekenéshez: 10 dkg olvasztott zsír 15 dkg finomliszt A káposztás töltelékhez: 60 dkg reszelt káposzta só ízlés szerint őrölt bors ízlés szerint 1 ek kristálycukor 1 ek zsír 2 dl tejföl A túrós töltelékhez: 40 dkg túró 1,5 dl tejföl 2-3 ek cukor A rudak lekenéséhez: 1-2 ek étolaj
Budapest - Vasárnap 14 órakor bemegy a Népszabadság új szerkesztőségébe a stáb és megpróbálnak dolgozni pont úgy, ahogyan ezt hatvan éven keresztül tették.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28 438,95 ponton zárt pénteken, az előző hetinél 774,70 ponttal, 2,80 százalékkal magasabban. A részvénypiac forgalma 34,01 milliárd forint volt az előző heti 40,3 milliárd forint után.
ByeAlex őszintén beszélt és elég érdekes dolgokat árult el magáról, például, hogy egyáltalán nem elégedett a zenei pályafutásával, illetve, hogy kicsit sem élvezte A Dal és az Eurovízió egyetlen pillanatát sem.