A legnagyobb összevont jövedelem 2015-ben 3,777 milliárd forint volt az adóbevallások szerint, 2,7 milliárddal több az előző évinél - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett adatokból.
Az éjszaka jön majd a legjobb kortárs abszurd színház, azaz a Trump-Clinton viták harmadik felvonása, reggel részletesen beszámolunk a kimenetelről, délelőtt pedig az is kiderül majd, hogy tényleg a körúti robbantót kapták-e el. Addig is itt egy szám Hajós-Dévényi Kristóf és Tövisházi Ambrus új formációjától, szép estét.
A 2015-ös adóévről 4,625 millió magánszemély adott be személyijövedelemadó-bevallást, 50 ezerrel több, mint az előző évről. Az összevont jövedelmek összege 6,7 százalékkal, 10 064,6 milliárd forintra, a munkaviszonyból származó bérjövedelmek 6,8 százalékkal, 9250,3 milliárd forintra emelkedtek - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) személyijövedelemadó-bevallásokról szerdán, az adóhatóság…
Csehországban az idén több mint 1,3 millió személygépkocsit gyártanak, ami új rekord lesz - jelentette ki Bohdan Wojnar, a cseh autóipari szövetség (SAP) alelnöke szerdán Brünnben egy szakmai konferencián a járműipar háromnegyedévi eredményeire hivatkozva.
Internetbiztonsági oktatást indít a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) mintegy 6500 iskolásnak - jelentették be a szolgálat által szervezett, Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra című konferencián szerdán Budapesten.
Boldogasszonypuszta — Egy évvel ezelőtt nem tudta élete választottját átölelni és felköszönteni frigyre lépésük 17. évfordulóján Galambos Lajos, aki akkor még előzetes letartóztatásban élete nagy harcát vívta a rácsok mögött.
A téli fűtési időszak kezdetén 3,7 milliárd köbméter földgáz van a hazai tárolókban, 13 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, és a folyamatos földgázimporttal együtt fedezi a teljes lakosság téli igényét - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán.
Lábunk a naponta megtett hozzávetőleg nyolcezer lépésünk összes terhét viseli testsúlyunk nyomása alatt. Csontok, izmok, inak, idegek és vérerek mesteri egysége biztosítja teherbírását, amióta emberré válásunk útján két lábra álltunk.
Budapest — Óriási sikert aratott hazánkban Ronaldinho (36), a 2002-ben világbajnok brazil focista, aki a magyar fejlesztésű teqball sportág globális nagykövete lett – százak vártak rá a sajtótájékoztató után, hogy legalább néhány percre közel kerüljenek hozzá.
Budapest — Zalatnay Sarolta (68) élete mindig is tele volt megpróbáltatásokkal, de talán a börtönbüntetés és a gyakori pénzhiány sem viselte meg soha annyira, mint az, amikor 2003-ban rákot diagnosztizáltak nála.
Gyorsulhat a bérnövekedés üteme a közszférában folyó bérrendezések, illetve a versenyszférában folyamatosan emelkedő munkaerő-kereslet miatt - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatait.
Továbbra is sikeresek a panellakások az ingatlanpiacon: Budapesten az átlagos négyzetméterár idén októberben 329 ezer forint volt, ami éves szinten 21, a két évvel ezelőtti árakhoz képest pedig 65 százalékos drágulásnak felel meg - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből. A friss adatok szerint a panelpiaci drágulás a kereslet és a kínálat együttes bővülése mellett valósult meg.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai szerint nem elég a magyar jogszabályokban szigorítani a regisztráció nélküli mobiltelefonos SIM-kártyák vásárlását; egyetértés van abban, hogy nemzetközi vagy legalábbis európai uniós szintű szabályozásra lenne szükség.
Megjelent a Népszabadság és a Fedél Nélkül közös lapszáma. A rendhagyó újság tartalma titkos volt, csak annyit lehetett tudni róla, hogy oknyomozó cikkeket most nem közölnek. Közben Brüsszelben tüntetés volt a Népszabadság megszüntetése ellen az Európai Bizottság épülete előtt. További részletek a videóban.
A vadászat 301 veszélyeztetett szárazföldi emlősfaj - köztük csimpánzok, tevék, leopárdok, denevérek - kihalását idézheti elő - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján lévő fajokat vizsgálva.
Hiába fektethetnek az abszolút hozamú alapok szinte bármibe, amiben a portfóliómenedzser fantáziát lát, többnyire nem teszik ezt, és működésük jelenleg többnyire alig tér el egy kötvényalapétól. A...
Azon, ami egyből felszakadozó, hurutos köhögéssel kezdődjön, hogy aztán a harmadik-negyedik napon átalakuljon azzá, ahogy normálisan kezdődnie kéne, és egyelőre még nem tudom, hogy hogyan ér véget, mert még tart? Nem? Sajnálom, de ez csak idő kérdésének tűnik. A mai időjárás mindenesetre tökéletes feltételeket teremt egy jó fertőzéshez: nem lesz túl hideg, sőt, helyenként kimondottan enyhe, 16 fok…