Négy magyar cég került fel a Deloitte közép-európai Technology Fast 50 listájára, amely a közép-európai régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégeit rangsorolja - közölte a Deloitte csütörtökön az MTI-vel.
A világ egyik vezető ipari robotgyártó cége, a japán Yaskawa Electric Corporation úgy döntött, Szlovéniában létesít új gyárat - mondta Miro Cerar szlovén miniszterelnök csütörtökön újságíróknak Ljubljanában.
Délelőtt lemondott a magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, Benedek Tibor és már össze is foglalta az elmúlt négy év tanulságait, valamint a jövőjéről is beszélt.
A Székesfehérvár és Budapest közötti vasútvonal fejlesztésére 30 millió eurós (mintegy 9,3 milliárd forint) támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság csütörtökön. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére közölte: a folyamatban lévő beruházás során teljesen felújítják a székesfehérvári vasútállomást, átépítik a vágányhálózatot, és biztosítják a peronok akadálymentes…
A világ legnagyobb nemzetközi televíziós és szélessávú szolgáltatója, a Liberty Global, a Dentons tanácsadói közreműködésével megvásárolta Lengyelország harmadik legnagyobb kábelszolgáltatóját, a Multimedia Polskát, amely főként hibrid optikai koaxiális kábelhálózaton keresztül 1,6 millió háztartásban érhető el. A Multimedia Polska 832 ezer egyéni ügyfelet szolgál ki, akik összesen 1,4 millió…
Budapest — Az Első Emelet frontemberének, Patkó Bélának (59), vagy ahogy az egész ország ismeri, Kikinek is meg kellett küzdenie a rákkal, ám ő meglepő módon úgy tett, mintha semmi baja sem lenne, és szerinte éppen ezzel sikerült meggyógyulnia.
Budapest — Csaknem egy teljes évtizede nem válthatott szót kislányával Dancs Andrea: Leilát jordániai apja még 2007-ben erőszakkal elszakította tőle, és azóta nem engedi, hogy találkozzanak.
A Teqball Kft. és a Ferencváros labdarúgócsapata hosszú távú támogatói szerződést kötött, amely alapján előbbi pénzzel és sporteszközzel is segíti a bajnoki címvédő klubot.
A világ bortermelése az idén várhatóan öt százalékkal 259 millió hektoliterre csökken, a legjelentősebb termelő a tavalyi évhez hasonlóan Olaszország lesz Franciaország és Spanyolország előtt - közölte csütörtökön a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) Párizsban.
Budapest — Bár a többiek gyakran emlegetik hiányzó szüleiket a ValóVilág Powered by Big Brother villájában, Zsolti szinte sohasem beszél a családjáról, ha igen, akkor is csak szűkszavúan.
Magyarország — Sokként érte P. László édesapját , sőt nagyszüleit is, amikor szerdán délután szinte egy időben a Terrorelhárítási Központ(TEK) munkatársaitól megtudták: rokonukat gyanúsítják a Teréz körúti robbantással-tudta meg a Blikk.
Tizenegy magyar vállalkozás vett részt a Közel-Kelet legnagyobb technológiai szakkiállításán a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közreműködésével október 16-20. között Dubajban.
Bár még éppen egy év van hátra minden idők legkedvezőbb Teslájának gyártásáig, a Model 3 mellett már több százezren tették le a voksukat - csak Amerikában. Az európai forgalmazás garantáltan késik, hiszen már így is egy éves várólista van a típusra: aki most rendel, az is leghamarabb két év múlva Karácsonyra kaphatja meg modelljét.
Több mint 950 millió forintból fejleszti két óvodáját és egy bölcsődéjét a győri önkormányzat, a 21. századnak megfelelő, minőségi nevelő-oktató munkához szükséges környezet kialakítását a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program biztosítja - tájékoztatta a megyeszékhely önkormányzata csütörtökön az MTI-t.
Még hosszú út vezet a végeredményig, de elképzelhető, hogy egy csapat amerikai tudós megmentette a bolygónkat. A Tennessee-ben található Oak Ridge National Lab munkatársai hatékony működőképes módszert találtak arra, hogy széndioxid segítségével etanolt hozzanak létre.
Hiába űz mindenkit felbőszülten a LaFerrari, hiába tombol üvöltve a McLaren P1, ahogy a Porsche 918 Spyder egyszerű halandó számára felfoghatatlan teljesítménye sem elég semmire – úgy tűnik az Aston Martin és a Red Bull Racing hiperautója lesz a világ legextrémebb autóipari műremeke, amelyre csodálattal és áhítattal tekint majd fel mindenki. Lássuk, mitől lesz olyan különleges az AM-RB 001!
A Seat Leon jelenleg futó generációja 2012-ben mutatkozott be, így éppen ideje volt, hogy a németek kezében lévő spanyol márka frissítse húzómodelljét. Nemrég pedig meg is történt mindez, és bár első ránézésre nem túl szembetűnőek a változások, az ilyenkor szokásos módosításokat azért elvégezték a gyáriak, ráadásul a lemezek alatt is találkozhatunk újdonságokkal.
A Peugeot malmai mostanában igazán gyorsan őrölnek. A 308-assal megkezdett sikereket SUV fronton kívánja folytatni a márka, melynek hatására a crossover 3008 és az egyterű 5008 is szakított a hagyományokkal, és forradalmi SUV köntösben újult meg. A 3008 ráadásul megérkezett hazánkba, így nem haboztunk: alapos próbának vetettük alá.
A magyar nyelv hivatalos székelyföldi státusának az elérése is szerepel abban a programban, amellyel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a decemberi parlamenti választások előtt kívánja megszólítani a választókat. A választási programot Kelemen Hunor, a szövetség elnöke ismertette egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint a baloldal, az ellenzéki pártok szerint azonban a kormány hívei zavarhatják meg az október 23-i megemlékezéseket. Dömötör Csaba parlamenti államtitkár mindenkit arra kért, hogy tegye félre a pártügyeket hétvégére. Közben Juhász Péter arra szólította fel a kormánypárti politikusokat, hogy ne hergeljék már most az embereket. Részletek a videóban.
Extrudált földimogyoró, illetve enyhén sózott ízesítésű Tesco Organic bio köles golyókat vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) magas atropin- és szkopolamin tartalmuk miatt, ami gyermekeknél megbetegedéseket okozhat - közölte a Nébih csütörtökön.
Orbán Viktor a 2010-es választások előtt azt ígérte, ha kormányra kerülnek, egymillió munkahelyet teremtenek 10 év alatt. A miniszterelnök nem felejtette el ígéretét, legutóbb múlt heti...