Nem növeli a nőknél a mellrák kialakulásának kockázatát az éjszakai munka - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb vizsgálatból. 1,4 millió nő adatait elemezték Nagy-Britanniában, és jutottak arra a következtetésre, hogy nincs összefüggés a mellrák és az éjszakai munka között.
Szigetszentmiklós - Iskolába menet veszett nyoma Kovács Adrienn Biankának (17). A fiatal lány október 6-án, délután egy órakor indult el otthonából az intézménybe, oda azonban nem érkezett meg.
Megemelt fizetés érkezett szerdáig a pedagógusok számlájára: az érintettek három-tizenötezer forinttal kaptak több pénzt - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Munkaerőhiányról beszélni már nem számít újdonságnak, hiszen nap, mint nap ezzel találkozunk a média különböző fórumain. Sokan, sok féle aspektusból megközelítették már a témát, találkoztunk már statisztikákkal, kiemelten, és még kiemeltebben veszélyeztetett ágazatok felsorolásával. Jelen cikkünkben a fluktuációval kapcsolatban azt vizsgáljuk, hogy a közvetlen vezetők viselkedése, vezetői…
Ugyan az elmúlt egy-másfél évben nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar gazdaság több területe munkaerőhiánytól szenved, a foglalkoztatottság továbbra is szépen emelkedik, a gazdaságilag aktívak tábora...
A jen erősödése megállni látszik, a Citi elemzői szerint azonban még további erősödés jöhet a japán fizetőeszköznél, ami miatt a japán részvényekre vonatkozó ajánlását alulsúlyozásra rontotta. A...
Magyarország egyik legdrágább, felsőkategóriás luxuslakását használja Matolcsy György jegybankelnök, állítja oknyomozó cikkében a Népszabadság. Ez önmagában aligha lenne érdekes, és magánügynek is lehetne tekinteni, ha nem éppen arról a lakásról lenne szó a Várban, az Országház utcában, amely a Népszabadság információi szerint Patai Mihály kizárólagos tulajdonában áll. Azé a Patai Mihályé, aki az…
Stratégiai vételi lehetőség kínálkozhat az aranynál, amennyiben az árak jelentősebben 1250 dollár alá esnek - vélik a Goldman Sachs elemzői. Az aranynál az elmúlt hónapban látott árfolyamesés...
Az Európai Bizottság etikai vizsgálatot indított Neelie Kroes egykori uniós biztos ügyében, aki kiszivárgott iratok szerint a hivatali ideje alatt is vezető tisztséget töltött be egy bahamai offshore cégben - erősítette meg csütörtökön a brüsszeli testület egyik szóvivője.
A Cisco által kifejlesztett Cisco Packet Tracer szoftvert használják majd a diákok az első informatikai szakmai érettségin 2017-ben a hálózati feladatok megoldásához - mondta csütörtökön tartott budapesti sajtótájékoztatóján a Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda (HTTP) Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Magyarország - Vegye elő a túrabakancsát, hétvégén ugyanis visszaköszön a napsütéses őszi idő. Az ország nagy részén már ma délutánra kisüt a Nap, vasárnao akár 16 fokot is mérhetünk.
Negyed évszázaddal ezelőtt még a fekete dél-afrikaiak éltek nyomorban, az apartheid-korszak az országban a fehéreknek viszont jó életet biztosított. Manapság viszont teljesen átalakultak a társadalmi viszonyok.
Az LMP szerint a többkulcsos adó bevezetése mellett 6 és fél százalékkal kellene csökkenteni a munkavállalói járulékokat ahhoz, hogy versenyképes fizetéseket kapjanak a hazai munkavállalók.
Ugyan az elmúlt egy-másfél évben nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar gazdaság több területe munkaerőhiánytól szenved, a foglalkoztatottság továbbra is szépen emelkedik, a gazdaságilag aktívak tábora...
Ma hajnalban, a kelet-ázsiai kereskedés indulásakor hirtelen zuhanásnak indult az angol font. A pánikszerű eladási hullám során két perc alatt 6%-kal került lejjebb a brit fizetőeszköz árfolyama a...
Kevesebb motorfejlesztési zsetonba került a Honda új, Malajziában bevetett erőforrása – állapította meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Tovább »
Zseniális húzással igyekezte növelni álláskeresési esélyeit Lukas Yla. Az álláskereső marketinges jól tudja, hogy az életrajzok egy része egyenest a kukában landol. Hogy ezt elkerülje, kifutófiúnak öltözött és fánkos dobozban szállította cégekhez az életrajzát, írja a Metro.
A milliárdost adócsalás miatt körözték. A vádirat szerint Oszter és társai a hírekből értesültek azokról a nyomozati cselekményekről, amikről azt állították, hogy az ő hatásukra történtek.
Az orosz elnököt ábrázoló, hatalmas transzparenst függesztettek ki csütörtökön New Yorkban az egyik hídra, majd a rendőrség egy bejelentést követően egy óra múlva eltávolította.
A BÉT csütörtök este közzétett vezérigazgatói határozatában felfüggesztette a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. törzsrészvényeinek kereskedését az október 7-i, pénteki tőzsdenapon. A CIG Pannónia...