Minden eddiginél korszerűbb megoldáson dolgozik a L'Oreal cég egy másik francia nagyvállalattal a Poietisszel karöltve, hogy segítsen azokon akik valamilyen oknál fogval elvesztették hajkoronájukat. Persze, hajbeültetés már eddig is létezett, de most egy kevésbé hosszadalmas és még kevésbé költséges technológiát fejlesztenek tökélyre.
Hat nap leforgása alatt tizenegy gyárat és csaknem hatvan járművet gyújtottak fel az állami földkisajátítások ellen tüntetők Etiópiában - derült ki helyi médiajelentésekből pénteken.
Lealkudná a Yahoo árát a céget felvásárló Verizon, nem is kicsivel, 1 milliárd dollárral akar kevesebbet fizetni érte. Az indok, hogy kiderült, hogy hackerek 500 millió felhasználó adatait...
Az Európai Unió nyugati államaiba tartó illegális bevándorlók borotválkoznak egy tégladarabokkal teli udvaron a központi buszpályaudvar közelében Belgrádban 2016. október 7-én.
Unod minden vasárnap a hagyományos rántott húst sütögetni? Próbálj ki valami mást! Sorozatunkban hétről hétre olyan fogásokat gyűjtünk össze nektek, melyekkel nem vallotok szégyent a hétvégén akár a családra, akár egy nagyobb vendégseregre főztök! A receptek között a szárnyas-, a marha-, hal- és a sertéshúskedvelők is megtalálják a kedvencüket, de a tésztaimádók, az egytálétel-rajongók és a…
Folyamatosan zajlik és a két hónapon belül lezárulhat a felszámolás alatt álló Hungária Értékpapír Zrt.-nél még meglévő ügyfélvagyon kiadása - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit...
Nem csak a hétköznapi emberek, hanem a sztárok is szeretnek néha bolondozni és buta arcokat vágni. Készítettönk is egy képösszeállítást, amelyben Ön is megnézheti, milyen az, amikor a legnagyobb világsztárok bolondoznak.
Mesterséges lényeken, androidokon élhetik ki akár a legsötétebb vágyaikat a kalandpark látogatói az HBO új fantasztikus sorozatában, a Westworldben. A széria alkotói Michael Crichton 1973-ban készült filmjének, a Feltámad a vadnyugatnak az alapötletét gondolták újra. A kalandpark szülőatyját, mindenható urát Anthony Hopkins kelti életre.
Szokatlan módon a magyar piac "zárása" után, csütörtökön az esti órákban kezdődött a forint erősödése és pénteken hajnali 3-ig ez folyamatos volt, így az euróval szemben egészen 303,5-ig jutott a...
Budapest — Gyakorlatilag nincs olyan foglalkozás, hol a fizetések ne maradnának el a szomszédos országok, illetve az európai uniós átlagtól. Pedig az elmúlt években több szektorban is emelkedtek a keresetek.
Budapest — Az üresen tátongó parlamenti ülésterem látványa már régóta nem újdonság. Most kiderült, hogy a bizottsági üléseken még látványosabb a hiányzás, vannak képviselők, akik ebbéli feladatukat szinte el sem látják, az ülések 70-80 százalékáról hiányoztak az elmúlt években.
Nánási Henrik a világ egyik legsikeresebb magyarja, nem árt, ha mi is tudomást veszünk róla. A híres mester nemsokára hazalátogat, előtte azonban még Európa egyik legérdekesebb városában, Velencében lesz látható egy feszültségekkel teli, vérpezsdítő estén.
Budapest — Gyakorlatilag nincs olyan foglalkozás, hol a fizetések ne maradnának el a szomszédos országok, illetve az európai uniós átlagtól. Pedig az elmúlt években több szektorban is emelkedtek a keresetek.
Idős embert próbált meg kirabolni egy 26 éves férfi az Egyesült Királyságban. Amikor azonban a férfi pénzt követelt áldozatától, valami egészen váratlan történt.
A Déli pályaudvar üzemi területén tervezett beruházás nem befolyásolja a vasúti személyforgalmat - közölte Gyetvai Árpád, az egyetem fejlesztéséért is felelős miniszteri biztos pénteken az MTI-vel.
A szegény amerikaiakat látnál el ingyenes internet-hozzáféréssel Mark Zuckerberg. Bár ezen a kapcsolaton gyakorlatilag csak a Facebookot lehetne elérni, de sokan ezt is örömmel fogadnák.
Eséssel indították a hét utolsó kereskedési napját a vezető amerikai indexek, miután egy csalódást keltő makroadat érkezett. A nyersanyagszektor különösen gyengén teljesít.Pletykára ugrott a Deutsche...
Egy hosszú nap után mi is lehetne jobb, mint vicces fotókkal múlatni az időt? Kacagó hiéna, táncoló medve, és más jópofa állat: nézzük a vadvilág legmókásabb pillanatait, amik az Ön arcára is mosolyt csalnak majd.
A Nemzeti Választási Bizottság egy magánszemély kifogására ismét megállapította, hogy jogsértő a Magyar Kétfarkú Kutya Párt mobiltelefonos applikációja.
Futóversenyt rendeznek a fővárosban a hétvégén, emiatt szombaton a Városliget, vasárnap több budapesti fő közlekedési útvonal forgalmát korlátozzák, és ez a közösségi közlekedést is érinti - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
Az idősek életerős és lelkes nyugdíjasok lehetnek, ez pedig erőforrás a szűkebb környezetük, a családjuk, de az egész ország számára is - mondta az emberi erőforrások minisztere az idősek világnapja alkalmából rendezett pénteki ünnepségen, a Pesti Vigadóban.