2016. október 6. csütörtök

okt. 6
10:33
Hosszú Katinka megint mindent megnyert (444.hu)
Összesen 9 győzelemmel abszolválta a rövid pályás világkupa-sorozat dubaji etapját. 37 aranya van a sorozatban.
okt. 6
10:35
Így úszhatja meg, hogy visszatekert kilométeres autót vegyen (hirado.hu)
Bár már börtön is jár a visszatekerésért, még mindig sok a hamis kilométeradatokkal kínált használt autó. Azért van néhány tipp, amivel elkerülhetjük, hogy pont minket verjenek át.
okt. 6
10:36
Visszatekert kilométerórákkal, hamis dokumentumokkal adták el a használt autókat (Adózóna)
Szlovák cégen keresztül „tolta be” Magyarországra a német autókat egy nyíregyházi gépjármű-kereskedő. Visszatekert kilométer-számlálóval, áfacsalással, hamisított dokumentumokkal kínált piaci ár alatt autókat. A gyanúsítottak bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények miatt felelnek.
okt. 6
10:37
Holnap akciósan lehet vásárolni a weben: internetes vásárlás napja lesz (hirado.hu)
Idén hatodik alkalommal rendezik meg Magyarországon az Internetes Vásárlás Napját. Az egynapos e-kereskedelmi óriásakcióban több száz webáruház kínál különleges kedvezményeket.
okt. 6
10:39
Holttestek és vértócsák: Kiszállt a TEK a Puskás Ferenc Stadionhoz (képek) (ATV)
Csütörtök hajnalban nagy erőkkel szállt ki a Terrorelhárítási Központ a Puskás Ferenc Stadionhoz. Kommandósok lepték el a metró egész területét is. Az akció végén a terrorelhárítási gyakorlat résztvevői előtt mondott beszédet Orbán Viktor miniszterelnök többek között Tarlós István főpolgármester, Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter kíséretében.
okt. 6
10:39
Elküldhetik Szalait csapatától (Blikk)
Sinsheim - Új szelek fújnak a német élvonalbeli Hoffenheim labdarúgócsapatánál. A Bild újság cikke arra világít rá, hogy egyre kevesebb külföldi kap szerepet a csapatban, amelynek a magyar válogatott támadó, Szalai Ádám is tagja.
okt. 6
10:39
Darts: Holland rangadóból profitálnánk (Agroinform)
Csütörtök este kialakulnak az elődöntős párosítások Dublinban, a darts World Grand Prix-n.
okt. 6
10:45
31 összezsúfolt migránst akart Budapestre csempészni teherautóvezető (Blikk)
Kecskemét - Elfogtak egy férfit, aki 31 migránst akart Budapestig csempészni egy teherautóban.
okt. 6
10:47
Németh Kristóf őszintén vallott: Ezért hagyta ott a Játékszín igazgatói székét (Blikk)
Három és fél éven át volt a Játékszín ügyvezető igazgatója Németh Kristóf, aki idén távozott a pozíciójából. Most elárulta, miért döntött így!
okt. 6
10:51
Bivalyerős a forint, zuhan az arany (Privátbankár)
Másfél éves csúcsára érkezett a forint, most már nem irreális a 2-essel kezdődő euró árfolyam. A török líra közben rekord mélységben, az arany is nagyot zuhant, az olaj stabilan áll a magasban. A részvénypiacok Amerikában emelkedtek, itthon a Mol gyengélkedik.
okt. 6
10:51
Segíthet a munkaerőhiányon az állami szféra létszámleépítése (hirado.hu)
A korábbi állami alkalmazottakat átképzés után a versenyszférában lehetne alkalmazni.
okt. 6
10:51
Patai luxuslakását használja Matolcsy (Portfolio)
Súlyos összeférhetetlenség gyanúját felvető információ birtokába jutott a Népszabadság: Matolcsy György jegybankelnök a lap szerint a Magyar Bankszövetség elnöke, Patai Mihály tulajdonában lévő...
okt. 6
10:51
Bukták az ingyenszemüveget a rászoruló gyerekek: ki segít rajtuk? (Pénzcentrum)
Egyelőre csak döcög a program....
okt. 6
10:53
Nógrádi: visszajött a hidegháború (hirado.hu)
Az Egyesült Államok felfüggeszti a tárgyalásokat Oroszországgal a szíriai fegyvernyugvásról.
okt. 6
10:53
Olcsók a repülőjegyek, nem örül az easyJet (Portfolio)
Zuhanhat idén az easyJet profitja. A brit diszkont légitársaságot a versenytársaknál jobban megviseli a terrorfenyegetettség erősödése, a Brexit sem kedvez a vállalatnak és a tartósan alacsony olajár...
okt. 6
10:54
Évek óta nő a munkabalesetek száma (HR Portál)
2013 óta folyamatos növekedést mutat a munkabalesetek száma. 2015-ben 21 088 eset történt az NGM adatai alapján. A munkavédelmi ellenőrzéseken az ellenőrzött munkáltatók majdnem 82 százaléka megbukott, írja a Napi.hu.
okt. 6
10:54
Az MNB felfüggesztette a TWD INVEST részvények tőzsdei kereskedését (ProfitLine)
A tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt az MNB csütörtöktől felfüggesztette a TWD Investments Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését. A moratórium a jegybank által előírt rendszeres tájékoztatási kötelezettség teljesítéséig marad érvényben. Az MNB a kibocsátót egyúttal 3 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére is kötelezte, s célvizsgálatot is indít a cégnél.
okt. 6
10:56
Mi van a magas bérek mögött? (HR Portál)
Egyre jobban összefonódik a HR és a marketing, ez látszik a cégek egyre látványosabb, szokatlanabb toborzási kampányaiból, megszokottól eltérő álláshirdetéseiből. A kereslet és a kínálat egymásra találása így sem mindig könnyű, írja a Napi.hu.
okt. 6
10:57
Közvetlen közelről lőtte le három katona a magyar tábornokot (Blikk)
A hivatalos indoklás szerint megszegték a császárnak tett esküjüket. Akasztás és golyó általi kivégzés: ma, október 6-án van a 13 aradi vértanú emléknapja. Az 1848-49-es magyar szabadságharc tábornokait a szabadságharc leverése utáni megtorlások részeként végezték ki.
okt. 6
11:00
A Volvók a jövőben egymást fogják figyelmeztetni, hogy csúszós az út (444.hu)
A Toyota és a Mercedes is tud már ilyet. Idő kérdése, hogy minden autó kommunikáljon egymással.
okt. 6
11:02
Budapesten még van esély népszavazásra az olimpiáról (444.hu)
Azért korai lenne örülni, a Kúria még közbeléphet.
okt. 6
11:03
360 fok, 3D, AR és VR a marketing szolgálatában (Kreatív Online)
Hazai szereplőket kérdeztünk a lehetőségekről.
okt. 6
11:03
A már cserélt Samsung telefon robbant fel, ki kellett üríteni egy repülőgépet miatta (Blikk)
Louisville - A városból Baltimorba tartó amerikai Southwest Airlines gépét ki kellett üríteni, mivel a fedélzeten kigyulladt az egyik utas telefonja.
okt. 6
11:09
A magyar fogyasztók a legfontosabbak? Nagyot változott a vállalatok hozzáállása (Privátbankár)
A nagyvállalatok számára felértékelődött a belföldi kereslet fontossága.
okt. 6
11:09
Szabolcsi töltött káposzta (Mindmegette)
1 fej vékony levelű káposzta 1/2 kg darált hús (a fele sertésdagadó) 1-1,5 kg káposzta (savanyú vagy édes) 1/2 kg rizs 2-3 fej hagyma kacsazsír vagy 2 dl olaj 1 ek pirospaprika 1 kávéskanál őrölt bors só 1 szál kolbász 20 dkg füstölt hús 1-2 db zöldpaprika 1-2 db paradicsom 2 dl paradicsomlé 1-2 gerezd fokhagyma
okt. 6
11:09
Ekkora a hó most Bánkúton (hirado.hu)
Már szerdán késő délután szállingózni kezdett a hó az ország legmagasabb területein, és reggelre fehérbe borult az Északi-középhegység egy része. Az M1 tudósítója pedig Bánkútról jelentkezett be, ahol szintén fehéredik a világ.
okt. 6
11:09
Stratégiai megállapodást kötött a Deloitte az Apple-lel (Portfolio)
Stratégiai megállapodást kötött a Deloitte az Apple-lel, egy új technológiai szolgáltatást indítanak - derül ki a Deloitte közleményéből. A Deloitte és az Apple integrált konzultációs üzletága...
okt. 6
11:09
Kifogáscunamival láncolják magukhoz lakossági ügyfeleiket a bankok (Pénzcentrum)
Minden legálisan folyik, az ügyfelek tehetetlenek....
okt. 6
11:11
Tanár vagy? Több lett a fizetésed, észrevetted? (Privátbankár)
Már a megemelt kapják a pedagógusok októberben.
okt. 6
11:11
Szétesik az eurózóna a Nobel-díjas közgazdász szerint (Portfolio)
Csak idő kérdése, hogy Olaszország, és más eurózónás országok is elhagyják az euróövezetet - mondta el Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász a német Die Welt német lapnak adott interjújában. Az...
okt. 6
11:13
Nagy felvásárlásra készülnek a kínaiak Németországban (Portfolio)
Közel 7,2 milliárd euróért vásárolhatja meg Németország egyik legnagyobb világítástechnikai társaságát a kínai Sanan Optoelectronics- írja a német Wirtschaftswoche. A német Wirtschaftswoche...
okt. 6
11:15
Most már a nyugdíjasok is tudni fogják, mennyibe kerülnek a befektetéseik (Portfolio)
A brit pénzügyi felügyelet legújabb terve szerint a szigetország alapkezelőinek tételesen ki kell mutatniuk, hogy a munkáltatói nyugdíjprogramok keretében milyen költségeket terhelnek a...
okt. 6
11:16
Megrázó videó: Elsodorta a pályabírók tornyát egy ralliautó, egyikük meghalt (Blikk)
Omszk - Hatalmas baleset történt a Szibária-rali omszki szakaszán.
okt. 6
11:16
Van gyanúsított a Teréz körúti robbantás ügyében (ATV)
A gyanú szerint egy nő 25 millió forintért elárulta volna az elkövető kilétét, ám kiderült, hogy blöffölt. A nő tagad, szerinte valaki a nevében küldött e-mailt a miniszterelnökségre.
okt. 6
11:17
A fővárosi fiatalok veszik leginkább a hamisítványokat (Portfolio)
Az előző évhez képest csökkent a hamisított termékek népszerűsége a magyar lakosság körében - derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából. A felmérés...
okt. 6
11:18
Napi cuki videó: Ilyen nyugodtan hagyja egy kutya, hogy a kiscica játszon a farkával (Blikk)
Ez a dalmata talán az egyik legnyugodtabb kutya a világon.
okt. 6
11:19
Ütik a légitársaságok papírjait (Portfolio)
A tegnapi amerikai tőzsdei emelkedés ma reggel Európában is meghozta a vevőket a részvénypiacokra, nagy mozgás azonban nincs, a kereskedést óvatos optimizmus jellemzi. A 13.30-kor nyilvánosságra...
okt. 6
11:27
Alonso: Nincs garancia a jövő évi sikerekre (F1világ)
Bár a McLaren és a Honda kétségkívül sokat fejlődött 2016-ban, Fernando Alonso szerint ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy jövőre az élmezőnyben csatázhatnak már. Tovább »
okt. 6
11:27
Terrortámadás Kenyában (hirado.hu)
Hat embert lelőttek.
okt. 6
11:27
Mégis hogy tekint Trump Putyinra? (ProfitLine)
Donald Trump republikánus elnökjelölt szerda este Nevadában kampányolva ismét szót ejtett Vlagyimir Putyin orosz elnökről: visszautasította azokat az állításokat, hogy szereti az orosz államfőt.
okt. 6
11:27
A gyógyszerhamisítás nagyobb buli, mint a drog- és a fegyverkereskedelem (Portfolio)
Az illegális gyógyszer-kereskedelem növekedése globális, egyre nagyobb üzlet mind a fejlett, mind e feltörekvő országokban - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Kontor Csaba. Magyarország...
okt. 6
11:29
25 milliót sikkasztott a tolnai hivatalnok (hirado.hu)
Sikkasztással gyanúsítja a rendőrség a Tolna megyei Medina polgármesteri hivatalának egy munkatársát.
okt. 6
11:29
Egyelőre nem tud tartósan 305 alá erősödni a forint (Portfolio)
Nagyot ment tegnap a magyar deviza, egyértelműen a régió és a feltörekvő piacok sztárja volt, aminek köszönhetően most 305-nél indítja a napot. A következő napok legnagyobb kérdése az lesz, hogy...
okt. 6
11:31
Gulyás: a demográfiai problémákat ne a migráció felől közelítsük meg (hirado.hu)
Jó családpolitikával megteremthető az összhang a jólét és a kedvező demográfiai folyamatok között - mondta a politikus.
okt. 6
11:33
Szívszorító fotók: Szuperhősnek öltözve temették el a hatéves kisfiút (Blikk)
Townville - Szombaton a család, a barátok és a többi gyászoló ismerős is szuperhős jelmezbe öltözött, hogy tiszteletét tegye a 6 évesen lelőtt Jacob Hall temetésén. A kis Jacobot egy 14 éves fiú találta el aki az iskolájában lövöldözött. Az áldozat agykárosodás és vérveszteség miatt halt meg a kórházban, miután a tinédzser srác lábon lőtte.
okt. 6
11:33
Áder: a hazaszeretet bennünk dolgozó erő (hirado.hu)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mindörökre a magyarság öntudatának legtisztább forrása maradt - mondta Áder János Ócsán.
okt. 6
11:33
Ronaldo és Bale sorsa is eldőlni látszik (Sport365)
Spanyol sajtóértesülés szerint a Real Madrid megegyezett Cristiano Ronaldóval és Gareth Bale-lel a folytatásról.
okt. 6
11:33
Orbán személyesen rendelte el a civil szervezetek elleni hadjáratot (444.hu)
A TASZ éveken át pereskedett, hogy megtudják, ki utasította a KEHI-t a nyomozásra. Most kiderült.
okt. 6
11:35
Meghackelte az utcai kivetítőket az informatikus: Ilyen kemény pornót mutatott a világnak (Blikk)
Jakarta, Indonézia - Egy unatkozó informatikai munkást letartóztattak, mert egy elektronikus reklámtáblának a rendszerét meghackelte és pornót kezdett el lejátszani rajtuk. Mindezt ráadaásul a délutáni csúcsforgalomban.
okt. 6
11:35
Bell: A korrupció nemzetbiztonsági kockázat (444.hu)
A nagykövet cáfolta, hogy az amerikai elnökválasztás után mindenképpen távozna.

Keresés