Tizenöt fiatal személyigazolványát és útlevelét vonták be Belgiumban, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kívántak csatlakozni - írta La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap.
Küzdelmes és hosszú út vezet az autonómia megszerzéséig, bár elvi kifogás nem lehet ellene, nincs olyan nemzetközi testület, amely azt mondaná, kötelező megadni az autonómiát - hangsúlyozta Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Jelenléte ilyen régies formában már évek óta érthetetlen volt, de sikere okán csak idén köszönt le a Land Rover Defender. A legfrissebb információk szerint nem akármilyen utódon dolgozik a márka: az új generáció még a márka legújabb típusainál is modernebb lesz.
James Harden két büntetőjével a Houston 0,1 másodperccel a vége előtt fordított a vendég Dallas ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján.
A bőnyi rendőrgyilkosság és a Soros Györgyhöz köthető szervezetek ügye is szerepel a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésének napirendjén - írta a Magyar Idők hétfői számában.
Időközben minősítették át bizalmassá Hillary Clinton e-mail botrányában szereplő levelek egy részét - mondta Frank Tibor Amerika-szakértő hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
A hagyomány szerint nem volt akkora temetőkultusz, mint ma, viszont a halottak tisztelete szinte minden kiemelt ünnepen szerepet játszik, mondta Tátrai Zsuzsa néprajzkutató az M1 aktuális csatornán.
Jelenléte ilyen régies formában már évek óta érthetetlen volt, de sikere okán csak idén köszönt le a Land Rover Defender. A legfrissebb információk szerint nem akármilyen utódon dolgozik a márka: az új generáció még a márka legújabb típusainál is modernebb lesz.
Egyre több új lakás épül a fővárosban, a 23 budapesti kerületből azonban csak 2-3-ban folynak építkezések, ott viszont rengeteg. Jelenleg 11 ezernél is több ingatlanfejlesztés zajlik Budapesten.
Bőny – A bőnyi rendőrgyilkosság ügye is szerepel a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésén. Az ügyben felmerült orosz szálat is vizsgálják a hatóságok – derül ki a Magyar Idők hétfői számából.
Galánta – Szörnyű tragédia rázta meg egy szlovák család életét: egy rendőr fiával indult horgászni, holttestükre az 53 éves férfi felesége talált rá a horgász partján felállított sátorban.
Magyarország – Mások évek óta álmodoznak, hogy egyszer milliók ütik a markukat egy-egy szerencsésen kitöltött lottószámok után – mások pedig hagyják veszni a milliókat.
Szűk két héttel a katalóniai 4-0 után kedden Manchesterben csap össze a City és az FC Barcelona a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
Budapest - Az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja elnevezésű, a Miniszterelnökség által szervezett programsorozat első állomása a Zeneakadémia, ahol az intézmény felújításának bemutatása mellett koncerteket hallhatott a közönség.
Budapest - Ismét hatalmas bulit csaptak a ValóVilágban a villalakók! Volt itt minden: Egymást etető lányok, pucsító Gina, kopasz Ati és vonagló Mici! Kell ennél több?
Moszkvától Vlagyivosztokig megemlékezéseket tartottak a hétvégén Oroszországban a '20-as évek végétől az '50-es évekig tartó sztálini megtorlás áldozatainak millióiról.
A horvát bajnokság 14. fordulójában a nagy formában lévő, utóbbi öt meccséből négyet megnyerő, egyszer döntetlent játszó Hajduk Split a bajnokságban pont előtte álló Osijeket fogadta.
Hosszú Katinka egymás után ötödször végzett az összetett pontverseny élén az úszók pénzdíjas rövidpályás világkupa-sorozatában, amelynek a szombat-vasárnapi hongkongi záróviadalán 10 aranyéremmel tette teljessé sikerét. Összesen 103 érmet gyűjtött az idén, ebből 73 az arany, az összkeresete pedig csaknem 110 millió forintra rúg.
Hivatalos lista készülne azokról, akik gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket követtek el. Már vizsgálják egy ilyen lista létrehozásának lehetőségeit és számos változtatást tervez a kormány a szociális ellátásról szóló törvényben is - ezt Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár egy háttérbeszélgetésen jelentette be.
Bár egyre szigorúbbak a kozmetikumokra vonatkozó szabályok, még mindig sok olyan krém és egyéb testápolószer található az üzletek polcain, amelyek károsak lehetnek az egészségre. Ilyenek például a kőolajszármazékok, ezek a biotermékekben nem fordulhatnak elő.
Több mint 5000 műemlék szenvedett károkat a vasárnap reggeli olaszországi földrengés következtében. Itáliában harminchat év óta nem volt olyan erős földrengés, mint a mostani. A 6,6-es erősségű rengésnek ugyanakkor a hétfő reggeli jelentések szerint továbbra sincsenek halálos áldozatai.
Barcelona – Minden önuralmát elveszítette a népszerű brazil futballista: a játékoskijáróban majdnem megfékezhetetlenné váltak az indulatok Neymar és Rúben Vezo között!
Nostradamus jóslatait talán most - vagyis inkább újra - "sikerült megfejteni." Mondjuk, ha ezúttal tényleg, akkor egyáltalán nem örülhetünk az új híreknek. Halloween kontent az összeesküvés elméletek rajongóinak.