A pilisi férfi évekig gyötörte családját, molesztálta egyik lányát, verte a gyerekeket, elrettentésül kutyákat akasztott fel előttük. 13 évig figyelte őket a gyermekvédelmi szolgálat, ahol azt mondják mindenki tette a dolgát...
Az Iszlám Állam Irakból való kiszorításában végig döntő erőt játszott a koalíciós, elsősorban amerikai légierő, amely a harcoló alakulatok előtt az ellenség jelentős részét megsemmisítette. Most, hogy az utolsó és legnagyobb csata zajlik Moszul városáért, a földi erők keveslik a légitevékenységet, szerintük az jóval csekélyebb, mint a korábbiakban.
Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint mondvacsinált, szakmailag elfogadhatatlan okra hivatkozva semmisítette meg a 3-as metrópótlóbusz-tendert a Közbeszerzési Döntőbizottság szerdán. A BKK vezérigazgatója erről a hétfői Népszavának beszélt.
Már majdnem a hetedik hónapban jár Janet Jackson, aki szinte teljesen eltűnt a nagyközönség elől, ám a napokban új képek készültek róla, és be kell vallanunk: az énekesnő szinte teljesen felismerhetetlen.
Prémium külső, gyári alaptartozék VR szemüveg, erős hardver, okosan átgondolt és hasznos extra funkciók, nagyon jól belőtt árcédula. Így tudnám egy mondatban összefoglalni az Alcatel csúcstelefonját, az Idol 4S-t, melyet fájó szívvel küldök vissza a tesztelésről.
Bár októberben nem sokat romlott a GKI konjunktúraindexe, mégis hároméves mélypontjára került. Az üzleti és a fogyasztói bizalom sem süllyedt sokat, de az, hogy az inkább stagnálásként felfogható...
Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint mondvacsinált, szakmailag elfogadhatatlan okra hivatkozva semmisítette meg a 3-as metrópótló busz tendert a Közbeszerzési Döntőbizottság szerdán. A BKK vezérigazgatója erről a hétfői Népszavának beszélt.
A Premier League 9. fordulójának rangadójának a José Mourinho vezette Manchester United 4-0-ra kikapott a Chelsea-től. A lefújás után az értékelésnél a „The Special One” nem hazudtolta meg önmagát.
A tavaly októberinél több, a 2014-es őszi mennyiségnél viszont kevesebb földgáz van jelenleg a hazai tárolókban, a tárolókban lévő és a folyamatosan érkező földgáz, valamint a hazai kitermelés fedezi a lakosság teljes téli igényét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal számításai szerint - írta hétfői számában a Magyar Idők.
Kifejezetten jó hangulatban indult a hét az európai részvénypiacokon, viszont az olaj ára esik, miután veszélybe kerülhet az OPEC tagországok csökkentési terve. Kinyitott Európa 2016.10.24 09:12Jó...
Szijjártó Péter, a magyar diplomácia irányítója Kanadában - 1956-ra emlékezve - arra hívta fel a figyelmet, hogy a kanadai magyarok hozzájárultak új hazájuk sikereihez, s nem párhuzamos társadalmat építettek.
Az utóbbi napokban a Népszabadság „felfüggesztése” borzolta fel a kedélyeket, de a tájékoztatásban tapasztalható anomáliák nem ezzel és nem most kezdődtek.
Lezárta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást az M0-áson tavaly decemberben talált halott nő ügyében, és vádemelést javasolnak a gyilkossággal gyanúsított 38 éves férfi ellen - közölte a rendőrség a www.police.hu oldalon.
A kirándulás célja az volt, hogy a gyerekek megismerjék Horvátország magyar vonatkozású történelmi helyeit, természeti értékeit, a határon túli magyarság kulturális kincseit.
Minden magyarországi szolgáltató kínálatában elérhető lesz 2017. január 1-jétől a Digitális Jólét Alapcsomag - írta a hétfői Világgazdaság a Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos által vezetett Digitális Jólét Program titkárságának tájékoztatására hivatkozva.
Az észak-franciaországi Calais-ban hétfőn megkezdődött a dzsungel néven is ismert migránstábor felszámolása, a menedékkérők kora reggeltől annál a pontnál gyülekeztek, amelyet a hatóságok a tábor kiürítéséhez kijelöltek - állapította meg egy helyszíni tudósító.
A Fed kamatemeléssel kapcsolatos várakozások erősödése lendületet adott a dollárnak, a Templeton fejlődő piacokra szakosodott befektetési guruja, Mark Mobius szerint azonban az amerikai fizetőeszköz...
Minden magyarországi szolgáltató kínálatában elérhető lesz 2017. január 1-jétől a Digitális Jólét Alapcsomag - írta a hétfői Világgazdaság a Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos által vezetett Digitális Jólét Program titkárságának tájékoztatására hivatkozva.
Lezárta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást az M0-áson tavaly decemberben talált halott nő ügyében, és vádemelést javasolnak a gyilkossággal gyanúsított 38 éves férfi ellen.
Bár októberben nem sokat romlott a GKI konjunktúraindexe, mégis hároméves mélypontjára került, az üzleti várakozások is romlottak, a fogyasztóiak viszont jelentősebb romlásuk ellenére kedvezőbbek az év elejinél - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Több áruházlánc elrendelte, hogy dolgozóiknak kötelező legkésőbb november végéig kivenniük idei szabadnapjaikat. A hatalmas munkaerőhiány miatt az ünnepi forgalomban kevés lesz a rendelkezésre álló kiszolgálószemélyzet a boltokban - írja a Magyar Idők.
Az ország egyetlen, a Debreceni Egyetemen (DE) működő akkreditált élelmiszeripari klaszterének tapasztalataira is támaszkodva, oktatási, kutatási, innovációs és mezőgazdasági iparfejlesztési stratégia kidolgozását kezdték meg a hajdú-bihari megyeszékhelyen, ami illeszkedik a nemzeti agrárközpontok kialakításával kapcsolatos kormányzati elképzelésekhez - mondta Szilvássy Zoltán rektor az MTI-nek.
Aligha van jelenleg népszerűbb munkaadó a London-Edinbrough vasútvonalon járatokat üzemeltető Virgin Trains East Coastnál. A fizetés sem rossz, de a lényeg a feladat: a kiválasztottak vezethetik 2018-tól a szuperexpresszeket, az Azumákat.
A csődeljárás alatt álló, salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozói visszamenőleg megkapják elmaradt társadalom- és egészségbiztosítási pénzbeli ellátásaikat - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya.
Sarka Kata csalódott Hajdú Péterben. Szerinte férje olyan, mint az időjárás: egyszer Kata felé húz a szíve, márkor pedig egy másik nő felé. Bár szerinte még így sincs minden veszve.
Csakis 1956 értékeinek megőrzésével lehet sikeres országot építeni - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter Torontóban, az ottani magyarok körében rendezett 195-os megemlékezésen. Varga Mihály beszédében emlékeztetett, hogy a kanadai kormány tizenhat évvel ezelőtt a nemzet történelm örökségének részévé nyilvánította az '56-os magyar menekültek Kanadába érkezését. Az 1956-os magyarok…
Az észak-franciaországi Calais-ban hétfőn megkezdődött a dzsungel néven is ismert migránstábor felszámolása, a menedékkérők kora reggeltől annál a pontnál gyülekeztek, amelyet a hatóságok a tábor kiürítéséhez kijelöltek - állapította meg egy helyszíni tudósító.