Összeomlott egy biztonsági őr a a K&H Krisztina körút és Maros utca sarkán található bankfiókjában, és az egyik ügyfelet kétszer megpróbálta földre vinni, illetve eltörni a karját valami beszólás miatt. Hogy miért, az még az Index pontos, részletes riportjából sem derült ki. A fegyveres biztonsági emberre az ügyintézők hívták ki a rendőrséget, ami garázdaságért nyomoz.
Az EKB nem lépett és nem mondott semmit, így minimális turbulencia után emelkedtek az európai tőzsdeindexek. Az olaj esésre váltott, ezúttal nélkül, hogy bármi új adat jött volna. A hatezer forintot ostromolja a Richter, a 7600-at az OTP, de a Mol és a Telekom is szépen erősödött. Gyengült viszont a forint.
A Marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítélete értelmében el kell távolítani a székely zászlót a Hargita megyei önkormányzat épületéről, az intézmény épületen belüli bejáratától és az önkormányzat tanácsterméből
Jó néhány, a közeli és a távolabbi múltban végzett reprezentatív közvélemény-kutatás mutatta, hogy a magyarok nem lebecsülhető hányada beszél nosztalgiával az immár több mint negyed százada véget ért Kádár-korszakról. Közöttük szép számmal olyan fiatalok is, akiknek nincs – mert nem is lehet – semmiféle személyes élményük az „átkos” évtizedeiről.
Az 1956-os eseményeknek szentelt kiállítás nyílt csütörtökön az Óbudai Múzeumban, a tárlat a nagyközönség előtt jórészt ismeretlen óbudai embereket és helyszíneket, cselekményeket mutat be a forradalom időszakából
A 2019 őszén kezdődő tanévben már tömegesen - nagyvárosban, kistelepülésen, általános és középiskolában, a felsőoktatásban és a szakképzésben - érezhető lesz, hogy más logika, más működés jellemzi a magyar oktatási rendszert - emelte ki a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Felgyorsultak az események az iraki offenzíva harmadik napján: megfogyatkoztak a Moszult irányító dzsihádisták, és rájöttek, hogy csak akkor élik túl az ostromot, ha megpróbálnak elvegyülni a civilek között
A termelékenységükhöz képest nagyon alacsony béreket fizet az 50 legnagyobb magyarországi autóipari cég a dolgozóinak - mondta Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet (KFIB) ügyvezetője...
Az FBI ügynökei több mint három órát töltöttek Angleina Jolie otthonában, és megpróbálták kideríteni, hogy mi is történt pontosan a család magángépén, amikor Brad Pitt állítólag bántalmazta Maddox fiát.
VV Krisztián vallomása teljesen ledöbbentette Micit. A lány először nem is értette miről beszél villatársa, aztán felfogta, hogy nyolc hónappal ezelőtt miért állt le a fiú önként a hagyományos testi örömökről. A fiút ugyanis alaposan megviselte a túlzásba vitt szex....
Budapest - Helyesírási hiba buktatta le Lászlót, aki Kőbányán, egy Harmat utcai lakásban gyilkolt meg egy fiatal nőt, Irmát. A férfi ezután sms-t írt Irma telefonjáról a bankárnő főnökének, hogy mandulagyulladása miatt nem tud másnap munkába menni.
Budapest — Küszöbön áll a munkáltatói járulékcsökkentés, ebben eltökélt a kormány. Az utóbbi évek legkomolyabb, s mindenkire kiterjedő béremelkedést idézhet elő.
Budapest - Csernus Imrét nem éppen a mézes-mázos stílusáról ismerte meg a közönség, de talán egy pszichiáternél nem is hátrány, ha "bevállalja" a kőkemény igazságot. Az egyik interjúban most azt is elárulta miért beszél időnként ilyen nyersen betegeivel.
Megkezdődött az uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója csütörtök délután Brüsszelben, az ülés középpontjában az Oroszországgal való kapcsolatok, a folyamatban lévő szabadkereskedelmi megállapodások, illetve a migrációs válság kérdései állnak.
A kormány tervei szerint 2-3 évre elhúzott járulékcsökkentés valósulhat meg, összekapcsolódva egy olyan rendszerrel, amely a bérnövekedéshez ad többlettámogatást a járulékcsökkentésen keresztül - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön este
Budapest — Hiába reméli a kormány és személy szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a közszférából elbocsátottak a munkaerőhiánnyal küszködő magánszférában könnyen találnak állást, a blikk.hu olvasóinak többsége szerint a munkanélküliek táborát fogják gyarapítani.
A létesítő okirat nem elég körültekintő megszerkesztése miatt akár súlyos anyagi veszteségeket is elszenvedhet egy cégből kilépő tulajdonos, mivel olyan jövedelem után kell adót fizetnie, amelyet korábban már leadózott, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.
Emberevő tigrist ejtettek el Indiában egy 44 napig tartó hajtóvadászat eredményeként, amelyben helikoptereket, drónokat, elefántokat és vadászkutyákat is bevetettek a vadőrökön, vadászokon és önkéntes segítőkön kívül.
Jelenleg minimális elmozdulásokat mutatnak csak az amerikai részvényindexek. Nyitáskor kisebb eséseket láthattunk, miután az EKB nem változtatott a kondíciókon mai kamatdöntő ülésén, az olajárak...
Csak az MSZP nem vett részt az alaptörvény módosításáról szóló, ötpártira tervezett egyeztetésen. A Jobbik továbbra is a letelepedési kötvény eltörléséhez köti támogatását, míg az LMP nem fog szavazni. A Fidesz frakcióvezetője azonban bízik benne, hogy lesz legalább két ellenzéki képviselő, aki szavazatával a kormányt fogja támogatni. További részletek a videóban.
A kormány tervei szerint 2-3 évre elhúzott járulékcsökkentés valósulhat meg, összekapcsolódva egy olyan rendszerrel, amely a bérnövekedéshez ad többlettámogatást a járulékcsökkentésen keresztül -...
Ma éjszaka folytatódik az NFL legpatinásabb párharca a Lambeau Fielden. A két csapat pillanatnyi formájától függetlenül, minden alkalommal presztízscsata várható.