A belga kormány bízik abban, hogy október végéig egyetértés születik az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) aláírásáról, amelyhez Belgium francia ajkú régiójával, Vallóniával még megegyezésre kell jutni - mondta Didier Reynders belga külügyminiszter az uniós tagországok kül- és kereskedelmi minisztereinek luxembourgi találkozójára érkezve kedden.
Ukrajna - Az Allo nevű viszonteladói cég azt a hirdetést rakta ki honlapjára, hogy aki Sim iPhone, azaz iPhone Hét-re változtatja meg a nevét az országban, az egy, a nevével megegyező terméket kap teljesen ingyen.
Tegnap egy vártnál erősebb banki gyorsjelentés ellenére estek az amerikai tőzsdék, ma Európában viszont kifejezetten jó a hangulat, a fontosabb részvényindexek a nyitást követően 0,5-1 százalék...
Rendőrök képmásáról készült sajtófotóknak, videóknak az érintettek engedélye nélküli közlését tiltó bírósági ítéleteket - köztük kúriai döntést - semmisített meg kedden nyilvánosan kihirdetett két határozatában az Alkotmánybíróság.
A svájci frankban felvett lakossági hiteleket eredeti árfolyamon váltják lejhitelre - az erről szóló törvénytervezetet egyhangúan fogadta el a román képviselőház kedden. A Fitch múlt heti elemzése...
Most, hogy az Egyesült Királyság kiválni készül az Európai Unióból, újra aktuálissá vált Skócia függetlenségének kérdése, noha a két éve tartott népszavazáson 55 százalék elutasította azt. A helyzet változott, viszont nem árt megnézni, hogy boldogulna gazdaságilag az önálló Skócia.
A tésztához: 25 dkg rétesliszt 25 dkg simaliszt 2 ek langyos zsír (általában kacsazsír) 1 db tojás 2 dl meleg víz 1 tk só 1 tk 10%-os ecet 2 db tojássárgája a kenéshez A meggyes réteshez: 50 dkg magozott meggy vagy két üveg meggybefőtt 15 dkg barna nádcukor 1 tk őrölt fahéj 1 csipet őrölt szegfűszeg 1-2 ek búzadara vagy morzsa Az almás-mákos réteshez: 25 dkg darált mák 10 dkg…
Az embernek vannak olyan nyavalyái, amelyekről nemhogy nem szeret beszélni, de amelyekkel legszívesebben minimum álarcban és álruhában keresné fel az orvost is. Kínosan erős lábszag, erekciós zavarok, gyakori büfögés, puffadás miatti kényszeres szellentés és így tovább.
Kigyulladtak a villanyvezetékek a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház B épületében kedd kora délután, mintegy kétszáz beteget két szintről egy szomszédos szárnyba vittek, a tüzet eloltották, senki sem sérült meg.
4,88 dolláros egy részvényre jutó eredményről számolt be a Goldman Sachs, ami 28,4%-kal meghaladja a Reuters elemzői konszenzusát. A bevétel 8,17 milliárd dollárra rúgott, ami pedig 10 százalékkal...
A forint alig tud elmozdulni a 307-es szint közeléből kedden, a dollár viszont erősödésbe kapcsolt a szeptemberi inflációs statisztika előtt. A forintot ma békén hagyják 2016.10.18 14:20A forint most...
Egy japán cég, a Fake Food Hatanaka csodálatos találmánya a műanyagból készülő ételékszerek. Nekik köszönhetően már bárki viselhet nyakláncként curryt, hajban spagettit vagy akár szalonnát karkötőként. Az ékszerek már kaphatóak is, amelyek ára 8 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedhet.
Egy szakmai rendezvényen találkoztam egy régi ismerősömmel, aki HR területen dolgozik egy nagy cégnél. Megörültünk egymásnak, de fáradtnak, gondterheltnek tűnt. Elmesélte, hogy sajnos most olyan munkát végez, ami nagyon nyomasztja, de a felelőssége is nagy. Szomorúan mesélte, hogy leépítés miatt sorra gyártja az ezzel kapcsolatos dokumentációkat. Nagyon nyugtalanítja, hogy a dolgozók tőle…
A magyar nyugdíjrendszer komoly kihívások előtt áll: a következő három évben az elmúlt évekhez képest 30 százalékkal többen, több mint 300 ezren érik el az öregségi nyugdíjkorhatárt és léphetnek ki a munkaerőpiacról - hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében az OTP Nyugdíjpénztár.
Van olyan kivitelező cég, ahol az építkezés köré paravánt húznak, hogy ne tudja a helyszínen elcsábítani alkalmazottaikat a konkurencia. Az építőipar minden területén komoly gond a munkaerőhiány, írja a Világgazdaság.
Kora délután kigyulladtak a kötöző közelében lévő villanyvezetékek a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház B épületében, ezért kb. 200 beteget két szintről egy szomszédos szárnyba vittek. A tüzet eloltották, senki sem sérült meg. A sürgősségi betegellátó folyósólyán vették észre, hogy füst árad az álmennyezetből. A tűzoltók ventilátorokkal szellőztetik át az épület két szintjét, és vizsgálják,…
Továbbra sem lehet pontosan tudni, hogy hogyan történt Kim Kardashian párizsi támadása, de az ott dolgozó portás szerint várható volt, hogy bekövetkezik a baj.
Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki társaival brutális módon meggyilkolt egy idős kunhegyesi embert 2012-ben.
Eláraszthatják Európát az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet dzsihadista csoportjai, ha Irakban elesik a szervezet fellegvára, Moszul - figyelmeztetett Julian King, az Európai Bizottság biztonsági unióért felelős tagja egy kedden megjelent német lapinterjúban.
A svájci frankban felvett lakossági hiteleket eredeti árfolyamon váltják lejhitelre - az erről szóló törvénytervezetet egyhangúlag fogadta el a román képviselőház. A jogszabály szerint a frankhitelesek adósságát azon a jegybanki árfolyamon kell a bankoknak lejre váltaniuk, amely a szerződéskötés napján volt érvényes.
A szocialisták a jegybankelnök pártatlanságát vonták kétségbe. Matolcsy Györgyöt arról kérdeznék, igaz-e, hogy Patai Mihálynak, a Bankszövetség vezetőjének, az UniCredit Bank elnökének lakásában lakik.
A forint alig tud elmozdulni a 307-es szint közeléből kedden, a dollár viszont erősödésbe kapcsolt a szeptemberi inflációs statisztika előtt, majd az adat megjelenése után fordult a hangulat. Fordult...