A fiatalabb orvosok a szeptemberi béremelés miatt esnek el támogatásoktól, tehát kevesebbet kapnak most, mint az emelés előtt. Változtat az állam a helyzeten,
Dortmund - Véget ért a szerelem! Szétment a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Dortmund kapusa, Roman Bürki (25) és barátnője, Nastassja Lara.
A román kulturális minisztérium nem kívánja megakadályozni, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú felkerüljön az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) szellemi kulturális örökségi listájára - írta pénteki számában a Krónika című erdélyi napilap
Most először készítettek listát arról, hogy a brit befektetési alapok közül melyek fektetnek be a legnagyobb mértékben a szennyező iparágakba. Ez alapján a britek "legpiszkosabb" alapja a BlackRock...
Jim Carrey nemi betegségekkel fertőzte meg ex-barátnőjét, és ő látta el azokkal a tablettákkal, amelyek végül a halálához vezettek – állítja a lány édesanyja és korábbi élettársa.
Tommy Ford, a kilencvenes évek egyik legnagyobb televíziós sztárja ötvenkét éves korában, két napja elhunyt, miután nem épült fel egy műtét után, és az orvosok lekapcsolták a gépekről, amik életben tartották.
Hatalmas fúzió készülődik a vegyiparban: egyesülhet a ChemChina és a Sinochem, amivel egy 100 milliárd dolláros éves bevételű cég jöhet létre - írja a Reuters. Egyesülhet két kínai vegyipari óriás...
Ma már viszonylag jó hangulatban telt a kereskedés az ázsiai tőzsdéken, miután Kínában a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak is szeptemberben, és ez enyhítette a befektetők...
Biztosan emlékszünk még, amikor gyerekként a megfázással harcoltunk, és csak is a nagyi forró levese volt gyógyír minden bajunkra. Tartsuk hát meg jó szokásainkat!Melegítsük fel szervezetünket nagyanyánk legjobb húslevesével.<br></br>
Bagdad - Újabb tömeges menekülthullámtól lehet tartani az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet észak-iraki fellegvárának számító Moszul tervezett ostroma miatt - figyelmeztettek pénteken segélyszervezetek.
Eredetileg csütörtök délelőttre hirdette meg sajtótájékoztatóját az Államadósság Kezelő Központ, majd az időpontot péntekre módosították. Ami ennél is fontosabb, hogy az esemény címe érdemben...
Az ATV műsorvezetője - kihasználva a hazai pálya előnyét - több év kihagyás után végre lóra ültette Delhusa Gjonit. A makacs négylábú ugyan csak néhány megismételt rajt után vette fel az utazó sebességet, viszont akkor szinte eggyé vált lovasával. Azt, hogy mindezek után Djoni hogyan állt bosszút Csisztu Zsuzsán, ma este 21.40-kor megnézhetik az ATV "Csisztu 24" című műsorában.
Pedofília ügyében nyomoz a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, a gyanúsított egy megyei kistelepülésen élő 60 éves férfi ellen, aki mellesleg önkormányzati képviselő.
Október 9-én a fürdő vendégei panaszt tettek, hogy két burkinis muszlim nő használja a medencéket. A Széchenyi alkalmazottai nem hagyták annyiban a szabályszegést.
Szombaton indul a hivatalos távfűtési szezon Magyarország 93 településén közel 650 ezer távhővel ellátott lakásban, a távhőszolgáltatóknak azonban már szeptember 15-től rendelkezésre kellett állniuk arra az esetre, ha a lakóközösségek kérik a fűtés beindítását - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel
Újabb tömeges migránshullámtól lehet tartani az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet észak-iraki fellegvárának számító Moszul tervezett ostroma miatt – figyelmeztettek pénteken segélyszervezetek
Jelentősen növelné gyógyszergyártói kapacitásait és gyógyszer exportját 2020-ig Oroszországban - közölte egy tegnapi, Oroszországban tartott tájékoztatón a Richter vezérigazgatója, Bogsch Erik a...
Teljesen megértjük: nem egyszerű a reklámokat kiagyaló kreatívok munkája. Egyrészt már minden kézenfekvő újdonságot elmondtak, minden szöveg elcsépelté vált, másrészt pedig a radikális ötletelés kockázatokat hordoz magában. Az Audi A5 reklámvideójában viszont végül minden jól sül el.
Nagy premierre készül a Volkswagen. Hivatalos források megerősítik, hogy a Golf új generációja, pontosabban erősen felfrissített kiadása november elején mutatkozik be, és nem csak továbbfejlődik, de az első komoly bizonyítékot szolgáltatja arra, hogy a Volkswagen komolyan gondolja az elektromos hajtású jövőt.
Pintér Zoltán, a Buda-Cash volt vezérigazgatója azt állította, hogy hét éven át részegen járt be dolgozni. Az orvosszakértő szerint viszont ennek ellenére is felelősségre vonható - adja hírül a Hvg.hu.
A munkaerőpiac kínálati oldala egyhangúbb, mint gondolnánk. Az álláshirdetések többsége sablonos fordulatokkal tűzdelt, igénytelenül megszerkesztett, nem kínál valódi információkat a reménybeli munkatársaknak - derült ki egy portálunknak eljuttatott felmérésből.
Minden igényt kielégítő, fantasztikus az új Hidegkuti Nándor Stadion Kanta József szerint, aki az az aréna első magyar gólját szerezte a Sporting Lisboa elleni csütörtök esti avatómérkőzésen.