Különleges körülmények között tartotta meg utolsó edzéseinek egyikét a CSZKA Moszkva férfi kosárlabdacsapata a Galatasaray elleni, idegenben vívott Euroliga mérkőzés előtt.
Összeütközött két személyautó péntek este Győrben, az 1-es úton - tájékoztatta Ruskáné Takács Anita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. A szóvivő előbb egy, később két halálos áldozatról számolt be.
A PSG-sportigazgató, korábbi BL-győztes holland csatár, Patrick Kluivert kilencéves kisfia, Shane a párizsiak brazil válogatott sztárjával, Lucas Mourával játszotta edzésen azt, hogy nem pattanhat le a földre a labda. Videó!
Szentendre — Kórházban ápolják babájával együtt azt az anyát, akit egy ámokfutó sodort el Szentendrén csütörtök este. Az asszony babakocsiban tolta gyermekét a Kálvária útnál, amikor a sofőr autójával egyszerűen nekiment a nőnek.
London — Természetesen nem múlhat el úgy a hivatalos melltartó nélküli világnap, hogy a szupermodell, Emily Ratajkowski (25) ne mutatná meg, hogyan is kell ízlésesen és persze szexisen részt venni ebben a sokak által várt akcióban.
Az MTK azt mondja, sokszorosan meghívták Csányit az új stadionjuk megnyitójára, előszóban és levelekben is, az MLSZ azt, hogy az elnök úr nem tudott róla időben.
A B3 Takarékszövetkezet és a Fókusz Takarékszövetkezet - tőzsdén kívüli ügylet keretében - megvásárolta az A 64 Kft. teljes részvénycsomagját az FHB Jelzálogbankban. Ezzel a lépéssel a...
Négymilliárd forintos beruházást jelentett be az SAP üzleti szoftvercég, melynek köszönhetően közel kétszázötven új munkahely létesült, illetve jön majd létre a magas hozzáadott értéket jelentő, hazai informatikai szektorban. A beruházás keretében egy új irodaépületet is felépítenek a budapesti Graphisoft parkban.
Budapest — Jövőt idéző látványvilágra vált az RTL Klub Híradója. A LED-falaknak és a valóságot kiterjesztő virtuális grafikának köszönhetően a jövőben életre kelnek a hírek. Az RTL Klub virtuális stúdiójának látványát épített díszlettel kombinálták össze a tervezők.
A B3 Takarékszövetkezet és a Fókusz Takarékszövetkezet - tőzsdén kívüli ügylet keretében - megvásárolta az A 64 Kft. teljes részvénycsomagját az FHB Jelzálogbankban. Ezzel a lépéssel a takarékszövetkezetek tovább növelték a már korábban meglévő részesedésüket.
Két sós kiflit és egy kefirt – ki ne találkozott volna hasonló rendeléssel reggelente bármelyik büfénél vagy kis ABC körül. Egy reggeli, ami bármikor jó szolgálatot tesz, bár különösebb gourmet élményt aligha nyújt. Ezen a gondolaton tovább szaladva került a heti célkeresztbe a kaukázusi kefir, mint tesztalany.
Elképesztő felvételek jelentek meg a Werder Bremen legutóbbi mérkőzéséről, ahol a csapat két játékosa a csapat vezetőgólja előtt már a fejét fogta a túl hosszúra sikeredett indítás miatt. De ők nem számoltak Serge Gnabry gyorsaságával.
Mályi — Farkasétvággyal falta a fecskendőből a táplálékot, de szívesen ropogtatta a látogatóktól kapott piros almát is Móka Miki, a Mályi Madármentő Állomás négylábú lakója.
Budapest — Szűk családi körben búcsúztatták a szeptemberi, gödöllői repülőgép-balesetben meghalt édesanyát és fiát tegnap. Magdit és a kis Attilát a fasori református templomban kísérték utolsó útjára.
Izrael - Horkolást semlegesítő készüléket fejlesztett ki egy startup vállalkozás. A Silent Partner nevű eszköz az alváskor jelentkező kellemetlen folyamat minden fajtájára használható.
A legsikeresebb magyar vállalatok példája mutatja, hogy jó úton jár az ország, a magyar gazdaság a nagyobb növekedés, magasabb hozzáadott érték és a hatékonyabb foglalkoztatás irányába halad - emelte ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a Figyelő hetilap legsikeresebb vállalatokat díjazó TOP 200 Gáláján.
Ma nyílt meg ugyanis a Vajna Tímea érdekeltségébe tartozó fánkbolt. Az MSZP-sek az üzlet előtt osztogattak - ahogy mondták - mutyimentes fánkot. A párt fővárosi képviselője szerint Andy Vajna Magyarország legismertebb gazdasági bevándorlója - erre akarták felhívni a figyelmet az akcióval. További részletek a videóban.
Értékesítette Spéder Zoltán az FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben meglevő részesdését a mai napon az A64 Vagyonkezelő Kft, Spéder pedig a mai napon lemondott a társaságban eddig betöltött tisztségéről.
A kitoloncolási szabályok jelentős szigorítására készül a német kormány, a belügyminisztérium pénteken kiszivárgott tervei szerint megszüntethetik azt a szabályt, hogy előre közölni kell a kitoloncolás időpontját, és négyről tizennégy napra emelhetik a kitoloncolási őrizet maximális időtartamát.
Ismét külföldi cigarettacsempészeket lepleztek le a NAV munkatársai. A tetten ért elkövetők előzetes letartóztatásban vannak. A feketepiacon az adózatlan cigarettáért mintegy 400 millió forintot zsebelhettek volna be.
Rejtélyes körülmények között, egyik pillanatról a másikra vált ki a Katona József Színház társulatából. Haumann a NlCafénak mesélt arról, mit csinál szabadidejében.
Massachusetts, Egyesült Államok - Névazonosság miatt nem egy daganatos beteg, hanem egy másik páciens egészséges veséjét távolították a Worcester kórházban. A hiba miatt elveszítheti a kormánnyal kötött betegellátási szerződéseit az intézmény.
A kitoloncolási szabályok jelentős szigorítására készül a német kormány, a belügyminisztérium pénteken kiszivárgott tervei szerint megszüntethetik azt a szabályt, hogy előre közölni kell a kitoloncolás időpontját, és négyről tizennégy napra emelhetik a kitoloncolási őrizet maximális időtartamát.
Magyarországon is visszahívja a Samsung a tűzveszélyes Galaxy Note7 okostelefonokat, a tulajdonosok S7-re, vagy S7 edre cserélhetik készüléküket, de akár a pénzt is visszakérhetik - áll a cég...
Öt magyar startup is részt vehetett a New York-i Techweek fesztiválon és a kapcsolódó szakmai eseményeken a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade programja és a helyi magyar főkonzulátus segítségével, a 2011 óta megrendezett Techweek az egyik legjelentősebb technológiai innovációs eseménysorozat az Amerikai Egyesült Államokban - tájékoztatta a kereskedőház az MTI-t pénteken.
Budapest — Kepes András (68) a születésnapján mutatta be a nagyközönségnek legújabb, Világkép című könyvét. Az egykori tévés elárulta, közel tíz éve kérték fel, hogy írjon egy hat kötetből álló sorozatot, ám végül csak egy alkotás született meg az ötletből. A különböző kultúrákat bemutató írás Kepes tollából igen hiteles, hiszen ő a saját bőrén tapasztalta meg, milyen érzés bekerülni egy „idegen”…
Budapest — Noha a Blikket számos pórul járt quaestoros arról tájékoztatta, hogy az utolsó napokban nem akarták kifizetni a pénzüket, voltak olyan szerencsések, akik a Quaestor bedőlése napján vették ki a pénzt. Az N1TV információi szerint több mint 6,5 milliárd forintnyi pénzt szipkáztak ki a brókercégből 2015. március 9-én, ebben benne van a Külügyminisztérium cége, a kereskedőház 3,8…
Kétszer annyi erjesztett szeszes italt főztek az idei év első felében, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A NAV szóvivőjét kérdeztük a hirtelen megnövekedett érdeklődés lehetséges okairól.
Milliós nagyságrendű tömegek mozognak Afrikában, egyre többen indulnak útnak Európa felé, s Szerbiában is már több mint hétezer migráns van - emelte ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Franciaországból származó édes csemegekukoricát vontak ki a forgalomból elővigyázatosságból, mert a nem megfelelő hőkezelés és túltöltés miatt ételmérgezés lehetősége állhat fenn; a termékből Magyarországra is szállítottak, de még nem került forgalomba - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-t.
Franciaországból származó édes csemegekukoricát vontak ki a forgalomból, mert a nem megfelelő hőkezelés és túltöltés miatt ételmérgezés lehetősége állt fent.
Budapest — Ha bulizásról van szó, Mici (24) az, aki elsőként ott terem a táncparkett közepén a ValóVilág Powered by Big Brother villájában. Az önmagát rendszeresen „nyuszizósra” ivó, és ebben az állapotában rendkívül őszinte lány nélkül csendesebb lenne a villa, pedig Zseraldinnal holnap ő csap össze a bennmaradásért. Mici nem most kezdte a partizást: tiniként szülei tudta nélkül szökött ki…
Ausztria - Forgalommal szemben hajtott fel az A1-es autópályára egy 79 éves nő csütörtök délután. A rendőrök háromnegyed órán át próbálták megtalálni, mígnem az idős hölgy rájött, hogy valamit rosszul csinál.
Önálló agrár-felsőoktatási központ jöhet létre Hódmezővásárhelyen - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a város közgyűlésének ülésén, írta a vasarhely24.com.
Janet Yellen, az Egyesült Államok jegybankelnöke egy ma elmondott beszéde alapján tovább engedheti futni az inflációt a célnál, mivel úgy fogalmazott, hogy érdemes nem elfelejteni a "nagy-nyomású...
Meglepték az elemzőket az amerikai bankok, amelyek a vártnál jobb negyedéves számokat jelentettek és emiatt a csütörtöki gyengélkedés után sikerült talpra állnia az amerikai részvénypiacnak is. A Dow...
Megtartotta alakuló ülését pénteken az új összetételű horvát parlament, amely elnökéül Bozo Petrovot, a Híd Függetlenek Listája (Most) jelöltjét választották meg - közölte a horvát média.