Mintegy 3,5 millióan halnak meg évente a légszennyezés következtében világszerte - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentéséből.
Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította kedden a kormányt, hogy dolgozzon ki válaszintézkedéseket a legújabb nyugati szankciókra. Vlagyimir Putyin Voronyezsben, az ottani terület kormányzójával...
A Fidesz szerint nem Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének kell magyarázkodnia roma ügyben, hanem annak a baloldalnak, amelynek kormányzása idején romákat gyilkoltak Magyarországon, és ezeknek az ügyeknek a felderítéséért és a kártalanításért semmit nem tettek.
Budapest — Szakmát vált a rádiós? Cooky (44) évek óta készül arra, hogy megszerezze pilótaengedélyeit, így hét év után teljesülni látszik egyik legnagyobb álma: utasszállító repülőgépet vezethet.
Egy nappal a tragédia után továbbra sem találják a Bangladesben, a Padma folyón felborult komp roncsát, feltehetően több mint 120 utas veszett oda - közölte kedden a dakkai kormány.
Magyarország — Még hogy csak a nők vásárolnak maguknak ezt-azt titokban! A Vouchercloud felmérésében majdnem kétszer annyi férfi ismerte el, hogy füllentett a párjának költekezéseivel kapcsolatban, mint nő.
A Demokratikus Koalíció elnöksége kedden megvitatta az MSZP, az Együtt-PM és a DK közötti egyezséget, és jóváhagyta az együttműködést az október 12-ei budapesti önkormányzati választásra - közölte a párt sajtóirodája az MTI-vel. Az ellenzéki párt támogatja Falus Ferenc volt tiszti főorvos főpolgármester-jelöltségét is.
Gary Cahill, a Chelsea angol válogatott labdarúgója kemény meccsre és egyedülálló élményre számít a Groupama Aréna vasárnapi megnyitóján, amelyen csapata a házigazda Ferencvárossal csap össze.
Oroszország az uniós szankciókra válaszul kitiltaná a Szibérián át a Távol-Keletre vezető légifolyosókról az európai légitársaságokat - számolt be kedden az orosz RT hírportál.
Radamel Falcao, az AS Monaco csatára elárulta, hogy nem jár a fejében az elszerződés, noha rendre kapcsolatba hozzák a Real Madriddal, és egyes források szerint a Santiago Bernabéuba vágyik.
Csoda a sivatagban! A semmiből keletkezett egy tavacska a homoktenger kellős közepén Tunéziában, Gafsza mellett. Egy helyi újságíró, Lakhdar Szuid szerint azonban vannak, akik nem csodát, hanem átkot látnak a hirtelen keletkezett tóban.
London — Gwyneth Paltrow (41) szike nélkül szépül! Az amerikai színésznő kifejezetten sértőnek érzi, ha barátai azt kérdezik tőle, hogy melyik szépészeti klinikán fiatalodik, ő ugyanis – állítja – nem él ilyen eszközökkel.
Abaliget — Hamarosan a Spirál lehet a Mecsek legnagyobb barlangrendszere. A barlangászok ugyanis nemrég áttörték az omladékot a Spirálszíve-teremben, és egy új kürtőhálózatra bukkantak.
Elmarad a kormány által tervezett nyugdíjreform, illetve egyes szakmákban a korhatárok csökkentésének terve Olaszországban, mivel nincs rá költségvetési fedezet. Négyezer pedagógus nyugdíjazását is elhalasztották – erősítette meg kedden Marianna Madia, a közigazgatási reformért felelős államtitkár.
A PM elnöksége kedden megtárgyalta a budapesti választási együttműködésről szóló csomagot és egyhangúlag támogatta azt - mondta Karácsony Gergely az MTI-nek.
London — Gwyneth Paltrow (41) szike nélkül szépül! Az amerikai színésznő kifejezetten sértőnek érzi, ha barátai azt kérdezik tőle, hogy melyik szépészeti klinikán fiatalodik, ő ugyanis – állítja – nem él ilyen eszközökkel.
Igazi hősszerelmesként viselkedett egy fiatal ír férfi, azt követően, hogy együtt utazott álmai nőjével Dublinba. A srác a fél világot segítségül hívta, hogy megtalálja a lányt, akibe első és eddig egyetlen találkozásuk során beleszeretett.
Traian Basescu román elnök egy kedd délutáni televíziós interjúban nyomatékosan hangsúlyozta: nem nevezi ki kulturális miniszterré és miniszterelnök-helyettessé Biró Rozáliát, és költségvetési miniszterré Claudiu Mandát.
Idén augusztus 1-jéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja (nhp) második szakaszában részt vevő hitelintézetek 295,2 milliárd forint összegű szerződésről tájékoztatták az MNB-t, ami 9842 ügylethez és 7290 vállalkozáshoz kapcsolódik - tudatta a jegybank a honlapján kedden.
A magyar parlament nem tudta figyelembe venni az Európai Központi Bank véleményét az első devizahiteles mentőcsomag elfogadásakor, a módosító javaslatokat nem véleményezhette az EKB, ezért a kormány...
Hamarosan véget érhet Bernie Ecclestone vesztegetési ügyének tárgyalása, a Forma-1 Menedzsment (FOM) elnöke ugyanis kijelentette, kész 100 millió dolláros kártérítést fizetni - az ügyészség pedig elfogadta a brit milliárdos ajánlatát.
A Fidesz szerint egyesek megpróbálják eltorzítani és félreértelmezni, amit a miniszter mondott. Balog azt mondja, hogy pontosabban is fogalmazhatott volna, de sietett.