Azt már biztosan kimondhatjuk, van különbség hűtés és hűtés között, azaz valósággá vált a fogalom: az egészség-megőrző hűtőszekrény! A természetben is megfigyelt folyamatokat használva egy-egy gyártó elérte, hogy a vásárláskori frissességet - élelmiszertípus függvényében - akár 10 napig is meg lehessen hosszabbítani.
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint az ügyteher-növekedés mellett is javult a bíróságok hatékonysága. A kabinet és a vajdasági magyarok közötti együttműködés kereteiről és tartalmáról kötött megállapodást a kormányfő és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
Az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójára készülő Diósgyőr 2-1-es győzelmet aratott a vendég Puskás Akadémia ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 2014/2015-ös idényének első fordulójában vasárnap.
Garázdaság bűncselekménye miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a rendőrség Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga lépcsőjére dobott pirotechnikai eszköz miatt - közölte honlapján vasárnap este a rendőrség.
Megdőlt a tavalyi 60 ezres rekord, az idén már 70 ezren buliztak a debreceni Campus Fesztiválon - közölte a fesztivál igazgatója a vasárnapi zárás után az MTI-vel.
Mogyoród — Világhírű énekesnő, olimpiai bajnok kajakos, aranylabdás világbajnok labdarúgó – a Magyar Nagydíj még mindig népszerű a sztárok körében, a vasárnapi F1-es futamra több híresség kilátogatott.
Budapest — Húsz éve még ünnepelt pornószínész volt, majd a Thaiföldön próbált szerencsét, ám potencianövelő-csempészésért leültették. Most kincskereső hajléktalanként éldegél a Rózsadomb mellett egy erdő mélyén. Kardos György (48) kalandos élete olyan, mint egy Rejtő Jenő-regény.
Budapest - Életveszélyesen megfenyegették Mandula Ádámot (25)! A Viasat3 Aranypart című műsorban ismertté vált Ádám – aki egyébként az Éjjel-Nappal Budapestben is szerepet kapott – és kedvese, Melanie (21) életét teljesen megkeseríti a lány exe, Attila.
Budapest — Még ha bele is szakad a szíve, elengedi kisfiát Edina (38). A fiatal asszony férje, H. Ottó (45) tíz évvel ezelőtt a válási procedúra közben szívódott fel gyermekükkel, Ádámkával (11).
Budapest - Így építsen ön is cégbirodalmat! Stahl Judit (45) megcsinálta azt, amiről oly sokan csak álmodnak: műsorvezetőből üzletasszony lett, méghozzá a konyhában talált önmagára.
Az esti órákban is várható intenzív esőzés, villámlás, viharos szél, jégeső. Csak rövid időre csendesedik az időjárás, hétfő estig is többfelé alakulhatnak ki zivatarok - tájékoztatta a meteorológiai szolgálat vasárnap az MTI-t, megjegyezve: az Országos Meteorológiai Szolgálat épületét érő villámcsapás következtében előrejelzésük korlátozott mennyiségű információn alapul.
Saját zenésztársain kívánt segíteni Mohay András a Budapest Jazz Orchestra dobosa - a segítségnyújtás közben azonban elgázolták és életét veszítette. Úgy tudni, hogy a dobos az előttük haladó, ugyancsak a zenekar tagjait szállító kisbusznak akart segíteni, ám a mögöttük érkező jármű beléjük csapódott. A Budapest Jazz Orchestra tagjai Debrecenből tartottak hazafelé, amikor a baleset történt.…
A Demokratikus Koalíció elégtétellel vette tudomásul, hogy Szentmihályi Szabó Péter neve végül lekerült a nagyköveti jelölőlistáról, s ezzel megbukott Orbán Viktor azon terve, hogy egy szélsőséges eszméiről elhíresült embert nevezzen ki a római magyar misszió élére - írja közleményében a párt.
Barack Obama amerikai elnök telefonon beszélt Benjámin Netanjahu izraeli elnökkel, és hangsúlyozta, hogy John Kerry külügyminiszter erőfeszítéseire építve stratégiai fontosságú egy azonnali, feltétel nélküli humanitárius tűzszünet, amely elvezet majd a háborús cselekmények tartós lezárásához a 2012 novemberi tűzszüneti megállapodás alapján - közölte vasárnap a Fehér Ház.
A fegyverszünetet sürgető nyilatkozatot fogad el közép-európai idő szerint hétfő reggel hat órára összehívott rendkívüli ülésén az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), amely a sajtó birtokába került tervezet szerint "azonnali és feltétel nélküli humanitárius tűzszünetet" akar elérni a Gázai övezetben Izrael és a Hamász között.
Az első világháború kitörésének mai, századik évfordulóján kezdetét veszi az állami programsorozat, a fővárosi operaházban, továbbá Veszprémben és a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban is tartanak megemlékezéseket.