2014. augusztus 5. kedd

aug. 5
17:36
Ikeás szatyorban tárolták a nyolcvan hullát (BorsOnline)
A nagy kék ikeás szatyor praktikus is, strapabíró is. Na de, hogy emberek földi maradványait tárolják bennük egy plébánián, ráadásul öt éve, az azért elég erős műsor.
aug. 5
17:38
Ecclestone 23,5 milliárdért cserébe megúszta a börtönt (BorsOnline)
Mégsem kell börtönbe vonulnia Bernie Ecclestone-nak. A Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló üzletember ellen megvesztegetés és hűtlen kezelésre való felbujtás volt a vád, de százmillió dollárért (kb, 23,5 milliárd forint) cserébe megszüntetik az eljárást.
aug. 5
17:39
Étrend-kiegészítők miatt bírságolt a GVH (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Kyäni Europe AB egyes termékeinek valótlanul tulajdonított betegségmegelőző, illetve gyógyító hatást, valamint megalapozatlanul egészségre vonatkozó és piacelsőségi állításokat tett. Ezen kívül a hirdetésekben az alaszkai áfonya, illetve az alaszkai lazac speciális tulajdonságaival és felhasználásával kapcsolatban valótlan kijelentéseket…
aug. 5
17:39
Ilyen jól nevelt szárnyasokat még nem láttam (444.hu)
Valószínűleg az a titka, hogy nagyon határozottan kell beszélni velük. És oroszul.
aug. 5
17:40
Választás: volt tiszti főorvost indít a baloldal (BorsOnline)
Forrásaink megerősítették: Falus Ferenc lesz a baloldal közös főpolgármester-jelöltje. Hivatalosan cikkünk megjelenéséig még tárgyaltak. Közben az is eldőlt, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő „titkos fegyvere” elő sem kerül a választásokra.
aug. 5
17:41
Jól teljesít az amerikai szolgáltatóipar (ProfitLine)
Javult az amerikai szolgáltató szektor teljesítménye, az amerikai Institute for Supply Management (ISM) nem feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 58,7 pontra nőtt júliusban a júniusi 56 pontról.
aug. 5
17:41
Az egyik kedvenc sci-fi íróm (444.hu)
Charles Stross volt a vendég a héten a Wired magazin Geek’s Guide to the Galaxy podcastján. Kiderül például, hogy a The Rhesus Chart című történetben azután lett Jeff Bezos amazonos főnök a gonosz, hogy Stross könyveit fekete listára tették az Amazonon. Itt le is … Folytatás
aug. 5
17:42
Nem talált bizonyítékot a GVH a kartellezésre (Infostart)
Megszüntette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt az eljárást, amelyet az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt., a Díjbeszedő Nyomda Zrt. és a Díjbeszedő Holding Zrt. ellen indított, gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt.
aug. 5
17:43
A palesztinok legalább négy-hatmilliárd dollárra becsülik háborús káraikat (ProfitLine)
A Gázai övezetet az izraeli hadművelet következtében ért háborús károk nagyságát legalább négy-hatmilliárd dollárra (900-1300 milliárd forintra) becsülte Taiszir Amro palesztin gazdasági miniszterhelyettes.
aug. 5
17:44
A tavalyinál nagyobb lesz az idei szőlőtermés (Infostart)
Az idén várhatóan nagyobb termést szüretelnek majd a gazdák a tavalyinál - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI érdeklődésére.
aug. 5
17:45
Király Gábor nem döbbent meg (Blikk)
Hetven percet emberelőnyben játszott, fél óra után két góllal vezetett, mégis 3-2-es vereséggel rajtolt labdarúgócsapata a német másodosztályú bajnokságban a Kaiserslautern ellen.
aug. 5
17:45
Éhínség fenyegeti Szomáliát (Metropol)
Nemzetközi segítséget kért keddi felhívásában a szomáliai kormány az afrikai ország több régióját fenyegető éhínség miatt.
aug. 5
17:45
Traktorral karambolozott az olimpiai ezüstérmes (Metropol)
Natalia Czerwonka olimpiai ezüstérmes lengyel gyorskorcsolyázó kerékpárjával egy út szélén parkoló traktorral ütközött.
aug. 5
17:45
3,5 millióan halnak meg légszennyezés miatt évente (Blikk)
aug. 5
17:45
Anyjának bizonyítana a kulcsi családirtó (Blikk)
Budapest — Példásan viselkedik a rácsok mögött H. Csanád Jutas (28), akit még májusban ítélt a bíróság kényszergyógykezelésre.
aug. 5
17:47
Putyin válaszlépéseket sürget a szankciókra (Metropol)
Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította kedden a kormányt, hogy dolgozzon ki válaszintézkedéseket.
aug. 5
17:47
3200 és 11 ezer forint közötti jegyárak az északírek elleni meccsre (Metropol)
Azok a szurkolók, akik megvásárolták jegyüket a kazahok ellen június 7-én lejátszott mérkőzésre, ingyen juthatnak hozzá az északírek elleni meccs jegyeihez.
aug. 5
17:47
Terminátor érkezett Józsefvárosba (Blikk)
Budapest — A fővárosban sok minden megtörténhet, szerencsére mégis ritkaságszámba megy, amit Sári Éva olvasónknak kellett átélnie a minap a VIII. kerületi Práter utcában.
aug. 5
17:48
A naponta dohányzóknak nagyobb a testsúlya (hirado.hu)
A tudósok 986 banki alkalmazott éves orvosi vizsgálatának adatait elemezték.
aug. 5
17:48
Pozitív meglepetést okozott az UniCredit (Portfolio)
A jó kelet-európai szereplésnek köszönhetően sokkal eredményesebben működött a második negyedévben az UniCredit, mint azt az elemzők várták. Ennek tükrében a cégcsoport első embere, Federico Ghizzoni...
aug. 5
17:50
Feltörhető a kereskedelmi repülők műholdas kommunikációja? (hirado.hu)
Egy biztonsági szakértő szerint a fedélzeti szórakoztató rendszereken keresztül meghackelhető a kereskedelmi repülők műholdas kommunikációs rendszere.
aug. 5
17:50
A nap végére elgyengült a magyar piac (Portfolio)
A kereskedés első felében jó volt a hangulat a részvénypiacokon. Délután azonban alábbhagyott a jókedv a fejlett piacokon, ami a magyar tőzsdére is begyűrűzött. A BUX az elgyengülő Richter és OTP...
aug. 5
17:52
Verseny a szlovén bankért - Az OTP is köztük van? (Portfolio)
Kedden a szlovén állami vagyonkezelő vállalat meghívta a Nova KBM bank iránt érdeklődő befektetőket a kötelező erejű vételi ajánlat megtételére - számol be a Reuters. Azzal számolunk, hogy a...
aug. 5
17:54
A színésznő bevallotta: nem szexel a férjével (BorsOnline)
Nem tudni, a férje mit szól ahhoz, hogy most már ország-világ tudja: nem élnek házaséletet, mindenesetre Megan Fox nem tett lakatot a szájára, amikor a szexuális életükről kérdezték.
aug. 5
17:57
Székletvizsgálaton jártunk (WebBeteg)
A tápcsatorna egy nagyon fontos szervünk, így jelzésértékű lehet a széklet állaga, szaga és formája. Számos betegség, kórokozó kimutatható az ürülékből. Dr. Juhász Ágnes laboratóriumi főorvost kérdeztük.
aug. 5
18:00
FHB: megmozdult az ingatlanpiac (Infostart)
2014 első negyedévében tovább csökkentek a lakásárak, de már lassult ennek az üteme - derült ki az FHB lakásárindexéből. Tokodi Gábor, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese az InfoRádiónak azt mondta: már vannak olyan részpiacok, ahol áremelkedés is tapasztalható.
aug. 5
18:06
Hamarosan feloldhatják az orosz hústilalmat (hirado.hu)
Két üzemmel szemben már feloldották a korlátozást.
aug. 5
18:06
Lesz olyan nap a héten, amikor nem esik az eső? (Pénzcentrum)
Kedden is jön még zápor, zivatar, de a szerdát sem ússzuk meg csapadék nélkül....
aug. 5
18:06
Basescu továbbra sem akarja kinevezi Biró Rozáliát (ATV)
Traian Basescu román elnök egy kedd délutáni televíziós interjúban nyomatékosan hangsúlyozta: nem nevezi ki kulturális miniszterré és miniszterelnök-helyettessé Biró Rozáliát, és költségvetési miniszterré Claudiu Mandát.
aug. 5
18:06
Forma-1: Ecclestone megvásárolta a szabadságát (Agroinform)
Peren kívüli egyezséggel ért véget Bernie Ecclestone, a Forma-1 első emberének németországi korrupciós ügye.
aug. 5
18:08
Újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az NVB (hirado.hu)
Jelöltet az a szervezet állíthat, amely a választás kitűzése után nyilvántartásba vetette magát.
aug. 5
18:08
Megöltek egy amerikai katonát Afganisztánban (ATV)
Egy afgán katonai egyenruhába öltözött férfi tüzet nyitott kedden a NATO csapataira a főváros, Kabul közelében, egy katonai kiképzőtáborban, egy amerikai NATO-katona meghalt - közölte kedden az afgán hadsereg szóvivője. Az incidens áldozatairól és körülményeiről ellentmondásos információk kerültek napvilágra.
aug. 5
18:10
Basescu továbbra sem akarja kinevezni Biró Rozáliát a kulturális tárca élére (hirado.hu)
Traian Basescu román elnök egy kedd délutáni televíziós interjúban nyomatékosan hangsúlyozta: nem nevezi ki kulturális miniszterré és miniszterelnök-helyettessé Biró Rozáliát, és költségvetési miniszterré Claudiu Mandát.
aug. 5
18:12
Magasabb adóval kellene büntetni a dízeleseket? (Privátbankár)
Az OECD tanulmánya szerint a légkörbe jutó szennyező anyagok mintegy 50 százalékáért a közúti közlekedés felelős. Ennek túlnyomó részét, 90 százalékát a dízelüzemű járművek bocsátják ki.
aug. 5
18:12
Gazdagabb termés lesz a szőlőkben (hirado.hu)
Az utóbbi hónapokban a korábbi évekénél magasabb borkészletek és a nagyarányú borimport miatt aggódtak a gazdák.
aug. 5
18:12
Lenge öltözetű sógornőjére gerjedt (BorsOnline)
Szexuális erőszak miatt kerülhet bíróság elé egy barcsi férfi, mert kikezdett 33 éves sógornőjével két hete. A rendőrök gyorsított eljárásban foglalkoztak az üggyel.
aug. 5
18:12
Jógával és a lovakkal kapcsolódik ki Gisele Bündchen (Blikk)
aug. 5
18:12
Feszültségeket okoz a mezőgazdaságban a tervezett elvonás (ProfitLine)
Jelentős feszültségeket okoz a magyar mezőgazdaságban a tervezett támogatás-elvonás - jelentette ki a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
aug. 5
18:12
Barca-MU versenyfutás az Arsenal védőjéért - sajtóhír (Sport365)
Juan Cuadrado mellett van még egy játékos, akit az FC Barcelona és a Manchester United egyaránt nagyon szeretne csapatában tudni - írja a Goal.com.
aug. 5
18:12
Felcsúton játszik majd az MTK a Honvéd ellen (444.hu)
Az MTK stadionját felújítják, ezért kell a meccset máshol megrendezni. A csakfoci szerint a Pancho Arénában az augusztus 16-i mérkőzés.
aug. 5
18:14
Ki nem volt még? Megjött a kedvünk a nyaraláshoz (Privátbankár)
Az utazási kedvre is pozitív hatással van, hogy a gazdasági válság kitörése óta először javult a magyarok hangulata. A megkérdezettek közel fele tervezi ugyanis, hogy idén nyaralni megy.
aug. 5
18:14
Megszületett Katie Price kislánya (Blikk)
aug. 5
18:14
Tenisz: elmarad az Izraelbe tervezett ATP-torna (Sport365)
A férfi teniszversenyeket szervező ATP bejelentette, hogy a régióban dúló katonai konfliktus biztonsági kockázatai miatt nem rendezi meg a szeptemberre tervezett izraeli tornát.
aug. 5
18:14
Már mindjárt kezdődik a balatoni közvetítésünk (444.hu)
Az élcsapat Füredre tart.
aug. 5
18:16
Kitették Gyurcsík szűrét (Blikk)
Budapest — Kidobta barátnője Gyurcsík Tibit (28) a lakásból! Az egykori x-faktoros kapcsolata csaknem zátonyra futott, ugyanis a sorozatos konfliktusok alaposan megtépázták szerelmüket.
aug. 5
18:21
Vadsztrájk a római Fiumicinón (Infostart)
Vadsztrájk akadályozza a poggyászmozgatást a Leonardo Da Vinci római nemzetközi repülőtéren. A bőröndök kiadására kedden több mint három órát vártak a Rómába érkező utasok.
aug. 5
18:21
Elnöki rendszert vezetne be a török kormányfő (Metropol)
Recep Tayyip Erdogan, a vasárnap esedékes elnökválasztás esélyese azt mondta, az országnak elnöki vagy "félelnöki" politikai rendszerre kell áttérnie a voksolást követően.
aug. 5
18:21
Csaknem kétmilliós pénzbírságot szabott ki az MLSZ (Metropol)
A legtöbbet, 500-500 ezer forintot, a Dunaújvárosnak és a Videotonnak kell befizetnie.
aug. 5
18:21
Kilakoltatás Miskolc egyik nyomornegyedében (Metropol)
Kedden egy asszonynak és egy háromgyermekes családnak kellett elhagynia eddigi otthonát.
aug. 5
18:21
Megint zivatarokra készülhetünk (Alternatív Energia)
Keleten még mindig kitart a hőség 30 fok feletti értékekkel.

Keresés