A Manchester United csapata bejelentette, hogy a térdszalag-szakadásából lábadozó egykori Barcelona kapus, Victor Valdes náluk folytatja rehabilitációját.
Kína gazdasága várhatóan 24 éve legkisebb ütemben nő az idén és a bővülés jövőre tovább lassulhat - vélték a Reuters által megkérdezett elemzők. Egy vezető kínai gazdasági szakértő a jövő évet...
Előre hozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap Ukrajnában, de nem tudják megrendezni az ország egészében. A központi választási bizottság előre jelezte, hogy az Oroszország által elcsatolt Krím félszigeten, illetve a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck megye legalább 14 körzetében nem lehet megtartani a választásokat.
Óbudán a városvezetés szemléletét a környezettudatosság tekintetében alapvetően meghatározta az a 8 évvel ezelőtt indult és 2009-ben befejezett, az Európai Unió által is támogatott program, melynek során a kerületben a Faluház néven ismert Szőlő utcai szalagpanelház energetikai felújítását elvégezték - mondta Óbuda-Békásmegyer polgármestere.
Nem az ötéves börtönbüntetéssel sújtott dél-afrikai paralimpiai futó, Oscar Pistorius az első sportoló, akit leültettek. Megnéztük, kik kerültek még hasonló helyzetbe.
André Goodfriend, az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője sajtótájékoztatót tartott egyes magyar köztisztviselők amerikai beutazási engedélyének felfüggesztéséről.
A McLaren világbajnok versenyzője, Jenson Button azt mondja, semmi kifogása nem lenne az ellen, hogy jövőre Fernando Alonso csapattársaként versenyezzen a Forma-1-ben. Tovább »
Mali a hatodik nyugat-afrikai ország, ahol megjelent az ebola. Egy Guineából érkezett kétéves kislány betegedett meg. A hatóságok igyekeznek felkészülni és megakadályozni, hogy járvány törjön ki. (BBC)
Meglepő vallomást tett a HPV védőoltás vezető kutatója – állítja egy vírusszerűen terjedő cikk, amely részletesen foglalkozik egy bizonyos dr. Diane Harper – a 4. Nemzetközi Oltóanyag Konferencián, vagyis az oltásellenes mozgalom egyik legrégebbi rendezvényén – elhangzott beszédével.
Erkölcsileg és jogilag is elfogadhatatlan módon jött létre a magyar Mol és a horvát kormány viszonya az INA olajtársaságban - idézi a horvát Dalje hírportál Ivo Josipovic horvát köztársasági elnök a Financial Times brit üzleti lap európai gázipari konferenciáján Londonban tett kijelentését.
Gólszerzés közben szenvedett durva sérülést a chilei bajnokságban szereplő Cobreloa csatára, Alvaro Lopez. A játékos összefejelt az ellenféllel, és ömlött a vér a fejéből.
A francia rendőrök nem bántak kesztyűs kézzel a Lille-Everton Európa Liga meccsre érkező angol szurkolókkal: komoly összecsapások voltak a belvárosban a találkozó előtt!
Több mint száz tanút hozatott buszokkal Bukarestbe pénteken a román legfelső bíróság Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes ügyében, akit választási csalás megszervezése és befolyással üzérkedés vádjával állított bíróság elé a román korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Az Amerikai Egyesült Államok döntése, hogy kiket enged be az országba, azt Magyarország csak tudomásul veheti - közölte Orbán Viktor magyar kormányfő pénteken Brüsszelben.
Sok munkavállaló bizalmatlan a munkáltatói jogsértések jelzésére szolgáló visszaélés-bejelentési rendszerrel, ami még nem terjedt el széleskörűen, bár a vonatkozó jogszabály idén januárban hatályba lépett - derül ki a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda közleményéből.
Matthew McConaughey boldogan mosolygott, amint átvette a 28. Amerikai Filmművészeti Díjat a Beverly Hillsben található Hilton szállodában, miközben kislánya, a négyéves Vida büszkén karolta át papája lábát.
Kicsomagolták Rembrandt A festő önarcképe harmincnégy éves korában című, több mint 25 milliárd forintra biztosított festményét pénteken a Szépművészeti Múzeumban; a londoni National Galleryből érkezett alkotás a Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállításon lesz látható október 31-étől.
Az Amerikai Egyesült Államok döntése, hogy kiket enged be az országba, azt Magyarország csak tudomásul veheti - közölte Orbán Viktor magyar kormányfő pénteken Brüsszelben.
Magyarország számára fontos szempont volt, hogy az Európai Unió új klíma- és energiastratégiája ne rójon nehéz terhet a magyar költségvetésre, és ezt sikerül teljesíteni - közölte az Európai Unió...