A magyarokkal szemben adóssága van a világnak. Az öntudatára ébredt magyarság azonban nem kér többet, de nem is éri be kevesebbel, mint a többi, hozzá hasonló európai nemzet - fogalmazott Lázár János az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából a hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján csütörtökön megjelent írásában.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Nemzetgazdasági Minisztérium az egységes európai betétvédelemről szóló jogszabályt. A jogharmonizáció a hitelintézeti, valamint a szanálási törvényt érinti - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Moszkvára emlékezteti Kövér Lászlót Brüsszel, ahonnan szélsőbaloldali kritikák érkeznek. Az Országgyűlés elnöke szerint ha ez EU jövője, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogyan lehet kihátrálni....
A német gazdaság gyengülése messze a legfőbb oka a közép- és kelet-európai gazdaságok egyre inkább érezhető lassulásának - állapították meg csütörtöki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
A magyar munkavállalók több mint fele tartja úgy, hogy munkahelye gyakran stresszes. Ez az egészségi kockázatokon túl komoly - becslések szerint 440 milliárd forint - veszteséget okoz a vállalkozásoknak is - ismertették egy uniós felmérés adatait a jövő heti Európai Munkavédelmi Hét alkalmából megrendezett sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Egy befektető, akinek a szavaira milliók figyelnek. Az egyik leghíresebb spekuláns, aki még az angol jegybankot is legyűrte. Meghatározó közgazdász, akinek a véleményére sokat adnak a nemzetközi...
A 2012-es adatok alapján az Európai Unió tagállamai a beszedhető forgalmi adó mintegy hatodától, több mint 177 milliárd euró költségvetési bevételtől estek el a közterhek be nem fizetése vagy nem megfelelő behajtása miatt - derül ki az Európai Bizottság által csütörtökön közzétett tanulmányból. Eszerint az unióban Hollandia, Finnország és Luxemburg szedi be leghatékonyabban az áfát, a legkevésbé…
Sokszor elgondolkodunk azon, hogyan lehetne megtakarításainkat a lehető legjobb feltételekkel és legegyszerűbb módszerek mellett befektetni. Az már csak hab a tortán, ha mindezért még adót sem kell...
"A válság legsötétebb napjait már magunk mögött tudhatjuk, de még nincs vége" - figyelmeztetett Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke abban a beszédében, amelyet a csütörtök délután kezdődött EU-csúcs résztvevői előtt mondott el.
Bérelt céges személygépkocsi karbantartási költségének áfatartalmát vissza lehet igényelni? Van-e valamilyen korlát vagy feltétel? Olvasónk kérdésére Bartha Katalin okleveles adószakértőnk (Inter Tax Pro Kft. ) válaszolt.
Komoly veszélyt jelentenek a nyugat-afrikai kisgazdálkodókra a kakaó árának ciklusos változásai, ám az édességipar új beruházásokkal igyekszik a termelést hosszú távon hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tenni. Ugyanakkor rossz hír, hogy a következő években várhatóan nem áll meg a kakaó, s így a csokoládé drágulása sem.
Nagyjából egy tucat euróövezeti hitelintézet bukhatott meg az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bankhatóság (EBA) bankterhelési próbáján (stressz tesztjén), amelynek eredményét vasárnap ismertetik.
Péntek hajnalban megállapodtak az Európai Unió állam-, illetve kormányfői a közösség 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról - jelentette be a csúcstalálkozó első napjának végeztével Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
Egy friss felmérés szerint a régiós magántőke befektetők bizalma enyhén visszaesett tavaszhoz képest, elsősorban a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságok miatt. Ennek ellenére bíznak a régióban,...
A belga Bpost vállalat érdeklődik a Román Posta többségi részvénycsomagja iránt, így a román hatóságok vele folytatnak tárgyalásokat a privatizációról - jelentette be csütörtökön egy sajtótájékoztatón Razvan Cotovelea román távközlési miniszter.
Gyorsjelentéseknek és egy eurozónás adatnak örültek tegnap a befektetők, így a részvénypiacok igen jól teljesítettek. Bár a hazai börze ma is zárva, a nyitva levő nyugat-európai piacokon kisebb...
Megállapodásra jutottak péntek hajnalba nyúló megbeszéléseiken az Európai Unió állam-, illetve kormányfői a közösség 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról - jelentette be a csúcstalálkozó...
Az észak-kaliforniai legendás aranylelőhelyekről származó egyik legnagyobb újonnan felfedezett aranyrögöt kínálják eladásra Kaliforniában. A több mint 2,8 kilogrammos aranyrög a várakozások szerint...
Nagyjából egy tucat euróövezeti hitelintézet bukhatott meg az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bankhatóság (EBA) bankterhelési próbáján (stressz tesztjén), amelynek eredményét vasárnap ismertetik.
A szállodaszövetség szerint idén jó évet zárhatnak a magyarországi szállodák, a kedvező trend a belföldi fogalom növekedésével folytatódik. Milyen nyara volt a szállodásoknak? Mekkora volt a hotelek kihasználtsága? És miért jó még most is lemenni a Balatonra?
Oroszország arany- és devizatartaléka csaknem 8 milliárd dollárral, 2010 márciusa óta legalacsonyabb szintre csökkent az október 17-én záródott héten. Az orosz jegybank adatai szerint az arany- és...
Nőtt az euróövezet és az Európai Unió együttes GDP-arányos államadóssága a második negyedévben a megelőző három hónaphoz képest és éves szinten egyaránt - az EU statisztikai hivatalának csütörtökön közölt előzetes adatai szerint.
Újabb adót vet ki a távközlési cégekre a kormány, azaz mégsem, egy korábbit terjeszt ki az internetezésre, ami 20 milliárdot hozhat a költségvetésnek, de lehet, hogy 200-at, de az csődbe vinné az...
Továbbra is várat magára a nyereség az Amazonnál. Bár a társaság a harmadik negyedéves gyorsjelentésében bevétel soron csak minimálisan maradt el az elemzők várakozásától, a veszteség jóval nagyobb...
A tömegközlekedés és az oktatás is abbamaradt Olaszországban pénteken a kormány munkaügyi reformja ellen meghirdetett egész napos szakszervezeti sztrájk miatt.
Gyorsjelentéseknek és egy eurozónás adatnak örültek tegnap a befektetők, így a részvénypiacok igen jól teljesítettek. Bár a hazai börze ma is zárva, a nyitva levő nyugat-európai piacokon kisebb...
Soha nem volt olyan négyszemközti megbeszélés az orosz államfővel, amelyen Ukrajna felosztásáról esett volna szó - jelentette ki Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök pénteken egy lengyel rádióban...
Egyre nő a kockázatkerülés a részvénypiacokon, ennek újabb jele, hogy a leginkább shortolt részvények az utóbbi időszakban elkezdtek alulteljesíteni. Azt, hogy a befektetők vonakodnak a kockázatoktól...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) dolgozik a jövő évi költségvetés tervezetének véleményezésén, ehhez már többször kért adatokat az egyes minisztériumoktól - olvasható az ÁSZ honlapján.
Újabb rekordévre számítanak a német idegenforgalmi ágazatban, az idei növekedés révén Németország megőrizheti első helyét az európai célországok sorában.
Ahogy az európai országok, úgy Magyarország is az elöregedő társadalmak közé tartozik. Ma már egyértelmű, hogy a jövő nyugdíjasai képtelenek lesznek fenntartani korábbi életszínvonalukat, ha aktív éveik során nem tesznek félre annyit, amennyivel kiegészíthetik állami nyugdíjukat. Íme néhány tipp az ötveneseknek
Befejeződött az a verseny, amelyben egyetemisták rávilágíthattak arra, hogyan lehetne növelni a magyar borok versenyképességét. A legjobb csapat tagjai gyakornoki állást is kaptak az egyik nemzetközi hátterű tanácsadócégnél.
Kissé lassult, de továbbra is messze meghaladta az euróövezeti átlagot a brit gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben. A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett előzetes...
Csaknem 8 százalékkal, 6,31 millió főre nőtt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) és Aurel Vlaicu (Baneasa) repülőterek utasforgalma az első kilenc hónapban - jelentette be csütörtökön a repülőtereket kezelő állami vállalat.
Kína gazdasága várhatóan 24 éve legkisebb ütemben nő az idén és a bővülés jövőre tovább lassulhat - vélték a Reuters által megkérdezett elemzők. Egy vezető kínai gazdasági szakértő a jövő évet...
Erkölcsileg és jogilag is elfogadhatatlan módon jött létre a magyar Mol és a horvát kormány viszonya az INA olajtársaságban - idézi a horvát Dalje hírportál Ivo Josipovic horvát köztársasági elnök a Financial Times brit üzleti lap európai gázipari konferenciáján Londonban tett kijelentését.
Magyarország számára fontos szempont volt, hogy az Európai Unió új klíma- és energiastratégiája ne rójon nehéz terhet a magyar költségvetésre, és ezt sikerül teljesíteni - közölte az Európai Unió...
Sajtótájékoztatót tart André Goodfriend, az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője péntek délután egyes magyar köztisztviselők amerikai beutazási engedélyének felfüggesztéséről - írja...