Az MSZP a szegénységi adatok nyilvánosságra hozatalát követeli a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH). Az ellenzéki párt szerint a hivatal vélhetően a kormány kérésére nem mutatta be eddig ezeket az adatokat.
Az MKB-MVM Veszprém elsősorban szenzációs második félidei játékával 27-24-re legyőzte legnagyobb csoportriválisát, a vendég német Rhein-Neckar Löwent a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2. fordulójában, és továbbra is százszázalékos a szezonban. Momir Ilic kilenc góllal járult hozzá a csoportelsőség szempontjából fontos sikerhez.
Bár kevesebb, mint nyolc óra múlva kezdetét veszi az idei Japán Nagydíj Szuzukában, ahol jelenleg is esik az eső, a szervezők továbbra sem tudják, hogy a PhanfonE tájfun beleszól-e a vasárnapi futam alakulásába. Tovább »
Flegmán reagált az a diák, akit a gólyatábori erőszakkal vádolnak. Amikor hazaküldték, a táborra befizetett pénzt is vissza akarta kérni – állítják a biztonsági őrök, akik a rendezvényt védték.
Az RTL-nek jelezte, átigazol a TV2-höz, de megígérte az RTL II-nek is, számíthatnak rá. A TV2-nél erről azonban elfelejtett szólni. Győzike visszatért!
Tudatosan figyelt arra, hogy olimpiai aranyérmes vívóként is az az ember maradjon, aki a győzelem előtt volt. Az edzések mellett két egyetem hallgatója, így szabadideje nagy részét tanulással tölti, míg maradék idejét igyekszik a barátnőjével megosztani, akivel a közelmúltban össze is költözött.
Miami — Egyszer már szerencséje volt B. Viktornak (31), amikor összeakasztotta a bajszát a hatóságokkal, most viszont valóban komoly csávába került két társával együtt.
Mindenáron főzni akart, ám szállodatulajdonos édesapja nem engedte a konyha közelébe sem a Konyhafőnök ezüstérmesét, Wossala Rozinát. Külföldi útjait viszont, amelyeken tanulhatott, mindig támogatta.
Kalocsa – Nóta TV-t néz és énekelget, miközben hímezgeti a kalocsai terítőket Polcz Erika (47) a cellájában. A Szita Bence (†11) meggyilkolásáért jogerősen életfogytiglanra ítélt nő a hírek szerint igazán még fel sem fogta, hogy élete végéig börtönben marad, ahol egyébként nagyon szigorú megfigyelés alatt áll.
Keresztes Ildikó másodszor jelent meg készületlenül a Sztárban sztár próbáján. Az énekesnőre pénteken már az egyik stábtag is rászólt, mert két nappal az adás előtt nem tudta a dalszöveget.
Magyarország — Aranyhörcsögöket mentettek ki lakástűzből amerikai tűzoltók – adta hírül a héten a Los Angeles Times. Az egyik bébi hörcsögöt mesterségesen lélegeztették egy mini légzőmaszkkal.
Szeged – Hosszú utat tett meg László Boldizsár (45), és kedvese, Nánási Helga, hogy végre kimondhassák a boldogító igent. A Cotton Club Singers egykori tagja, a ma már operaénekes Boldizsár három és fél év különélés után vált el előző feleségétől, és idén augusztusban fogadott örök hűséget Helgának.
Budapest – Több embert vert át ugyanazzal a lakással egy albérletet kínáló cég. Most újabb károsult került elő, akiről kiderült, pontosan ugyanabba a csapdába sétált bele, mint korábban az a szegedi pár, akinek történetéről már a Blikk szerdai számában beszámoltunk.
Az FBI és az amerikai titkosszolgálat is hivatalos nyomozásba kezdett, miután kiderült, hogy az egyik legnagyobb amerikai bank, a JPMorgan Chase adatbiztonsági behatolást szenvedett el, amely során a támadók mintegy 76 millió lakossági és 7 millió kisvállalkozói számla adatait szerezték meg. Az adatok között az ügyfelek elérhetőségei (nevek, címek, telefonszámok, email-címek) és a JPMorgan Chase…
A kormány a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletében meghatározta, hogy külföldiek magyarországi ingatlanvásárlásakor milyen esetben jár a közérdek sérelmével a tranzakció. A hatályos jogszabályok értelmében ugyanis csak azok a külföldiek szerezhetnek Magyarországon nem mezőgazdasági ingatlant, akiknek a vásárlása sem közérdeket, sem pedig önkormányzati érdeket nem sért.
Ha meg akarjuk érteni, hogy miért zuhan hetek óta megállás nélkül az euró a dollárral szemben, akkor elég csak az alábbi ábrára ránéznünk és rögtön világossá válik az összefüggés. Eddig ugyanis az...
A mai katolikus egyház és a laikus társadalom egyik legaktuálisabb kérdésköre, a család lesz a témája a Vatikánban vasárnap kezdődő rendkívüli püspöki szinódusnak.
Gazdag Gyula filmrendező évtizedek óta tanít a los angelesi Júszíelé Egyetemen. Anno a pártállam cenzorai számos filmjét tartották dobozban. A cenzúra két éve is működött. Amikor Gazdag régi munkáit újra kiadták DVD-n, az ajánlószöveg miatt a kiadó bevonatta a példányokat és új borítót készíttetett. Kornis Mihály ugyanis azt írta a pártállami manipulációról szóló régi Gazdag Gyula filmekről, hogy…
Bókay János, a Semmelweiss Egyetem adjunktusa hangsúlyozta, hároméves kor alatt egy gyereknek még nem lenne szüksége rá, hogy rendszeresen kortárs-közösségbe járjon.
Az Alibaba Group nevű, online kereskedelemmel foglalkozó kínai cég szeptemberi, történelmi tőzsdére lépése után a tulajdonosok most az időközben különvált fizetési üzletágukat, az Alipayt szeretnék bankká minősíttetni és tőzsdére vinni. A Hetek cikke.
Száznyolcvan kiállító háromszáz macskája versenyez a hétvégén a Lurdy Házban: csupa különleges tenyésztésű, fajtatiszta példány. A legdrágább akár egymillió forintot is ér, de százezer alatt nincs egy egerésző sem.
A jövőben az úszómedence mellett modellként vetélkedhet két csinos úszónőnk, Jakabos Zsuzsa és Kapás Boglárka. Utóbbi, a BVSC Eb-aranyérmese is kedvet kapott a divatfotózáshoz.
Behívatták az izraeli külügyminisztériumba hétfőre Svédország tel-avivi nagykövetét, mert az új svéd miniszterelnök a minap kabinetje és programja ismertetése alkalmával közölte: hazája arra készül, hogy az Európai Unió "régi" tagjai közül elsőként elismerje a palesztin államot - jelentette az Ynet című izraeli hírportál.
A nagyközönség is megtekintheti október 5-én és 6-án a budai Várban található egykori Táncsics-börtönt, amelyet a magyar állam júniusban kapott vissza az Egyesült Államoktól.
Egy 1941-ben gyártott biciklire lelt a Szellemvárosok blog csapata a közelmúltban. A régi kétkerekűt negyven éve támasztották a falnak egy elhagyott gyárépületben.
Milyen adóteher mellett lehet nyereményjátékot szervezni, és a beharangozó sajtótájékoztatón ajándék termékeket osztogatni? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia, adó- és könyvviteli tanácsadó szakértőnk válaszolt.
A GEFCO csoport, az ipari logisztika globális szereplője és az autóipari logisztika vezető európai szolgáltatója szerződést írt alá a spanyol vasútijármű-gyárral, a Talgoval hat vonat szállítására és célba juttatására Oroszországban. A GEFCO logisztikai szakértelmével támogatja azon vállalatokat az oroszországi piacon, amelyek fokozottabb jelenlétre vágynak a régióban.
Az igazán nagylelkű emberek csöndben, felhajtás nélkül próbálnak segíteni másokon, vélik sokan, de nincs teljesen igazuk. Mert a nyilvánosan adakozó hírességek nemcsak a saját imidzsüknek tesznek jót, hanem az ügynek is, amelyhez a pénzüket adják. Az AIDS-kutatás Sharon Stone-nak, az állatvédelem Brigitte Bardot-nak, Matt Damonnak és Madonnának köszönhet sokat, de a Guinness-rekordok könyve…
Az AC Milan Sulley Muntari és Honda Kejszuke góljaival könnyedén nyert a vendég Chievo ellen az olasz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombati második mérkőzésén.