A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az Apollo Tyres Hungary Kft. Gyöngyöshalászon megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
Októberben kilenc megyébe érkezik meg a mellrák elleni küzdelem jegyében indított Szűrési staféta - tájékoztatta az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) pénteken az MTI-t.
Nincs szebb látvány, ha az ember kirándulásra adja a fejét, mint az őszi színpompás faleveleket nézegetni. Tulajdonképp ez adta az ötletet a hétvégi desszerthez, ami nem más, mint egy szemnek-szájnak egyaránt kedves aprósütemény.
Erős csökkenéssel zárták pénteken a kereskedést a moszkvai értéktőzsde iránymutató indexei, követve az olaj világpiaci árának meredek esését és tőzsdék világszerte tapasztalt gyengülését.
A héten mutatta be új generációs, teljesen önműködő szerelvényeit a brit főváros metróhálózatát üzemeltető London Underground, amely szerint a 2020-as években debütáló metrókon kezdetben még lesznek vezetők, és az utasok később sem maradnak teljesen magukra.
Csíkszereda — Felszerelkezett a síszezonra Miklós Edit (26). A szocsi téli olimpián lesiklásban 7., ezzel minden idők legjobb magyar ötkarikás alpesi eredményét elérő sportoló már az új szezonra készül.
Hangoskodásával zavarta a nézőket Berki Krisztián, aki tévéstábbal forgatott Szombathelyen, a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásán. Késôbb szitkozódva kergette ki a művészeket a kávézóból.
Megszületett Hujber Feri kislánya, aki a különleges hangzású Noa nevet kapta szüleitől. A pici a vártnál jóval később, édesapja jelenlétében sírt fel először.
A magyar gazdaság folyamatos fejlődésének egyik alapját jelenti a hazai tulajdonban lévő termelő tőke megerősödése - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Jász-Plasztik Kft. jászberényi telephelyén, a cég új akkumulátorgyártó üzemének avatóján.
Nem állapított meg az elmeszakértő büntethetőséget kizáró elmebajt T. Lajos esetében, így a férfi akár életfogytiglani büntetést is kaphat – értesült a Bors. A békési ámokfutót a héten kihallgatták, a nyomozás a végéhez közeleg.
Tura — Sorozatgyilkosokért rajongott az a kriminálpszichológus-szakasszisztens, aki tavaly „hirtelen ellenszenv” miatt szex után leszúrta partnerét – tudta meg a Blikk.
A Borsonline felmérése szerint a nôk Csányi Sándort látnák szívesen maguk mellett, a férfiaknál árnyaltabb a kép. Jó hírünk van a sportos pasiknak: őket akarják a hölgyek.
Dunakeszi — Még akkor is bakancsába kellett préselnie a lábát, amikor az már csontig feltörte bőrét, de hiába panaszkodott a pokoli fájdalmakra, főnökei csak legyintettek.
Képtelen volt végignézni fia bátorságpróbáját Éva néni. Gáspár Laci édesanyja elárulta, hogy a fia mióta a világon van, szinte mindentől fél: a víztől, az állatoktól éppúgy, mint a vidámparktól.
Budapest ― Magyarország rosszabbul teljesít a gyermekszegénység területén – derül ki abból a 350 oldalas jelentésből, amelyet a Gyerekesély Közhasznú Egyesület készített többek között az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.
Budapest — Nincs jó időszaka Bárdosi Sándornak (37). A sportolóról nemrég írtuk meg, hogy felfüggesztették az olimpiai életjáradékának folyósítását, miután egykori barátja, Lacza Ádám Illés, a Magyar Kemposzövetség elnöke feljelentette őt garázdaságért.
A következő négy év egyik kulcskérdése, hogy képesek leszünk-e elegendő mennyiségű és minőségű munkaerőt képezni Magyarországon annak érdekében, hogy sikeresen működtetni tudjuk az újraiparosított magyar gazdaságot - jelentette ki Orbán Viktor pénteken a Szombathelyi Városi Televíziónak adott interjúban.
Budapest — Bébibumm! Pár óra eltéréssel két magyar hírességnek is megszületett a kislánya: Béres Alexandráék (38) a csodaszép Flórának örülhettek, Hujber Feriék (40) pedig 13 óra vajúdás után Noának.
Nora Falls — Nem az éhség vagy az angol WC hiánya, de még csak nem is a bogarak és kígyók felbukkanásának lehetősége viseli meg leginkább VV Aureliót (23) a duzsungelben.
"A szabadság és a szolgaság, a fölzárkózás és a leszakadás, a demokrácia és a diktatúra, vagy ha úgy tetszik, a nyugati civilizáció és a kelet között választunk".
Az idei téli szezonban kiváló zenészek ugyanúgy tiszteletüket teszik a Salzburger Sportwelt sírégióban, mint a sívilág legkiemelkedőbb sportolói. A kínálat a szezonnyitó ünnepségtől a világkupa futamokon át egészen a szórakoztató sportos eseményekig terjed.