Nemzetközi konferencia kezdődött hétfőn délelőtt Budapesten az elektronikus személyazonosításról. A találkozón 40 ország 30 előadója és mintegy 200 szakértője vesz részt. Az eID konferencia hatodik alkalommal kerül megrendezésre: tavaly Berlin, 2012-ben pedig Kuala Lumpur volt a rendezvény helyszíne.
Az amerikai Apple cég hétfői közlemény szerint 2014 végére 115 országban lesz kapható az új iPhone 6 és iPhone 6 Plus okostelefon. Magyarországon október 31-től lesznek elérhetők a legújabb modellek.
A Huawei, az információs és kommunikációs technológiák egyik vezető globális szállítója és az Európai Fiatal Innovátorok Fóruma (European Young Innovators Forum) InnoApps néven versenyt hirdetett, amelyre 2014. november 9-ig várják a 29. életévüket még nem betöltött európai és kínai fiatalok jelentkezését.
Romániában marad a többpilléres nyugdíjrendszer, nem államosítják a kötelező magánnyugdíjakat - jelentette ki Rovana Plumb román munkaügyi miniszter hétfőn.
Nora Falls – Nem fogott ki a Celeb vagyok, ments ki innen! előző adásában a számtan feladat VV Aurelión (23), pedig a fiúnak nem éppen erőssége a matek.
Szeptemberben 101,1 milliárd forinttal nőtt a lakosság számára értékesített állampapírok állománya, a havi értékesítés kétharmadát ugyanakkor közhasznú szervezetek vásárolták meg - derül ki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) hétfőn közzétett összesítéséből.
Budapest — Keresztes Ildikó (50) elszólta magát a TV2 Sztárban sztár című műsorában, ugyanis Tóth Verával (29) közös produkciója után kikotyogta, hogy buliztak ők már együtt, nem is akárhogy, kitiltották őket egy partiról!
A palesztin államiság elismerésére szólította fel a brit kormányt a londoni parlament, amely nagy többséggel megszavazta az erről benyújtott egyéni képviselői indítványt.
A katalóniai vezetés lemondott arról, hogy megtartsa a november 9-re kitűzött népszavazást a régió függetlenségéről - jelentette be a referendum megrendezését ösztönző egyik párt vezetője hétfő este. A spanyol média szerint Artur Mas katalán miniszterelnök más lehetőséget keres a lakosság véleményének feltárására, hogy az alkotmányos aggályokat eloszlassák.
A világbajnoki bronzérmes holland labdarúgó-válogatott bombameglepetésre kétgólos vereséget szenvedett Izlandon az Európa-bajnoki selejtezősorozat hétfői játéknapján.
A Fidesz-kormány és Orbán Viktor tovább növelte dominanciáját, ezt igazolta vissza az önkormányzati választás – általában ezt emeli ki a nemzetközi sajtó. Arról is beszámolnak, hogy a Jobbik erősödött, miközben a baloldal sok szavazója nem ment el választani.
A burgenlandi Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) támogatja az ideiglenes határellenőrzés bevezetését - mondta Hans Niessl osztrák szociáldemokrata politikus, Burgenland tartomány kormányzója hétfőn Kismartonban (Eisenstadt).
Újra megmutatta magát a tél az Alpokban, ezúttal jobbára a hegység déli részén. A települések nem sokat kaptak ebből a havazásból, hiszen jobbára a 3000 méteres magasság felett hullott bőven a hóból. Ezzel szemben az északi oldalon a főn hozott szokatlan meleget a hegyekbe.
Nem célja a kormányzatnak, hogy a cégek az EU-pályázatokat a jövőben is a túlélésüket biztosító adományként hasznosítsák - valódi projektek támogatását akarják elérni. A ciklusban növekedni fog a visszatérítendő támogatások aránya - nyilatkozta Privátbankárnak Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn elindította azt a két tendert, amely a lakossági devizahitelek kivezetéséhez, az elszámoláshoz és a forintosításhoz szükséges devizamennyiséget biztosítja majd. A 3 milliárd euró felajánlott mennyiségre mintegy 1 milliárd eurónyi ajánlat érkezett a bankoktól.
Komoly ütést vitt be egy francia sportújságíró nyilatkozta a GoPro cégnek. Egy ismert kommentátor azt állította, hogy a balesetben elszenvedett súlyos sérülést nem a bukás okozta, hanem a bukósisakra rögzített fejkamera. A GoPro részvényeinek értéke 10 százalékkal csökkentek a kijelentés után.