A kötelező óvodáztatás jövő évi bevezetését és a kisgyermekkori nevelést 1,3 milliárd, az egészségügyi dolgozók képzését és pályán maradását 2,5 milliárd forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2014-20-as uniós fejlesztési forrásokból.
0,1 százalékkal csökkent a termelői árak ez év szeptemberében az Egyesült Államokban az előző hónaphoz képest. 2013 augusztusa óta most először váltak olcsóbbá a termelői költségek az USA-ban. Az...
A helyi önkormányzatok államosítása címmel jelent meg Hegedűs József szociológus és Péteri Gábor közgazdász közös tanulmánya, amely A magyar polip: a posztkommunista maffiaállam című könyv második kötetében található. A tanulmány kapcsán a két szakember az önkormányzatok autonómiájáról és a hatalom központosításáról beszélt a Friderikusz minapi adásában.
A New York-i Fed index 6,17 pontot vett fel októberben, a szeptemberi 27,54-es érték után. Az elemzők 20,5-es értékre számítottak. A feldolgozóipar aktivitása április óta nem látott mélypontjára...
A vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az orosz ipari termelés szeptemberben éves és havi szinten, egyaránt elsősorban a feldolgozóipari termelés bővülésének hatására az ország statisztikai hivatalának szerdán ismertetett adatai szerint.
Az osztrák alkotmánybírósághoz fordul a Bayerische Landesbank amiatt az osztrák jogszabály miatt, amely miatt elvesztette értékét a Hypo Alpe-Adria-Bank International felé fennálló 800 millió eurós...
A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalosan bejelentette, hogy november 18-án az orosz csapatot fogadja barátságos mérkőzésen a Dárdai Pál vezette válogatott.
Elképesztő képességet köszönhet a kebleibe rakatott szilikonnak Sara X Mills. Az asszony képes külön-külön mozgatni melleit és táncra tudja bírni őket.
Az EKB frankfurti székházának mélyén egy olyan szobában tárolják Európa nagy banki tesztsorozatának adatait, amelyet hermetikusan elzártak a külvilágtól. Ez talán nem is csoda, hiszen 128 bank 39...
Egyre nagyobb az esés a világ tőzsdéin, ez elmúlt napok lejtmenete folytatódott az európai és az amerikai tőzsdéken is, a legrosszabb a helyzet a görög részvénypiacon. Az esést a vártnál lényegesen...
A Fővárosi Ítélőtábla szerdai tárgyalásán - másodfokú bíróságként - jogerősen helyben hagyta az Aegon Magyarország Hitel Zrt. által, a magyar állam ellen indított perben az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék elutasító ítéletét.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a szombathelyi Markusovszky Kórházból elvitt újszülött ügyében indított nyomozást. Közben az is kiderült, hogy nem ketten, hanem hárman lehettek a szombathelyi csecsemőrablók.
175. évfordulójára a svájci Patek Philippe luxusóra-gyártó lélegzetelállító karórával állt elő, nyolc évig tartó fejlesztés után. A minden elemében különleges órából 7 darabot készített összesen,...
A Fiat a Párizsi Autószalonon rántotta le a leplet legfrissebb reménységéről, A Fiat a Párizsi Autószalonon rántotta le a leplet legfrissebb reménységéről, az 500-as famíliához tartozó 500X crossoverről. A modell jövőre érkezik meg a szalonokba, de még mielőtt a széria debütálna, az olaszok egy limitált belépő sorozattal indítják útnak a modellt. Az 500X Opening Edition (vagyis nyitó sorozat)…
Szombaton születhet kormányzati döntés a jövő évi költségvetésről - közölte az emberi erőforrások minisztere szerdán, egy más témában tartott fővárosi sajtótájékoztatón. Célegyenesben a 2015-ös...
A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalosan bejelentette, hogy november 18-án az orosz csapatot fogadja barátságos mérkőzésen a Dárdai Pál vezette válogatott.
Megkezdődött a Hankook Tire és a Dunaújvárosi Főiskola duális képzési programja. A képzés elméleti része a főiskolán zajlik, a gyár mérnökeinek segítségével, gyakorlatot pedig az üzemben szerezhetnek a mérnökhallgatók.
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 5 forinttal, a 95-ös benzinét pedig 9 forinttal csökkenti pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI.
Az elektromos járművek elterjesztését segítő Jedlik Ányos Terv mielőbbi megvalósítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) felügy?elete mellett megalakult a Jedlik Ányos Klaszter. A kormány meghatározott autókra nulla százalékos áfakulcsot vezetne be – olvasható a kormány honlapján.
Világszerte 27 országban, köztük Magyarországon készült felmérés szerint csupán a pénzügyi vállalatok 52 százaléka és az e-kereskedelemmel foglalkozó cégek 46 százaléka véli úgy, hogy fokozott intézkedésekre van szükségük a pénzügyi tranzakciók védelme érdekében.