Egy működő Apple I számítógép, az atombomba megvalósítását célul kitűző Manhattan-terv helyszínéről származó védőablak és Charles Darwin egy - a kacsakagylók szexuális szokásairól értekező - levele is kalapács alá kerül a Bonhams aukciósház árverésén.
A tizenharmadik ülésnapjához érkezett püspöki szinódus vitáiról és a vatikáni találkozót lezáró dokumentum folyamatban levő összeállításáról nyilatkozott Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor szerdán a Vatikáni Rádiónak.
A felvétel a NASA kedd esti élő közvetítéséből származik, amin egy amatőr ufóvadász egy furcsa lebegő tárgyat vélt felfedezni a Nemzetközi Űrállomás közvetlen közelében.
Egyre nagyobb az esés a világ tőzsdéin, ez elmúlt napok lejtmenete folytatódott az európai és az amerikai tőzsdéken is, a legrosszabb a helyzet a görög részvénypiacon. Az esést a vártnál lényegesen...
Valóban jó ideje nem szolgálhattunk ilyen remek hírekkel a hazai autósoknak, mint ezen a héten: két éve nem esett akkorát a benzin ára, mint amekkorát szerdán és pénteken zuhan. A megszokottnál nagyobb mértékben apadnak tehát ismételten az árak, a 95-ös árát 9 forinttal csökkenti a MOL, miközben a gázolajé 5 forinttal esik a hét utolsó munkanapjától kezdődően.
A harmadik negyedéves csődkockázati mutatók alapján ismét Argentína volt a legkockázatosabb állam - derül ki az S&P Capital IQ legfrissebb felméréséből. Magyarország a legkockázatosabb húsz ország...
Budapest – Benji (16), az X-Faktor tiszta lapos versenyzője nehezen viseli a műsor okozta stresszt. A vietnami származású fiú Alföldi Róbert (46) döntése után depresszióba zuhant, ugyanis drámai pillanatokat élt át.
A Bosch Budapesti Fejlesztési Központja idén májusban köszöntötte 1000. munkatársát, és öt hónappal az esemény után már az 1100. mérnök is megkezdte munkáját a cégnél.
Az MSZP platformjai is deklarálták, hogy a szocialisták befejezték az együttműködés politikáját. A Demokratikus Koalíció tudomásul vette a párt döntését.
Demonstrációt szerveznek a taxisok a fejlesztési minisztérium őket érintő új szabályozása miatt. A sofőrök legnagyobb problémája, hogy az eddigi 10 helyett 7 évre csökkentenék a taxizáshoz használható autók maximális korát.
Fekete György belsőépítészt, a Magyar Művészeti Akadémia eddigi vezetőjét választotta elnöknek a testület a szerdai tisztújító közgyűlésen a Pesti Vigadóban
A Citi Magyarország a jövőben is a Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepeként fog működni, és megmarad a vállalati és intézményi, valamint a kis- és középvállalkozási (kkv) üzletág, amely...
A legkisebb BMW a hozzá elérhető legerősebb dízelmotorral. Ezzel az információval azt gondolom, mindenki bizakodva nézett volna elébe a teszthétnek, melyet együtt tölthet a 125d-vel. Természetesen én is pont így voltam vele, és véleményen szerint nem árulok el nagy titkot, ha megsúgom, bizony nem kellett csalódnom a kis méregzsákban.
A Citi Magyarország a jövőben is a Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepeként fog működni, és megmarad a vállalati és intézményi, valamint a kis- és középvállalkozási (kkv) üzletág, amely területeken további növekedést terveznek - mondták el a Citi Magyarországnál az MTI-nek szerdán.
A világban végbement változások felértékelik a közép-európai országok kapcsolatát, ennek legfontosabb láncszeme Ausztria és Magyarország együttműködése.
A kormány jövő augusztustól egységes elektronikus-kártya kibocsátási rendszert kíván működtetni, az ennek felépítését és működését szabályozó törvény tervezete szerdán jelent meg a kormány honlapján.
Berki Krisztián mentálisan, fizikálisan és lelkileg is nagyon fontosnak nevezte a nanningi tornász világbajnokságon lólengésben aratott szombati győzelmét.
Gyakran alábecsüljük, hogy a hackereket nem érdeklik a személyes adataik, mint ahogyan a jelszavak megválasztásánál sem vagyunk elég körültekintőek. Azonban ugyanannak a jelszónak vagy hasonló jelszavaknak a használata több online szolgáltatásnál az összes fiók feletti ellenőrzés elvesztését okozhatja. Hogyan védhetjük meg, hogy adataink illetéktelenek kezébe kerüljön?
Pécs — Egyetemre jár és jógát oktat, pedig már túl van a hetedik X-en Hamburger Katalin (73), aki most a Pécsi Tudományegyetem felnőttképzési karának (PTE – FEEK) elsőéves kulturális mediáció szakos hallgatója. A szépkorú hölgy második szakát kezdte most el a FEEK-en.
Egyre nagyobb az esés a világ tőzsdéin, ez elmúlt napok lejtmenete folytatódott az európai és az amerikai tőzsdéken is, a legrosszabb a helyzet a görög részvénypiacon. Az esést a vártnál lényegesen...
A Mercedes-Benz egyre szélesedő palettáján a gyarapodó számú modellekkel együtt a névválasztás is kaotikusabb lett, és sokaknak nehéz átlátni, melyik betűkombináció pontosan mire utal. Jól tudják mindezt Stuttgartban, épp ezért új nomenklatúrát vezetnek be az SUV-k és a terepesek esetében, logikusabb rendszer szerint.
Günther Holtorf nem játszik kicsiben, ha nyaralásról van szó. A német úriember megelégelte eddigi életét, egy dugóhúzóval elhagyta munkaadóját, a Lufthansát, és elindult világ körüli útra. A nyaralást aztán 26 évig abba sem hagyta, amelyhez kísérőjének, egy Mercedes-Benz G-osztálynak a megbízhatósága is hozzájárult.
Magyarország – Nyílt titok, hogy nem minden nő szereti, ha orálisan kényeztetik. Sokan nem tudnak ellazulni közben, mert attól félnek, hogy a partnerük nem szereti kinyalni őket, vagy csak egyszerűen nincs elég önbizalmuk, és nem tudják átengedni magukat az érzésnek.
London — Máltán elfogták és kitoloncolták az országból azt a brit pedofilt, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze lehet Madeleine McCann évekkel ezelőtti eltűnéséhez.
A tavaszi Genfi Autószalon ad helyet a harmadik generációjában lépő vászontetős MINI premierjének, ám a nyitott apróságról már szinte mindent tudunk. A legfrissebb kémfotók a látványról is árulkodnak.
Gyorsabb lesz a betétesek pénzhez jutása, ha a Parlament novemberben elfogadja a betétbiztosítási törvény módosítását - persze az OBA már ma is tudja hozni ezt a színvonalat - a hiba nem a szervezetben keresendő.
A Fiat a Párizsi Autószalonon rántotta le a leplet legfrissebb reménységéről, A Fiat a Párizsi Autószalonon rántotta le a leplet legfrissebb reménységéről, az 500-as famíliához tartozó 500X crossoverről. A modell jövőre érkezik meg a szalonokba, de még mielőtt a széria debütálna, az olaszok egy limitált belépő sorozattal indítják útnak a modellt. Az 500X Opening Edition (vagyis nyitó sorozat)…