Ma már bánja a tettét Ahmed Akkari muszlim vallási vezető, aki 2006 elején a Mohamed prófétát kigúnyoló karikatúrák miatt halálos áldozatokkal járó tömegtüntetéseket gerjesztett.
Angol kutatók vizsgálata bizonyította, hogy nemcsak az elfogyasztott alkohol mennyisége, hanem az italozás módja is számít az élettani folyamatok szempontjából.
Budapest - Nagy reményekkel vágott neki a hazai rendezésű vívó-világbajnokságnak Szilágyi Áron (23), ám aranyérem nélkül maradt. A Londonban olimpiai bajnoki címet szerző kardozó Gémesi Csanáddal (26), Iliász Nikolásszal (21) és Gáll Csabával (24) lépett pástra a csapatok küzdelmeiben.
Az üröm és a parlagfű pollenjei is megjelentek a levegőben a mérőállomások adatai szerint, néhol már tüneteket okozó közepes mennyiséget is mértek, de továbbra is a csalánfélék pollenszemeit regisztrálták a legnagyobb számban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
Gázömlés miatt nyolc embernek ideiglenesen el kellett hagynia az otthonát a Győr-Moson-Sopron megyei Markotabödögén - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóreferense szombat este az MTI-vel.
Kedves Olvasó!Ma a vegetáriánusoknak kedvezek, de remélem, hogy a húsimádók is kedvet kapnak hozzá. Saját kertemből szedett friss fűszerekkel ízesítem a fogásokat. Desszertként pedig egy igazi nyári csemegét ajánlok. A mai ebédünk 930 kcal/fő értéket tartalmaz. Az ételek elkészítéséhez sok sikert, elfogyasztásukhoz jó étvágyat kívánok!Fásy Ádám
A megfélemlítés a "maffiabaloldal eszköze" - közölte a Fidesz sajtóirodája szombaton az MTI-vel, az MSZP szóvivőjének azon szavaira reagálva, hogy "a kormány nemcsak meglopja, de meg is akarja félemlíteni" a magyar embereket.
A Valencia együttese a Chelsea-ből pótolná a Tottenhamnek eladott Roberto Soldadót. A Denevérek Romelu Lukakut vagy Demba Bát vennék kölcsön a Stamford Bridge-ről.
Vona Gábor szerint a Jobbikot azzal szüntethetik meg a politikai riválisai, ha megvalósítják a programját. A Jobbik elnöke Borzonton, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett 9. EMI-táborban szombat délben elemezte a magyarországi politikai helyzetet, és vázolta pártja helyzetét a jövő évi választások előtt.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
Sao Paolo - Felmerült a gyanú, hogy mégsem Marcelo Pesseghini (†13) mészárolta le a szüleit, a nagyanyját, és annak testvérét. Az egész Brazíliát megdöbbentő családirtás mögött egy piszkos zsarukból álló bűnözői kör állhat.
Szeptemberi tárgyal a romagyilkosságokkal összefüggésben felmerült kérdésekről a nemzetbiztonsági bizottság. Mintegy 270 ezer család jut több pénzhez 2014 januárjától a családi adókedvezmény bővítése révén Országszerte több mint 40 alkalommal riasztották a tűzoltókat a szélvihar miatt.
Az OTP Bank Liga harmadik fordulójában az újonc Mezőkövesd idegenben hat gólt rúgott a Kecskemétnek. A Paks sorozatban harmadszor is nyert, Simon Attila már hat gólnál tart. A Kaposvár még nulla pontnál tart. Kecskemét-Mezőkövesd 2-6, Paks-Puskás FC 4-1, Pápa-Kaposvár 1-0.
Az összetett pontversenyben élen álló Hosszú Katinka nyerte a női 200 méteres vegyesúszás döntőjét a rövidpályás Világkupa-sorozat berlini második fordulójában.
A Pápa hazai pályán 1-0-s győzelmet aratott a Kaposvár felett a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának szombat esti mérkőzésén, így a vendégek továbbra is pont nélkül állnak.