A padlizsánsaláta népszerű fogás itt a konyhában, különösen így augusztus második felében, amikor a szép, fényes héjú, feszes padlizsánok a legzamatosabbak. Valahogy mindig akad ebből a zöldségféléből itthon. Kerül lepényekre, készül belőle padlizsánkrém, grillrácson vagy sütőben is gyakran landol, mostanában pedig egyre gyakrabban a salátás tálban.
A Fidesz felszólította a bankokat, hogy haladéktalanul módosítsák a lakásdevizahitel-szerződéseket úgy, hogy az elfogadható legyen a becsapott, nehéz helyzetbe került magyar családok számára.
Budapest – Lila-fehér focistáért dobog Sónyák Szilvia (28) szíve. A fittneszversenyző, modell hónapok óta boldog párkapcsolatban él Vermes Krisztiánnal (28), az Újpest csapatkapitányával.
Magyarország — Hiába keresett megnyugvást, miután másfél éves kisfia, Sanyika (†1,5) könyörtelen halált halt, Erzsébet (30) élete szüntelen menekülés maradt. Bár gyermeke gyilkosát, egykori élettársát B. Sándort (34) a börtön rácsai még biztonságos távolságban tartják a nőtől, a férfi onnan sem rest halálos fenyegetésekkel rettegésben tartani Erzsébetet.
Fadd–Felsőtengelic – Öt embert vitt magával a sírba annak az Audi A8-nak a sofőrje, amelyik szerda éjjel karambolozott egy Lada Samarával a 6-os főúton. Mint kiderült, a karambol nem csak egyszerű baleset volt: információink szerint az Audi egyik utasánál 3,5 millió forintot találtak.
SZENTENDRE — Dúl a szerelem Szabó Zsófi (24) és Nagy Tamás Grande (46) között. A Jóban Rosszban színésznője és főnöke szinte egy pillanatra sem szakadt el egymástól Nádas György lakodalmán.
Budapest – Féltőn óvják a külvilágtól állami vezetőinket, ha kórházba kerülnek. Persze nem csak a fertőzések elkerülése miatt: ugyanannyira védik őket a kíváncsiskodóktól vagy az esetleges atrocitásoktól.
Magyarország politikai történelmében először a 106 egyéni jelöltről és a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltről is előválasztásokat tarthatnak ősszel. Mesterházy Attila ezt Bajnai Gordon váratlan kezdeményezését követően jelentette be. Az MSZP elnök-frakcióvezetője azt is elmondta, ha az Együtt-PM szövetséggel nem sikerül megegyezni, más ellenzéki pártokkal tárgyalnak.
Hűtlen kezelés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a Magyar Posta Zrt. illetve a tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. hat korábbi vezetője ellen a fővárosi, Krisztina körúti Postapalota 2008-as értékesítése és a kézbesítőcég új, XIII. kerületi székházának 2007-es bérlése ügyében.
Hurghada – Akár egy igazi szappanopera: a Jóban Rosszban sztárjának volt barátnője egy hajdani Barátok közt-főszereplő új kedvese! Dósa Mátyás (26), az RTL Klub sikersorozatának volt Egresi Tónija nyáron esett szerelembe Alexandrával, aki tavasszal még a TV2 kórházas szappanoperája egyik főszereplője, Baronits Gábor (24) barátnője volt.
"Szokásos takarítási munkát" végzett az V. kerületi önkormányzat, amikor csütörtökön elzavartak 10-15 hajléktalant a Ferenciek tere aluljárójából - reagált érdeklődésünkre a sajtóosztály. Csakhogy a metróaluljárók a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában vannak, így az ott tartózkodó hontalanokkal szemben legfeljebb a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. léphetett volna fel. A Belváros szerint ők csak…
BUDAPEST – Bacsa István, vagy ahogy mindenki ismeri, Kicsi bácsi (83), úgy tűnik, túl van a nehezén. A Bp. Spartacus egykori gyúrójának fenekestül felfordult az élete, amikor Szepesi Niki (25), az Én, a szexmániás című könyvében arról írt, hogy annak idején Kicsi bácsi szexuálisan zaklatta őt és társait.
Az UD- és a kémügyben is teljes körűen fel lehetne oldani a titkosítást, mert akkor kiderülne, hogy elég érdekesen alakultak az eljárások, történtek a kihallgatások, és keletkeztek a dokumentumok - mondja Vadai Ágnes. A Demokratikus Koalíció független képviselője szerint ha mindig minden titok, akkor egy ponton túl semmi sem az. Úgy véli, a nemzetbiztonsággal foglalkozó politikusoknak a valós…
Egymás után utasítják vissza a "hírbe hozott" szervezetek a Fidesz szóvivőjének szavait, aki azzal vádolta a civileket, hogy külföldi szponzori pénzekért cserébe, megrendelésre támadják a kormányt.
BUDAPEST — Tornóczky Anita (33) szakított Pantl Péterrel (38)! Mint ismert, az egykori műsorvezető házassága néhány hónappal ezelőtt zátonyra futott a dúsgazdag vállalkozóval, Szini Bélával (47), bár ezt jó ideig egyikük sem ismerte el a nyilvánosság előtt.
Japán kiemelten fontos stratégiai partner, Magyarország szövetségese és barátja - hangsúlyozta tegnap Martonyi János a magyar-japán külügyminiszteri találkozó végén tartott sajtóértekezleten.
A bukaresti táblabíróság nemkívánatos személynek nyilvánított egy Romániában tanuló tunéziai diákot, akit azzal gyanúsít a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hogy szélsőséges nézeteket terjesztett, és az al-Kaida terrorszervezetnek toborzott híveket.
Gyalog folytatja Magyarország feltérképezését a Google. Olyan autóval meg nem közelíthető helyek - mint a Budai Vár vagy a tokaji borvidék - kerülnek be a virtuális séták gyűjteményébe, amely hazánkba csalogathatja a külföldi turistát, az üzletembert, vagy akár a kikapcsolódni vágyó magyart, a tudásszomjra éhező diákot.
Egy ember a helyszínen meghalt, további kettő megsérült, amikor két személyautó és egy kamion összeütközött az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán Kecskemét mellett péntek késő este – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t.
Napi rendszerességgel járt a Szabó családhoz Laskai László, mígnem a 13 éves nagylány, Szandi pocakja gömbölyödni kezdett. A tini júliusban egy kislánynak adott életet, majd húgával és Lászlóval együtt nyoma veszett.
Nagy bajba kormányozta magát a kormány, mert ahelyett, hogy megreformálta volna a bürokratikus uniós pénzosztást, vagy teljesen új, becsületesebb politikai kultúrát teremtett volna elődeinél, mindent hagyott változatlanul. Sőt, a politikai machinációknak még nagyobb teret engedett, amire védekezésül az alsó- és középszintű hivatalnokok emelték a „bürokratizmus” szintjét. Ennek pedig az lehet a…
Persze nem a WeChat az egyetlen chat. De abban nincs párja, hogy fut Androidon, iOS-en, Blackberry-n, Windows Phone-on, Nokia Symbianon és személyi számítógépen.
Defibrillátorral ellátott minidrónok menthetik meg a jövőben az embereket a hirtelen szívhaláltól, a prototípust pénteken mutatták be Németországban, ahol évente százezren halnak hirtelen szívhalált.
Több mint egy éve együtt vannak, eddig mégsem tudhatta ezt senki biztosan, mert makacsul tagadták. Egy átpezsgőzött esküvői bulin azonban leleplező fotó készült VV Attiláról és VV Kingáról.
Szemkápráztató giccsel mond búcsút filmrendezői pályájának az egyik legintelligensebb amerikai filmes, Steven Soderbergh. Utolsónak szánt Túl a csillogáson című filmjében pazar játékkal alakít homoszexuális párt Michael Dougles és Matt Damon.
Szarajevó Szíve díjat kapott Tarr Béla. A szarajevói filmfesztivál rangos elismerését a világhírű magyar filmrendező személyesen vette át a fesztivál nyitóünnepségén.
Minimális emelkedéssel zárták a hetet a finomított termékárak, amit csak a forint erősödése mérsékelt valamelyest. Ugyanakkor az áremelés valószínűsége a forint erősödésének köszönhetően minimálisra...
Gombamúzeum nyílik ma 17 órakor Terényben, egy szépen felújított parasztházban. Nem preparált gombákat állítanak ki, mint a természettudományi múzeumokban, hanem olyan tárgyakat, amelyeken gombaábrázolás látható, vagy éppen gombaformátumúak.
Múlt hét szerdán, a hajnali órákban az egyiptomi rendfenntartó erők éleslőszer bevetésével felszámolták a Muzulmán Testvériség tüntetéseit Raba’a al-Adavijában és a Nahda téren, Kairóban. A rendőrség és a hadsereg független források szerint több mint ezer embert gyilkolt meg. Jászberényi Sándor beszámolója a Hetekben jelent meg.
Nem tudom, mit szólna a Nemzeti Színház új igazgatója, Vidnyánszky Attila, ha valaki úgy formálna véleményt a produkciójáról, hogy csak az előadásának az utolsó tíz percét látta, és nem is élőben, hanem egy televíziós felvételről.
Egy idős nő megverése után menekültek fejvesztve Bácskuék, vagyis a faddi B. család tagjai, amikor Tolnánál halálos balesetet szenvedtek szerda este. Az idős asszony az Audiban meghalt 22 esztendős B. Róbert rokona.
Szemműtéten esett át Schubert Éva Kossuth-díjas színésznő. Az operáció jól sikerült, de ő már a következő, egy hónap múlva esedékes beavatkozásra készül, amely után újra olvashat.
Majdnem egy hónappal a halála után örök nyugalomra helyezték a Londonban meggyilkolt Kovács Alexandrát. A lányt hófehér koporsóban helyezték a nagyapja mellé.