Az amerikai jegybank (Fed) 12 kamatdöntője közül szinte mindenki úgy vélte, hogy még nincs itt az ideje a gazdaságélénkítés lassításának - derül ki a Fed legutóbbi, július 31-i kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.
Budapest – Nem győzte fogadni a gratulációkat Dragóner Filip (15). Az FTC volt futballistájának, Dragóner Attilának (38) a fia múlt héten a magyar U16-os labdarúgó-válogatott győzelmével véget érő tornán gólkirály lett.
BUDAPEST – Felháborodtak Eva Rezesová (36) áldozatainak hozzátartozói. A gyászolók ugyanis arról értesültek, hogy a négy halálos áldozatot követelő baleset okozója úgy próbálja megúszni tettét, hogy a Punto sofőrjét teszi felelőssé a balesetért.
Budapest – Nem hagyott fel istenképzetével a tömegmészárlásra készülő S. Ábel (27), miután kiengedték a börtönből. Erről tanúskodik, hogy egy úgynevezett „Ellenem Folyó Világméretű Összeesküvésről (EFVÖ)" csevegett egy internetes oldalon.
Még ki kell vívniuk a társadalmi megbecsülést a pedagógusoknak - ezt mondta Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár az általa megbízott új iskolaigazgatók kinevezési ünnepségén. Mintegy száz iskolában viszont igazgató nélkül indul a tanév, mivel az oktatási kabinet - különféle indokokkal - érvénytelenítette a helyi pályázatokat. Ezekben az intézményekben legkorábban szeptember végén lehet új…
A Zsidó Nyári Fesztivál keretében szeptember 2-án a Dohány utcai zsinagógában jótékonysági gálaestet rendeznek nehéz sorsú gyerekek javára. A Művésznők a gyermekekért címet viselő rendezvény egyik fellépője Szentpéteri Csilla zongoraművész lesz, vele beszélgettünk a koncertről.
BUDAPEST — Súlyos allergiás roham kínozza Zalatnay Saroltát (65)! Az énekesnő szája többszörösére duzzadt, a testét piros kiütések borítják, azonban egyelőre nem tudni, mi okozhatta a kellemetlen tüneteket.
Hónapok óta nem kapnak fizetést egy veszprémi pékség dolgozói, akik még felmondani sem tudnak, mert utolsó munkáltatójuk eltűnt. Az alkalmazottak úgy váltottak 2010 óta többször is munkahelyet, hogy mindig ugyanoda jártak dolgozni és mindig ugyanaz volt a feladatuk; csak a tulajdonosok vagy bérlők változtak körülöttük. Idén az év elején az utolsó váltásnál a pékséget jelenleg is üzemeltető…
BUDAPEST — MC Hawer (46) belezúgott Baukó Évába (30)! A mulatós énekesek gyöngyszemét ugyan erősen rágcsálja az élet, de az érzelmeket a stressz, és a szesz sem tudta kiölni belőle.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a főváros fürdőcégénél csaknem három éve folyó nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Magyarországon "egy jobboldali konzervatív miniszterelnök és baráti köre arra használja fel a demokratikus úton megszerzett abszolút hatalmat, hogy lépésről lépésre kiüresítse a demokráciát és egy tekintélyelvű, rendies uralmi szerkezetet építsen ki helyette" - írta a baloldali Berliner Zeitung. A cikk kiemelte: negyedszázaddal a forradalmi változások után már csak "politikai elitek uralkodnak a…
Bár Kijev szerint sem kaphat menedéket Magyarországon a Budapesten letartóztatott Olekszandr Sepelev volt ukrán parlamenti képviselő és neje - a férfit gyilkossággal, emberölési kísérlettel, illetve több tízmilliárd forintnyi pénzügyi bűncselekménnyel vádolják -, a magyar hatóságok befogadták, és vizsgálják politikai menedékkérelmét.
A 30 éve Budakeszin elhunyt színművésznő, Mezei Mária bronzszobrát lopták el néhány nappal ezelőtt a városban garázdálkodó fémtolvajok - tudta meg a Népszava. A bronz brüsztöt, ami a mészkő síremléket díszítette, Szandai Sándor szobrászművész még mint portrét készítette 1935-ben.
Gyakorlatilag teljes biztonsággal állítható, hogy a globális felmelegedés nem természetes folyamat, az emberi tevékenység felel érte - olvasható az ENSZ friss klímaváltozási jelentésében.
A Demokratikus Koalíció (DK) már mind a 106 egyéni körzetben megtalálta az alkalmas jelöltet, ők azonban tisztában vannak vele, hogy ha sikerül megállapodásra jutni az MSZP-vel és Bajnai Gordonékkal, akkor a legtöbbjük nem indulhat a választáson - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Start című műsorában.
Elmaradt a Sukoró-perben a tervezett kaszinóváros egyik befektetőjének tanúmeghallgatása: Joav Blum nem ment el a tegnapi tárgyalásra, ehelyett a Szolnoki Törvényszék december 2-án hallgatja meg. Megírtuk: Joav Blum - állítása szerint - nem kapott idézést, így nem jött Magyarországra, viszont levélben tudatta a bírósággal, hogy még az idén ideutazik, mert szándékában áll vallomást tenni, de…
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdai rendkívüli ülésén szükségesnek nevezte a Damaszkusz közelében elkövetett állítólagos vegyi támadás körülményeinek "tisztázását", de nem jutott el annak követeléséhez, hogy a világszervezet éppen Szíriában tartózkodó szakértői vizsgálják ki az ügyet.
Ma szabadlábra kerülhet Egyiptom korábbi elnöke, a 2011 februárjában megbuktatott Hoszni Mubarak, miután egy bíróság felmentette a korrupciós vádak alól. A 85 éves volt elnököt életfogytiglanra ítélték, mivel ő adott parancsot a Tahrir téri tüntetők megölésére.
Súlyosabb a gond a fukusimai erőműnél, mint a japán hatóságok korábban vélték. Az atomerőműveket felügyelő hatóság (NRA) szerdán felfelé módosította a besorolást a nukleáris balesetek nemzetközi skáláján, miután az üzemeltető cég, a TEPCO előző nap bejelentette: több mint háromszáz tonna, erősen sugárszennyezett víz folyt el. A cég első alkalommal ismerte el, hogy a sugárszennyezett víz…
Új húsipari üzemet létesített Békésszentandráson a Hungaro-Food 2009. családi vállalkozás, a több mint egymilliárd forintból felépített üzemet szerdán avatták fel.
Ma kezdődik meg Po Hszi-laj pere, aki nem is olyan rég az egyik legbefolyásosabb kínai politikus volt: korábban Csungking pártfőtitkáraként ténykedett. Egyebek mellett hivatali visszaéléssel, korrupcióval vádolják. A vele szembeni eljárásról részleteit Peking igyekszik titokban tartani, bloggerek szerint ezért minden bizonnyal kirakatper vár rá.
Szíriai ellenzéki aktivisták állításai szerint sokszáz áldozata lehet egy ideggáztámadásnak Damaszkusz egyik külvárosában. A szíriai kormány tagadja, hogy vegyi fegyvert vetettek volna be, szerintük az ellenzék az ENSZ-ellenőrök munkáját akarja befolyásolni.
Augusztus 26-án tárgyal a szerb parlament az új belgrádi kormányról. A szavazás végkimenetele nem kérdés, hiszen a kormánypártok többsége még a Szerbia Egységes Régiói (URS) nevű párt kilépése után is megmaradt. A kabinet átalakításával mindenképpen új fejezet kezdődik az ország életében, hiszen az új csapat feladata felkészíteni az országot az unióval jövő januártól esedékes csatlakozási…
Egy újabb orosz oligarcha választotta menekülési útvonalának a külföldet. Ez késztette a Forbes magazin orosz változatát arra, hogy számba vegye, hányan menekültek külföldre miután szembe kerültek a kormányzattal és az igazságszolgáltatással.
Az Európai Bizottság elfogadta azt a javaslatot, amely szerint az unióban működő bankokra egységes adót vetnének ki 2014 folyamán. Tekintettel az egyes országok eltérő nézeteire és érdekeire, az egyes államok – egyelőre tizenegy tagállam támogatásával – önkéntes alapon vezetnék be, alacsony mértékkel, egyes értékpapír ügyletek és származtatott termékek után. A rendszer ugyanakkor a piacok…
Fenekestül felforgatná a köz- és felsőoktatást Bokros Lajos. Szerinte nem kell ennyi hallgató, főiskola és egyetem. Kell viszont tandíj, mindenkinek, kivéve a szegény, ámde tehetséges diákokat. A Közép-európai Egyetem professzora felsőoktatás-szervezést, -irányítást tanít. A jelenlegi állami vezetők közül senki sem volt a hallgatója, pedig lenne nekik mit mondania. Interjú.
Fékevesztett indulatokat váltott ki az újraértelmezett rockopera rendezője. Van, aki dögkútba dobná Alföldit, más szerint felemelő volt az előadás, és olyan vélemény is elhangzott, hogy Alföldi a sátán lelkéből táplálkozik.
Valódi segítség valódi embereknek valós időben. Ez a Google új szolgáltatásának szlogenje: „Real help from real people in real time.” Érdemes lehet meghívó kódot szerezni.
A TDK-csoporthoz tartozó EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft., szombathely egyik legnagyobb munkáltatója, mintegy 170 millió forintos átfogó fejlesztési programot indított el, amely az elkövetkező másfél évben valósul meg. A kutatás-fejlesztési (K+F) program elsősorban az autóipari elektronika, valamint az energia újrahasznosítás területén felhasznált elektronikai alkatrészek fejlesztését érinti.
Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára csütörtökön arra kérte a szíriai kormányt, hogy haladéktalanul engedélyezze a világszervezet ellenőrei számára a Damaszkusz közelében elkövetett állítólagos gáztámadás helyszíni kivizsgálását.
A temetéseken általában a hozzátartozók vezetik a sírig kígyózó sort, ám az RTL Klub híradósa inkább elvegyült a sokaságban, amikor örök nyugalomra helyezték ikreinek édesanyját.
Tolongás, több órás, tűző napon sorban állás, kaotikus egybeömlesztett sorok, sátorhely vadászat, képzetlen vendéglátósok és behűtetlen borok - így kezdődött el az ünnepi hétvégén a Strand Fesztivál. A Nagyon Balaton programsorozataira ezrek voltak kíváncsiak, s zenei téren is mindenki megtalálhatta számítását - legalább a koncertek, a hangosítás és a látvány kárpótolta a résztvevőket.