Főzzünk paprikást! Ha csak elhangzik, mindenki tudja, hogy a fogás meghatározó fűszere az őrölt pirospaprika, amit fűszerpaprikának vagy paprikaőrleménynek is hívhatunk.
BUDAPEST – A kardozók számára véget ért a vívóvébé, de a páston kívül még vannak csörték. Egy nappal azután, hogy a csapat a csalódást keltő 7. helyen zárt, Szabó Bence (51) edző az MTI-nek elküldött közleményében tudatta, megválik tanítványától, Iliász Nikolásztól (21), mert szerinte fegyelmi vétséget követett el.
A magyar idő szerint, hajnali 1 óra 50 perckor publikálásra került második negyedéves japán növekedési adatok nagy fejfájást okozhattak Sinzó Abe miniszterelnöknek. Az előző negyedéves...
BUDAPEST – Valóságos kisgömböcként hízik az állami vezetés. Hiába mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2010-ben a kormányalakításkor, hogy véget vet a rangkórságnak és a kormányzati dáridónak, valamint ígért karcsúbb és hatékonyabb kormányzást, jóval több állami vezetője van az országnak, mint az előző ciklusokban.
TISZAADONY–ÉRPATAK – Gondolkodás nélkül ugrott a Tiszába R. Lászlóné Valika (†45), hogy megmentse fuldokló unokáját, T. Leventét (†8), azonban mindkettejüket elragadta a sebesen hömpölygő folyó.
BUDAPEST – Fenyegetőzik a börtönben Péntek László. A Blikk információi szerint Bándy Kata gyilkosa hozzátartozóinak, ügyvédjének is többször olyan kijelentéseket tett, amely szerint ha a hónap végén folytatódó perében jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélik, végezni fog magával.
BUDAPEST – Baukó Éva (30) fél, hogy szexfüggő lesz! A valóságshow-hős próbálja maga mögött hagyni botrányos életvitelét és alkoholproblémáit, ám úgy tűnik, újabb függőségbe menekül.
MIAMI – Gáspár Evelin (19) a világ legszebb és legdrágább helyein tölti a nyarat. Legutóbb Nizzába, majd Monacóba ruccant át Miamiból, ahová több mint egy hónapja utazott ki. Ahogy arról lapunk beszámolt, Gáspár Győző (39) lánya luxustanfolyamon vesz részt Miamiban, ahol egy angol nyelvi képzésre jár. Az egy hónapos kurzus legalább kétmillió forintjába került Győzőnek, miközben Beával…
Olekszandr Sepelev a neve, de Sevcsenko névre kiállított magyar útlevelet birtokolt az az ukrán politikus, akit az Interpol körözése alapján Magyarországon fogtak el német és magyar rendőrök július 4.-én. Beszámoltunk róla, hogy a férfit - aki korábban képviselő is volt Ukrajnában - gyilkossági kísérletért körözték, de azóta kiderült: befejezett emberölés is száradhat a lelkén.
Vona Gábor is Erdélybe vitte a magyar belpolitikát. A székelyföldi EMI-tábor díszvendégeként trafikbotrányról, földtörvényről, az általános választójog korlátozásáról és Trianon revíziójának szükségességéről beszélt. Durva kampány várható, amelyet a Jobbik sem szándékozik Magyarország területére korlátozni, a legtöbb külhoni vokssal kecsegtető Erdély kiemelt figyelemre számíthat.
Megtalálták annak a fiatalembernek a holttestét, aki a balatonmáriafürdői Övcsatorna melletti szabadstrandon tűnt el reggel. A vízirendőröket azzal riasztották a helyszínre, hogy egy vízibiciklivel négy fiatal ment be a a Balatonba, de csak három jött ki a partra. Ezután kezdték keresni a társukat: a vízirendőrök a vízimentők segítségét kérték a kutatáshoz. Nem sokkal ezelőtt viszont már csak a…
Nem árulta el a rendőrség, mi indokolta a vasárnapi fokozott ellenőrzést a fővárosban, és annak is csak a pesti oldalán. Annyit azonban megtudtunk, hogy más oka is volt a razziának, nemcsak a hivatalos magyarázat, vagyis a közrend és a közbiztonság fenntartása, illetve a jogellenes cselekmények megakadályozása. A rendőrök okmányokat ellenőriztek, utasokat motoztak meg és autókat néztek át.
BUDAPEST – Hónapok óta csalja feleségét a Republic együttes dobosa, Nagy László Attila (50)! A Blikk megtudta, hogy a zenész, noha férj és kétgyermekes apa, nem csak otthon keresi a boldogságot. Úgy tudjuk, már egy ideje gyengéd érzelmek kötik őt a zenekar elhunyt énekese, Cipő (†47) egyik volt kezelőorvosához, dr. S. A.-hoz. A zenész vélhetően az énekesen keresztül ismerte meg a doktornőt,…
Milliókba kerülnek azok a biztonsági intézkedések, melyeket Orbán Ráhel lakodalmán vezetnek majd be. A kormányfő ugyan lemondhat pár védelmi elemről, de a TEK mégis hatalmas létszámmal lesz jelen. Élelmiszervegyészek ellenőrzik a felszolgálandó ételeket. Csak sértetlen pecsétű autóból szolgálható fel az étel-ital. A vendégek jelentős része nem szokott az állami protokollhoz, a szigorú biztonsági…
Balesetek színlelésére szakosodott az a bűnszervezet, melynek több mint száz tagja ellen a napokban emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. A fővádlott, K. Lajos egy kárügyintézővel összejátszva rendezett meg összesen 42 közúti balesetet három év alatt, hamis papírokkal orvosi igazolásokkal támasztották alá az "áldozatok" végleges egészségromlását.
Egész életek munkái, emlékei, a mindennapi élet darabjai vesztek el örökre az óbudai gázrobbanás miatt sokáig lakhatatlanná vált Tímár utcai társasházban. Így a családoknak sovány vigasz, hogy a háznak volt biztosítása, így valamennyit visszakaphatnak az értékekből. A szerencsétlenség ismét ráirányítja a figyelmet arra, mit és hogyan térít meg a biztosító ilyen esetekben.
Igazságtalanság, hogy a kormány kénye-kedve szerint, politikai hovatartozás alapján osztogatja a közpénzt, miközben Magyarországon tömegek nyomorognak, a civil segítők munkáját pedig lehetetlenné teszik.
Sérvműtéten esett át Benjámin Netanjahu kormányfő, közölte az izraeli miniszterelnöki hivatal. Az 53 éves kormányfőt szombaton szállították kórházba, az éjszaka folyamán megműtötték. A politikus tegnap délután elhagyta a kórházat, a hét folyamán ismét dolgozni kezd.
Szükség esetén beavatkoznak a szomszédos Szíriában zajló polgárháborúba, hogy megvédjék az ott élő kurd civil lakosságot - jelentette be Maszúd-Barzani az iraki kurd autonómia vezetője.
Jövő pénteken kezdi meg a vitát a cseh törvényhozás a parlament esetleges feloszlatásáról, az erről szóló végszavazást azonban néhány napos szünet után csak augusztus 20-án rendezik meg. Papíron megvan a többség az előrehozott választáshoz, hiszen a szociáldemokraták (CSSD), a kommunisták (KSCM), valamint a jobboldali TOP 09 összesen 122 mandátummal rendelkezik, míg az idő előtti voksoláshoz 120…
Kilenc nap után tegnap újra megnyitottak az egy hete terrorveszély miatt bezárt közel-keleti amerikai nagykövetségek. Jemenben még tart a fenyegetettség, ezért a szanaai külképviselet zárva marad. Jemenben még tart a terrorveszély, ott zárva marad a szanaai külképviselet. A mindennapi terror azonban tovább tombol a régióban, a merényletek intenzitása nem csökkent.
A nagy sikerrel futó Éjjel-nappal Budapest Zsófiját tanúként idézte be a rendőrség. Információink szerint a magyar szexmunkások dubaji szerepvállalásáról is megkérdezték.
Egyre népszerűbbek a MÁV nemzetközi ajánlatai. A vasúttársaságnak mintegy 40 nemzetközi járata van. Az adatok szerint Ausztria és Bulgária a legnépszerűbb úti cél.
Mozgósította híveit a megbuktatott elnök, Mohamed Murszi mellett kiálló iszlamista Muzulmán Testvériség, miután ismertté vált, hogy a hatóságok a Murszi-támogatók kairói tiltakozó táborainak felszámolására készülnek.
Meglehet, az okoseszköz-piac hanyatlásának előjele, hogy már minden okos: a lánc, a fejhallható, a tévé, az óra, a szemüveg. Kukára eddig azért nem lehetett számítani.
A júliusi rég látott áremelkedés után augusztus elejére korrigáltak a hipermarketek: egy hónap alatt váratlanul olcsóbb lett a nagybevásárlás. A felmérés közben megnéztük, hogyan kezeli az Auchan a szigetelők áradatát, és az is újra bebizonyosodott: érdemes nagyítóval vásárolni, mert a régi trükk tovább hódít - kisebb csomagot adnak ugyanannyiért.
Igazi norvég szavazókat akart hallani, ezért taxisofőrnek csapott fel egy délután erejéig Jens Stoltenberg norvég kormányfő, mondván hogy a taxi azon kevés helyek egyike, ahol az emberek megosztják másokkal a tényleges véleményüket - írta vasárnap honlapján a BBC brit közszolgálati adó.
Ezen a héten Európa növekedése lesz a reflektorfényben. Különösen a kontinens legjelentősebb gazdasága, Németország lesz érdekes. Már csak azért is, mert bár a Bundesbank előrejelzése szerint a...
Életének 99. évében elhunyt Csatáry László – értesült a Bors. A férfi ellen háborús bűntettek miatt folyt eljárás Szlovákiában és Magyarországon is, ősszel el is ítélhették volna.
Megkapta az orosz vízumot a titkos amerikai adatmegfigyelés részleteit kiszivárogtató, az Egyesült Államokból elmenekült és Oroszország által ideiglenesen befogadott Edward Snowden amerikai informatikus édesapja, és hamarosan meglátogatja fiát.
0,6 százalékos lehetett a magyar gazdaság növekedése a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. A mezőgazdaság és az építőipar is...
A függetlenként induló Baracsi Balázs János nyerte meg a vasárnap megtartott időközi képviselő választást Nyírbátor 6-os számú választókerületében - közölte a nem jogerős végeredményt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros jegyzője az MTI-vel.