Budapest - Kibékült Venezuelában élő testvérével Fodor Zsóka (71). A színésznő hosszú évekkel ezelőtt egy élő tévéműsorban orrolt meg a bátyjára, ami miatt - hiába imádták egymást akkor is - sokáig szóba sem álltak a másikkal.
Ma ülnek tárgyalóasztalhoz az MSZP és az Együtt-PM szövetség delegációi, hogy a 106 egyéni választókörzet közös jelöltjeiről, illetve a kiválasztás szempontjairól egyeztessenek. Arról, hogy melyik körzetben kik indulhatnak, egyelőre nem tárgyalnak, de még az sem derül ki: hány egyéni helyre számíthatnak Bajnai Gordonék. Forrásaink szerint a volt miniszterelnök nevével fémjelzett szövetség összesen…
Bár a tanácsadói szerződések nem a sportállamtitkársághoz tartoznak, Simicskó István sportért felelős államtitkár helyénvalónak tartja, hogy tanácsadásért egy-egy személynek havi 670 ezer forint is kifizetésre kerül, bár arra semmilyen konkrét választ nem adott az államtitkár, hogy mire használják ezeket a tanácsokat.
Magyarország – Sehol nem volt a vakító fény, de még az alagút bejáratát sem látta Gyula (53), papíron mégis halott volt már. Értetlenül pislogott a kórházi ágyán egy kék nejlonzsák alatt, amellyel letakarták, majd úgy döntött, ha már így alakult, inna valamit.
Ma egyeztet a kormány a magánfenntartású közoktatási intézmények képviselőivel a szeptemberi pedagógusbér-emelésekhez kapcsolódó jogszabályi átalakításokról.
BUDAPEST - Istenes Bence (26) folyamatosan pörög. A nézőknek ez aligha meglepő, hiszen a fiatal tévést így ismerhetik, hiperaktivitásával azonban olykor már az őrületbe kergeti az x-faktorbéli műsorvezetőtársát, Lilut (37).
A magyar holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából hirdetett 2014-es emlékév kapcsán a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) felújítja a hazai zsidóság egyik leglátogatottabb zarándokhelyét, a sátoraljaújhelyi régi zsidó temetőben Teitelbaum Mózes "csodarabbi" sírját, emellett a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen Sárazsadányban zsidó emlékházat hoznak létre.
Órát lehetne igazítani a kormányhoz - legalábbis, ami a késést illeti. Mint az a Magyar Közlönyben megjelent, a kormány július 31-i határozatával rendelkezett "a fővárosi közösségi közlekedés zavartalan működésének fenntartása" érdekében egy 7 milliárd forintos összeg átutalásáról a fővárosnak. Ez azonban több, mint két hetes késés a Tarlós István főpolgármester által várt és bejelentett július…
Csodafalunak hívják az a floridai települést, ahol száz, különböző szexuális bűnök miatt elítélt személy él. Az érintettek a szigorú törtvények miatt szorultak ki a sűrűn lakott településekről: egy keresztény gyülekezet fogadta be őket.
Nőtt az italos kartondobozok visszagyűjtése a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés révén Budapesten, ahol 65 ezer háztartásban már szelektíven gyűjthetők a tégladobozok.
Julian Assange, a Wikileaks portáljának alapítója, valamint emberi jogi szervezetek bírálták tegnap a Bradley Manning egykori amerikai közlegénnyel szembeni keddi bírósági döntést, melynek értelmében bűnösnek találták a vádpontok túlnyomó többségében. A több százezer részben titkos amerikai dokumentum kiszivárogtatóját ugyanakkor felmentették az egyik legsúlyosabb vád, az "ellenség megsegítése"…
Néhány nappal azután, hogy hazatért Brazíliából a Vatikánba Ferenc pápa, rendet tett a szlovén egyházban, s leváltotta az ország két érsekét, a két legfontosabb egyházi személyiséget. Anton Stres ljubljanai és Marjan Turnsek maribori egyházmegyei vezető "megértéssel" fogadta a döntést.
Hét elején zárult le az euróövezeti országok azon eljárása, melynek során elismerték, hogy Görögország teljesítette a hitelezők újabb feltételeit. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jóváhagyták Athén számára a következő hitelrészletet. Hasonló segítséget kapott a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) is. Athén ezzel némi lélegzetvételhez jutott, de még nagyon messze az alagút vége.
Az augusztus általában uborkaszünet a világpolitikában, hiszen a politikai vezetők ilyenkor jól megérdemelt szabadságukat töltik. Igaz, több országban csak hosszú hétvégékre mennek el a politikusok, mert úgy látják, a gazdasági válság miatt több napos távollétet már nem engedhetnének meg maguknak. Oroszországban Putyin elnök szokásához híven nyaralását idén is imázsának javítására használta fel.
Edward Snowden, az amerikai titkos adatgyűjtési botrány kirobbantója tegnap helyi idő szerint délután kettő órakor elhagyta a moszkvai seremetyjevói repülőtér tranziváróját. Ezt a volt CIA-alkalmazott ügyvédje, Anatolij Kucserena jelentette be Moszkvában.
Egyre többen élünk a Földön, egyre több élelmiszerre lesz szükség. A mezőgazdaságunk adott hozzá, de nagyon sok elmaradásunk van, amit le kell dolgozni. Ehhez azonban pénz kell, sok-sok pénz. Csakhogy a fiatalok nem nagyon kapnak, ráadásul átalakulás előtt állnak a takarékszövetkezetek is, amitől sokan sokat várnak.
Kislánya, Alexandra fényképével indult útnak Londonba Horváth Rita. Az asszony tegnap délután repült ki a család barátjával, az őt segítő Németh Attilával. Feltett szándéka, hogy emléket állít a brit fővárosban meggyilkolt gyermekének.
A panamai hatóságok éles lőszert és robbanóanyagot is találtak azon az észak-koreai hajón, amelyet Kubából hazafelé tartva július közepén feltartóztattak a Panamai-csatornánál.
Azt mondja, tizenhét napja nem ivott, azonban nem kizárt, hogy rövidesen kiteszik a Merényi kórházból VV Évát. A lány itt is balhéba keveredett, egy fura férfi képét osztotta meg, cigivel a kezében.
Egy fekete komédia és egy vámpírfilm a heti kínálatban. Pain & Gain címmel Mark Wahlberg, Dwayne Johnson és Ed Harris főszereplésével rendezett sötét komédiát a korábban piromániás Michael Bay. Neil Jordan ismét vámpírtörténetet rendezett két nővel a főszerepben: Gemma Arterton a 200 éves anya, Saoirse Ronan az alig fiatalabb lánya.
Kilenc bemutatót tervez a Karinthy Színház a 32. évadában; a teátrum az ősszel induló szezonban megújuló nézőtérrel is várja a közönséget. Már folynak a következő évad többi bemutatójának előkészületei is. Október 11-én Vaszary Gábor szinte ismeretlen vígjátéka, a Klotild néni premierjére várják a közönséget, a darabot Karinthy Márton rendezi.
Egy és negyed millió fontos (430 millió forint) kikiáltási áron kínál megvételre az interneten egy eredetinek vélt Andy Warhol-rajzot egy brit férfi, aki korábban három fontért (ezer forint) tett szert az alkotásra egy kacatvásáron.
Július második felében csődöt jelentett a korábban az autógyártás fellegváraként emlegetett Detroit, mint kiderült az elvándorlás, a 15% feletti munkanélküliség és a társadalombiztosítási rendszerben...
Ártatlanságát és politikai elkötelezettségét hangsúlyozta Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke a saját televízió-csatornáin sugárzott videóüzenetében, miután az olasz semmítőszék csütörtökön megerősítette a volt kormányfőre másodfokon kiszabott 4 év börtönt, de elvetette azt, hogy a politikust eltiltsák a közhivatal viselésétől.
Továbbra is a londoni Heathrow reptér számít a világ legdrágább logisztikai helyszínének, Budapest a 12. legolcsóbb a vizsgált 64 város közül - derül ki a DTZ nemzetközi ingatlantanácsadó legújabb elemzéséből.
A montenegrói csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a barcelonai vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának szombati döntőjében, miután a második elődöntőben két góllal legyőzte a címvédő olasz gárdát.
Változtak a pénzbeli ellátásokra és tényleges, valamint szerződés szerinti jövedelmekre vonatkozó szabályok. A módosításokat elemző cikkünkben a jövedelemigazolást érintő változásokat, illetve a biztosítási jogviszonyról és egészségbiztosítási ellátásokról szóló igazolvánnyal kapcsolatos tudnivalókat is összefoglaltuk.
Ma van a roma holokauszt nemzetközi emléknapja, ebből az alkalomból Magyarországon is több helyszínen emlékeznek meg a második világháború roma áldozatairól.
A használatarányos útdíjrendszer működésének első hónapjában 14 milliárd forint volt a megszolgált útdíj, vagyis a fizetésre kötelezettek által megtett útszakaszok után fizetendő tarifa, ami alapján tarthatónak látszik a kormány által egy évre várt 150 milliárd forintos bevétel - írta a Világgazdaság pénteken.
Az ENSZ békefenntartó missziója pilóta nélküli repülőgépeket (UAV) készül bevetni a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti határvidékén, ahol két évtizede fegyveres konfliktus dúl - jelentették be helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban.
Stratégiai megállapodást ír ma alá a kormány és a Procter&Gamble (P&G) cégcsoport, ezzel párhuzamosan a vállalat új zöldmezős beruházást indít Gyöngyösön.
Két rakéta csapódott be péntekre virradóra a libanoni főváros, Bejrút keleti körzetében, ahol az elnöki rezidencia van - közölték biztonsági források, hozzátéve, hogy senki sem sebesült meg.
Az amerikai elnök elismerését fejezte ki a közel-keleti béketárgyalásokat felvállaló izraeli és palesztin vezetőnek, akikkel telefonon beszélt helyi idő szerint csütörtökön - közölte a washingtoni Fehér Ház.
Egy hete vállalták fel kapcsolatukat, tegnap este első közös nyaralásukra utaztak el. Szabó Zsófi és Nagy Tamás azonban nem kettesben indultak: vitték a Jóban Rosszban producerének lányait is Ciprusra.
Lajkó Félix, a világszerte ismert hegedűs első, Mező című citerás albuma áll a világzenei toplista első helyén. Ilyen rangos helyre legutóbb a kilencvenes évek elején került magyar szerzemény, Sebestyén Márta egy felvétele.
A harántcsíkolt izom szétesik, a vérnyomás az egekbe szökik, 42 fokos láz lép fel, leáll a veseműködés – gyötrelmes halál vár az ördög lehelete nevű drog fogyasztójára. Eddig öt fiatal életét követelte a szer, az ország összes drogzsaruja ezen az ügyön dolgozik.
Fél év haladékot adott a pénzügyi intézményeknek, köztük a magyarországi bankoknak és biztosítóknak is az Egyesült Államok adóhatósága (IRS) az amerikai adózók azonosításával és jelentésével kapcsolatos feladataik teljesítésére.
Köszönetet mondott az ideiglenes menedék biztosításáért Oroszországnak Edward Snowden, aki csütörtökön ismeretlen helyre távozott a moszkvai Seremetyjevo repülőtér tranzitvárójából. Az amerikai kormány csalódottságának adott hangot.
Bekeményített Kövér László házelnök, aki szigorú rendelkezéseket léptetett életbe a Parlamentben. Kést, lőszert bevinni ezentúl nem lehet, igaz, ez eddig is tilos volt. Ülve aludni továbbra is szabad az ülésteremben, lefeküdni viszont tilos.
Mindenről árulkodó fogkémet fejlesztenek ki Tajvanon: a szájba építhető műfog folyamatosan tájékoztat jeladójával arról, hogy gazdája éppen eszik, iszik, dohányzik, köhög vagy beszél.