Az összeg még nem ismert, de a kormány kártérítést ad a 2008-09-ben romák ellen elkövetett gyilkosságsorozatban elhunyt áldozatok hozzátartozóinak. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter közlése szerint a kártérítés kifizetési konstrukcióját Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter dolgozza ki.
BUDAPEST – Méltatlan helyzetbe került Bárdosi Sándor (36). Az olimpiai ezüstérmes birkózó korábbi egyesülete, a BVSC-t szponzoráló MÁV ugyanis arról döntött, hogy megvonja tőle azt a lakást, amelyben több mint tíz éve él.
Az egész jelölési procedúra olyan volt, mint a parlamenti kétharmad működése - mondta lapunknak Tóth Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke, aki maga is részt vett azon a hétfői parlamenti egyeztetésen, ahol a meghívott 26 szakmai szervezet megnevezte jelöltjeit a Nemzeti Média-, és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöki posztjára.
BUDAPEST – Nem meri felfedni szégyenében kilétét az a közismert fiatal nő, aki pert indított – a hozzá hasonlóan több más hírességet is operáló – plasztikai sebésze ellen, aki szerinte eltorzította a testét. Állítása szerint nemhogy fürdőruhára nem mer levetkőzni a strandon, még ő maga sem nagyon mer tükörbe nézni, hogy meglássa, mi lett a kebléből. Merthogy nem készült fel olyan eredményre,…
Amennyiben a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) elégedett lesz a posta szolgáltatásaival, bízunk benne, hogy 2014-ben nagyobb szerepet vállalhatunk az iskolák tankönyvellátásában - közölte lapunkkal a Magyar Posta Zrt.
A Portfolio.hu kételemű elemzői konszenzusát 12%-kal meghaladó második negyedéves veszteségről számolt be az FHB Jelzálogbank a csütörtöki piaczárást követően közzétett gyorsjelentésében. A társaság...
Az oktatás államosításának újabb szakasza kezdődik a szeptemberben induló tanévben. Ez a szakasz lesz a legnehezebb, a leghosszabb és a hatalom szempontjából a legfontosabb.
Új, magasabb beosztásba került a tábornok, aki ülnökként tagja volt a Debreceni Törvényszék azon katonai tanácsának, amely július elején letöltendő börtönbüntetésre ítélte az úgynevezett kémügy vádlottait.
Legalább tízezer évesek, de az sem kizárt, hogy csaknem 15 ezer esztendősek azok a sziklavésetek, amelyekre Nevada államban bukkantak amerikai kutatók, így ezek számítanak a legősibb emberi eredetű véseteknek az észak-amerikai kőkarcolatok közül.
Bocsánatot kért tetteiért a katonai törvényszék előtt Bradley Manning. Az egykori amerikai hírszerzési elemző, aki iraki szolgálata idején több mint 700 ezer bizalmas dokumentumot, jórészt diplomáciai táviratokat töltött le, s juttatott el a Wikileaks leleplező hírportálhoz, azt mondta: sajnálja, amit tett.
Több hónapos vita zárulhat le azzal, hogy Damaszkusz beleegyezett, hogy ENSZ szakértők vizsgálják, valóban bevetettek-e vegyi fegyvert a polgárháborús felek vagy sem. Bassar el-Aszad rezsimje, amely mindeddig elutasította, hogy a vizsgálat az ENSZ által felállított feltételek mellett minden olyan helyszínen megtörténjen, ahol a gyanú felmerült, ezúttal engedett és kész együttműködni az…
Amióta Barack Obama elnök lemondta szeptemberre tervezett, kétoldalú találkozóját Vlagyimir Putyinnal, világszerte azt találgatják, vajon hosszabb távra befagynak-e az amerikai-orosz kapcsolatok. Washingtonban még csattanósabb reakciót vártak volna az orosz "pofonra", az amerikai kiszivárogtató, Edward Snowden ideiglenes befogadására.
A nemzetközi közösség elítélte az egyiptomi átmeneti vezetés és a hadsereg által szervezett műveletet, melynek során több mint ötszázan vesztették életüket, s ezrek sebesültek meg. A Muzulmán Testvériség a vérfürdő ellenére tegnap ismét utcára vonult, s országos tüntetésre szólította híveit.
Kinevezése előtt titkos, de meglehetősen kétes valóságtartalommal rendelkező üzeneteket tett közzé a Twitter mikroblogon Francesca Chaoqui. A "Vatikán Angeina Jolie"-ja annak a Ferenc pápa által életre hívott testületnek intézi a médiaügyeit, amely a Szentszék pénzügyeit próbálja meg rendbe tenni.
Másodszor dolgozik Ónodi Eszter Fazekas Csaba rendezővel a Swing című filmben, amiben a három, a Balaton körül turnézó alkalmi dzsesszénekesnő egyikét alakítja. A színművész az InfoRádiónak elmondta, az utóbbi időben kezdték megtalálni a zenés-táncos szerepek.
Az egyiptomi erőszakos cselekmények haladéktalan beszüntetését sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A testület emellett önmérsékletre szólította fel a szemben álló feleket.
83 évesen elhunyt Slawomir Mrozek, világhírű lengyel író. Pályafutását újságíróként kezdte, később kezdett drámákat írni. A novellái is nagyszerűek. 1963-ban elhagyta hazáját. Franciaországban, Nizzában érte a halál.
"Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, sötétség volt a mélység fölött, és Isten lelke lebegett a vizek fölött." Így kezdődik a Teremtés könyve, az első az ószövetségi Szentírásban. A sötétség azóta sem szűnt meg, a világ nagyobb része ma is áthatolhatatlan, bár a fizikusok minden eszközzel belé világítanának.
Örökre megszabadítana az árfolyamváltozásoktól, és azonnal a negyedével csökkentené a törlesztőrészleteket. Kezdetben évi mintegy 47 milliárdba kerülne, később viszont egyre olcsóbb lenne, így...
A rendőrség elfogatóparancsot adott ki Somogyi Ábel ellen, aki a gyanú szerint csütörtök éjjel három lövést adott le a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben.
Alapos vizsgálatra lenne szükség a titkosszolgálatoknak a romagyilkosságokkal kapcsolatos tevékenységéről, hiszen a kormánynak fontos érdeke, hogy kiderüljön, mi történt pontosan, és bízhasson e szervezetekben - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az M1 Az este című, csütörtöki műsorában.
Az FHB Csoport adózás után 3 milliárd forint veszteséggel zárta a második negyedévet, az előző negyedévi 1,589 milliárd forint veszteség és az egy évvel korábbi 54 millió forint nyereség után - tette közzé a bank csütörtökön tőzsdezárás után a BÉT honlapján.
Néhány hónapon belül lezárulhat az E.ON Földgáz Storage Zrt. és az E.ON Földgáz Trade Zrt. megvásárlása - erősítette meg az MTI érdeklődésére az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. csütörtökön.
Az Egyesült Államokban az elmúlt héten 15 ezer fővel csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma - közölte az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma csütörtökön.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése Horváth Pétert nevezte ki a földgáz divízió vezérigazgatójává, aki arra kapott felkérést, hogy készítse elő és szervezze meg az MVM csoport átfogó földgázipari tevékenységét.
A BKV vezetősége megkapta a cégnél működő Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) levelét a sztrájkbizottság megalakításáról - közölte a BKV. A vállalat a két érdekképviselet által kezdeményezett kollektív munkaügyi vita nyitó ülését péntekre tűzte ki.
A Dunaferr vállalatcsoport csütörtökön hivatalosan bejelentette a Fejér Megyei Kormányhivatal dunaújvárosi munkaügyi kirendeltségén, hogy legnagyobb létszámú tagvállalatánál, a Dunaferr Zrt.-nél 890 főt bocsát el - közölte a szakszervezet és az üzemi tanács vezetője.
Százkét új munkahelyet létesít a budapesti Fuvar Logisztik Kft. a bélapátfalvai ipari parkban épülő brikettáló üzemében, az erről szóló megállapodást Horváth László Heves megyei kormánymegbízott, a térség országgyűlési képviselője jelenlétében csütörtökön írta alá Bélapátfalván Fazekas G. Albert, a cég ügyvezetője.
Több lövést leadott egy férfi csütörtök este a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben, személyi sérülés nem történt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese.
Extrém tűzoltási gyakorlatot tartottak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a repülőtéri és a környező kerületekben szolgálatot teljesítő tűzoltók péntekre virradó éjjel.
Csak kisebb károkat okozott az a nagy erejű földrengés, amely pénteken helyi idő szerint kora délután rázta meg Új-Zéland középső részét és a fővárost, Wellingtont. A rendőrség közlése szerint senki sem sérült meg.
Az egyiptomi helyzet miatt összeült csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsa, a véres összecsapásokat Barack Obama is elítélte. A Muzulmán Testvériség péntekre „harag napját” hirdetett és milliós tüntetéseket helyezett kilátásba. Egyiptomban továbbra is szükségállapot van, éjszakára pedig kijárási tilalmat rendeltek el. A hatóságok csütörtök óta hivatalosan is használhatnak éles lőszert, amennyiben…
Az izraeli-palesztin konfliktus minden kérdéséről szó volt a béketárgyalások szerda esti fordulójában – mondta csütörtökön Mahmúd Abbász palesztin elnök. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral Rámalláhban közösen tartott sajtótájékoztatóján ugyanakkor megismételte, hogy a részletekről nem adhat bővebb tájékoztatást, mert erről így állapodtak meg.
Mintegy 400 ezer tasak átcímkézett, jogellenesen meghosszabbított minőség megőrzési idejű gumicukor miatt több mint 300 milliós bírságot szabott ki a Pest Megyei Kormányhivatal - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Számos csalódást keltő vállalati eredmény és a kedvező makrogazdasági adatok miatt a QE3 lassításával kapcsolatos félelmek erősödése már második napja okozott esést az amerikai részvénypiacokon.
Konjunkturális látszatpolitikai lépésnek tartja a román külügyminisztérium azt, hogy Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön bekérette Románia budapesti nagykövetét.
A különadókat, az árfolyamgátat és a tranzakciós illetéket nyögte a bank. A korábbinál kevesebb hitelt adott az FHB, csökkent is a kamatbevétel, nőtt viszont a díj- és jutalékbevétel. A működési is sokba került.
Indiában egy vonat mosdójában erőszakoltak meg egy 7 éves kislányt. A gyanúsított kézre kerítése folyamatban van, az áldozat kórházba került, állapota stabil– közölte a rendőrség.
A csütörtöki amerikai piaczárás után hozta nyilvánosságra második negyedéves eredményét a Dell, a személyi számítógépek iránt csökkenő kereslet eredményeként a negyedéves nyeresége az előző év azonos időszakához képest 72%-kal visszaesett. Ugyanakkor az egyszeri tétetlek nélkül számolt részvényenkénti nyeresége és az árbevétele meghaladta az előzetes elemzői várakozásokat.
A Danubius Hotels Nyrt. 2,24 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el az idén a második negyedévben, 55 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A szállodalánc első félévi vesztesége így 592 millió forintra mérséklődött az első negyedévi 2,83 milliárd forintos adózás utáni veszteségéről.
A Munka Törvénykönyvének augusztus elsején hatályba lépett módosítása alapján ismét lehet, de a rengeteg bizonytalanság miatt nem érdemes munkanapokban számolni az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgozók szabadságát és betegszabadságát Akár áttér valaki, akár nem, számolni kell azzal, hogy a munkaszüneti napokon beteg munkavállalók bérszámfejtése közel sem lesz egyszerű.
Parádés gólt szerzett a nigériai válogatott támadója Uche Nwofor a Dél-Afrika elleni gálamérkőzésen. A Nelson Mandela Challenge-et minden évben a dél-afrikai államfő nevét viselő gyermekalapítvány miatt rendezik meg.