Nőtt a választói aktivitás: az egy hónappal korábbi 38 helyett 44 százalék ígéri biztosra választási részvételét, a pártpreferenciák viszont nem igazán változtak a nyári hónapokban és az elmúlt hetekben sem az Ipsos közvélemény-kutatása szerint.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése Horváth Pétert nevezte ki a földgáz divízió vezérigazgatói pozíciójára. A továbbiakban Baji Csaba elnök-vezérigazgató irányítja az MVM alaptevékenységéhez...
A meghirdetett 50 milliárd forintos mennyiségnél 10 milliárd forinttal több 12 hónapos diszkontkincstárjegyet értékesített a csütörtöki aukción az Államadósság Kezelő Központ. A kereslet ugyanis meggyőző volt, és közben az aukciós átlaghozam is tovább csökkent. Közel jár már a mindenkori mélypontjához a hozamszint....
A luxusmodellek kétségkívül legismertebb, legemblematikusabb képviselője a Rolls-Royce Phantom, ám az óriás limuzin immáron tíz éves múlt, ami még egy ilyen különleges, erősen korlátozott darabszámban készülő autó esetében sem kis kor. A gyártó már fejleszti az új modellt, amely 2016-ban érkezik majd meg.
Aki már megfejtette a szeptemberi Éva 121. oldalán található rejtvényt, itt ellenőrizheti, hogy jól dolgozott-e. Számjegyek, radír, fogaskerekek csikorgása a fejben... aki már megfejtette a szeptemberi Éva 121. oldalán található sudoku rejtvényt, itt ellenőrizheti, hogy helyesen dolgozott-e! :) Ide kattintva nagyban is megnézheted a szeptemberi sudoku megfejtését. (74 KByte)
4 napon át 25% kedvezménnyel vásárolhatsz a C&A Árkádban. Részletek és időpontok itt: Shopping Napok augusztus 29. és szeptember 1. között az Éva magazin és a C&A szervezésében az Árkád bevásárló központ újranyíló üzletben! Vágd ki az Éva szeptemberi számában található 25%-os kupont, add át a kasszánál, és 1 db általad kiválaszott termékre érvényesítheted a kedvezményt. A 4 nap alatt…
Az OTP Bank csoportban gyorsult a portfólió romlása a második negyedévben - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes csütörtöki sajtóbeszélgetésen. Hogy vesznek-e újabb bankot, az az új adósmentő programtól is függ.
Az egyiptomi véres összecsapásokat követően szükségállapotot rendeltek el, a kritikus helyzet megdobhatja az olaj piacát, így a benzinkutakon is jobban ki kell nyitnunk majd a pénztárcánkat. Amíg nem rendezi Egyiptom a sorait, a kőolaj grafikonja is felfelé fog tartani!
Rejts a sajt alá friss zöldséget is! Előkészítési idő: 10 perc Sütési idő: 5 perc Hozzávalók (4 szendvicshez): • 2 teljes kiőrlésű zsemle • 1 kis érett avokádó • 20 deka kész grillcsirke (csont és bőr nélkül) • 8–10 deka sovány mozzarella 1.Forrósítsd fel a grillsütőt. A félbevágott zsemlékre fektesd rá a vékonyra szeletelt avokádót, arra pedig a feldarabolt csirkehúst. Oszd szét…
A meghirdetettnél magasabb összeget értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyből (dkj) az előzőnél 1 bázisponttal alacsonyabb hozamon az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Nyolcvanhárom éves korában csütörtökön meghalt Slawomir Mrozek lengyel dráma- és prózaíró, karikaturista, az abszurd-groteszk dráma világirodalmi rangú képviselője.
Egy reményteli új forgalmazó első filmje olasz vígjáték, a címe: Előtted az élet, rendezője: Paolo Virzi, főszereplője a szicíliai szépség, Isabella Ragonese. Az év nagy csalódása Cannes-ban bukott először: a thriller Nicolas Winding Refn rendező és Ryan Gosling főszereplő második közös dobása.
Lefelé vette a Wal-Mart árfolyama az irányt azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves számait. Az amerikai kiskereskedelmi óriás bevétele minimálisan, 2%-kal emelkedett az előző év...
Két hónapon át semmit nem tett a kormány a Dunafer helyzetének rendezése érdekében - vélekedett az ATV Start-ban Jávor Benedek PM-es képviselő, aki szerint ráadásul az elmúlt időszak intézkedései tovább mélyítették a Dunafer válságát.
A legújabb csütörtöki hivatalos összesítés szerint országszerte legalább 525 ember vesztette életét előző nap Egyiptomban a rendőrség és Mohamed Murszi elnök elmozdítása ellen tiltakozó iszlamisták közötti véres összecsapásokban, csütörtökre újabb tüntetéseket jelentett be a Muzulmán Testvériség.
A román zászlót is ki kellene tűzniük a térség lakóinak a székely és a magyar zászló mellé - vélekedett Traian Basescu román államfő a székelyföldi Marosfőn csütörtökön, ahol részt vett az 1996 és 2001 között épült ortodox kolostor búcsúján.
Alábecsülik az informatikai csalások veszélyét a magyar cégek, 86 százalékuk továbbra sem tart attól, hogy munkatársaik visszaélést követnek el az informatikai rendszereken keresztül. Még a csalásfelderítés során is csupán 53 százalékuk veszi számításba az elektronikus dokumentumokat bizonyítékként - derül ki az Ernst&Young tanulmányából.
Meglőtték az Anna Politkovszkaja orosz újságírónő meggyilkolásával vádolt egyik csecsen férfit, aki azonban túlélte a merényletet - jelentette csütörtökön a gazeta.ru című orosz internetes újság.
Kívülről ne lehessen belátni - ez alapfeltétel volt a nemzeti dohányboltok kialakításánál. Így aztán kívülről is nyomasztóak ezek a pár négyzetméteres üzlethelyiségek, de az eladók szerint belülről még rosszabb. A Velvet munkakörülményeikről kérdezte a dohánybolti eladókat.
Óriási kő esett le 18 ezer magyar szurkoló szívéről, amikor a magyar-cseh válogatott meccs 54. percében Petr Jirácek egy olyan helyzetet hagyott ki, aminél már szinte mindenki elkönyvelte a gólt.
Sorozatban már a harmadik reggel kezd magasabban a forint euróval szembeni árfolyama. Ezúttal a külföldi befektetői hangulat sem támogató. Délután akár az is eldőlhet, hogy 300 fölé rántják-e a...
Az ország több részén elérte az elsőfokú riasztási szintet a parlagfű pollenkoncentrációja - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön....
Rálőttek az Anna Politkovszkaja orosz újságírónő meggyilkolásával vádolt egyik csecsen férfit, aki azonban túlélte a merényletet - jelentette csütörtökön a gazeta.ru című orosz internetes újság.
Együtt éreznek azoknak a szülőknek a fájdalmával, akik gyermeküket elvesztették, a "sok igaztalan vád miatt" azonban, ha valaki a gyermek-egészségügyi központ munkájával kapcsolatban "valótlan kijelentést hoz nyilvánosságra, vagy megalapozatlan tényeket állít", azzal szemben a szükséges jogi lépéseket megteszik - közölte Nagy Kálmán, a miskolci megyei kórház gyermek-egészségügyi központjának…
Jóváhagyta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. megvásárolja az E.ON Földgáz Storage Zrt.-t - közölte a MEKH csütörtökön az MTI-vel.
Az előző hónaphoz képest 0,2%-kal emelkedtek júliusban az amerikai fogyasztói árak - közölte csütörtökön az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala.
Mostanáig még nagyságrendileg sem lehetett tudni, hogy mennyibe fog kerülni az a szolgáltatás, amely a pénztárgépek és a NAV kommunikációját biztosítja. Sőt eddig az sem volt biztos, hogy a multik is beszállnak a versenybe, elsőként mégis a Telekom rukkolt elő az új szolgáltatási csomaggal, ami így a konkurens cégek árképzését is meghatározhatja.
Együtt éreznek azoknak a szülőknek a fájdalmával, akik gyermeküket elvesztették, a "sok igaztalan vád miatt" azonban, ha valaki a gyermek-egészségügyi központ munkájával kapcsolatban "valótlan kijelentést hoz nyilvánosságra, vagy megalapozatlan tényeket állít", azzal szemben a szükséges jogi lépéseket megteszik - írta közleményéban Nagy Kálmán, a miskolci megyei kórház gyermek-egészségügyi…
Az egészségügyi hozzájárulás (EHO) augusztus elsejei kibővítése előtt sokan kapva-kaptak az alkalmon, hogy utoljára teljesen ehomentes tartós befektetési vagy betéti számlát nyissanak (TBSZ). Ezzel ugyan elkerülték az új adóterhet, de most egy új számla tulajdonosai, amivel érdemes lenne valamit kezdeni, írja a bankmonitor.hu
Az Európai Unió egyes szervezetei és több tagállama is szorgalmazza egy olyan új közteher bevezetését, amely megadóztatna egyes pénzpiaci ügyleteket. Erre a tervek szerint jövőre kerülne sor, a magyarországi pénzügyi szereplőket pedig várhatóan akkor is érinteni fogja, ha Magyarország nem csatlakozik a kezdeményezéshez, írja a vg.hu.
Júliusban 0,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak (CPI) az Amerikai Egyesült Államokban havi alapon nézve. Ez éves szinten 2 százalékos drágulásnak felel meg, az előző havi 1,8 százalékos szinthez...
Bocsánatot kért tettéért a WikiLeaks internetes leleplező honlapnak titkos információk százezreit kiszivárogtató Bradley Manning amerikai közlegény helyi idő szerint szerdán a bíróság előtt.
Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaira való jogosultságok naptári napi átlagának kiszámítására vonatkozó módosító szabályokat 2013. július 5-én hirdették ki. A gyermekápolási táppénzzel kapcsolatos módosítások 2013. július 6-án léptek hatályba. Minden egyéb változás 2013. július 15-étől hatályos, azzal a kitétellel, hogy 2013. július 14-ét követően kezdődő jogosultságok esetében kell…
Az élénkülés jelei a feldolgozóiparban és a munkaerőpiacon egyaránt érezhetők az Egyesült Államokban. Az újonnan regisztrált munkanélküli segélykérelmek száma 15 ezerrel csökkent múlt héten, a New...
Sokáig meg sem mozdult a forint euróval szembeni árfolyama. Majd az amerikai makrogazdasági adatok megjelenése után célba vette a 300-as szintet a kurzus. A magyar csődkockázat is megugrott...