Eltérően értékelték az MTI által megkérdezett politikai elemzők az Együtt-PM és az MSZP egyeztetésének legújabb fejleményeit. A Századvég szerint a Bajnai Gordon vezette választási szövetség közvélemény-kutatással kombinált előválasztási ötletével szakításra akarta bírni a szocialistákat, míg a Magyar Progresszív Intézet úgy látja, a volt kormányfő csak átgondolatlanul próbálta meg átvenni a…
Minden eddigi várakozást meghaladó lendületet ad jövőre a magyar gazdaságnak az erősödő fogyasztói bizalom a Bank of America Merrill Lynch elemzés szerint.
Nick Clegg szerint ki kell deríteni, hogy a hatóságok törvényesen jártak-e el, amikor feltartóztatták a The Guardian amerikai újságírójának élettársát.
A BRIC mozaikszót 2001-ben kiötlő Jim O'Neill szerint a szót alkotó négy országból három olyan csalódást keltő teljesítményt nyújtott az elmúlt években, hogy ha ma változtatna a BRIC-en, csak a C,...
A Mesterházy által javasolt előválasztás idegen a magyar politikai kultúrától, csak az MSZP és az Együtt 2014 közötti erőkülönbség demonstrálását szolgálja - véli Galló Béla elemző.
A volt miniszterelnök szerint az adja a legnagyobb esélyt az ellenzéki győzelemre, ha a miniszterelnök-jelölt a legnagyobb támogatással rendelkező személy.
Tóásó Előd a La Paz-i börtönben töltötte ezt a hetet, mivel éppen szünetelt az úgynevezett terrorista per bírósági tárgyalása, így nem tartózkodott a Santa Cruz-i Palmasola fegyházban, amelyben sok halálos áldozatot követelő összecsapások voltak - mondta el szombaton az MTI-nek Lukács Csaba, a Baptista Szeretszolgálat önkéntese.
A nyitókörben vereséget szenvedett Arsenal szombaton javított az angol labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában: az Ágyúsok a Fulham vendégeként győztek 3-1-re.
A víz kezeléséhez, a csomagoláshoz, a rovarirtókhoz és a kozmetikumokhoz felhasznált nanoanyagok mennyisége nagyot nőtt az utóbbi évtizedekben, és félő, hogy veszélyt jelentenek az emberre és a környezetre. Amerikai kutatók kidolgoztak egy eljárást, amellyel kimutathatók az ezüst nanorészecskék a friss terményekben és más élelmiszerekben.
A módosítás új szabályozási elemként a lovak alkalmassági vizsgálatára vonatkozó követelményeket és a lovasterápia, illetve a fogyatékos személyek lovagoltatása szolgáltatás személyi feltételeit is tartalmazza.
Az állítólagos szíriai vegyifegyver-támadásra adandó válaszlépésekről tanácskozott szombaton Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke vezető nemzetbiztonsági tanácsadóival - közölte a Fehér Ház.
Több mint száz embertől csalt ki pénzt, összesen mintegy 4,5 millió forintot külföldi munka ígéretével egy nagyharsányi férfi - közölte Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség főügyésze pénteken az MTI-vel.
Az egybegyűlteket Simon Ferenc esperes, bécsi magyar lelkész köszöntötte, majd Udvardy György, a pécsi egyházmegye püspöke celebrált magyarul ünnepi misét.
Nagy György kerékpárversenyző és vak sporttársa, Kovács Margit egy elektromos autó szélárnyékában tekerve esélyegyenlőségi tandem kerékpáros sebességi világrekordot állítottak fel.
Marouane Chamakh góljával szerzett vezetést a Crystal Palace a Stoke City otthonában a Premier League második fordulójában. A marokkói származású támadó legutóbb a Reading ellen volt eredményes októberben, 298 nappal ezelőtt.
A Bundesliga harmadik fordulójában találkozott Szalai Ádám és Huszti Szabolcs csapata. A mérkőzésen mindkét magyar betalált, de a párharcot a Hannover nyerte 2-1 arányban a Schalke ellen.
Magyarország – Bár még csak néhány napja robbant be újra az ország legnépszerűbb nyereményjátéka, a Blikk Bumm, máris számos olvasónkra rámosolygott a szerencse.
Csalással, magánokirat-hamisítással és orgazdasággal gyanúsít a rendőrség három embert, aki 2005 és 2010 között 60 millió forinttal károsított meg két Pest megyei önkormányzatot - közölte szombaton a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Budapest – Talán nem is tudták ezek a lányok, hogy a saját életükkel játszanak, különben nem viháncoltak volna ilyen önfeledten a budapesti Combino villamos hátulján utazva.
Eminent Hungarian filmmaker Bela Tarr has received the prestigious Honorary Heart of Sarajevo Award at the leading international film festival, the Hungarian Film Union said on Friday.
Tiszakécske – Balla Yvette (37) hosszú ideig úgy érezte, férfitestben él női lélekkel. A gyermekét egyedül nevelő, négyszeres testépítő- világbajnokra azonban nemrég újra rátalált a szerelem, és annak gyümölcse, Lilien (1) bomba nővé varázsolta.
Ugyan már öt éve nem evett húst az angol fiú, mégis a szürkemarha-kór emberi megfelelőjét diagnosztizálták nála a doktorok. A fiatalembernek 14 hónapot adtak orvosai.
A Debreceni Járásbíróság szombaton kihirdetett ítélete szerint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-nek az ítélet kézbesítésétől számított 15 napon belül közérthető módon közölnie kell a felperessel a cég felügyelőbizottsága 2010. október 1. és 2013. május 7. közötti ülései közérdekű adatokat tartalmazó jegyzőkönyveinek tartalmát.