Budapest – Lila-fehér focistáért dobog Sónyák Szilvia (28) szíve. A fittneszversenyző, modell hónapok óta boldog párkapcsolatban él Vermes Krisztiánnal (28), az Újpest csapatkapitányával.
Magyarország — Hiába keresett megnyugvást, miután másfél éves kisfia, Sanyika (†1,5) könyörtelen halált halt, Erzsébet (30) élete szüntelen menekülés maradt. Bár gyermeke gyilkosát, egykori élettársát B. Sándort (34) a börtön rácsai még biztonságos távolságban tartják a nőtől, a férfi onnan sem rest halálos fenyegetésekkel rettegésben tartani Erzsébetet.
Fadd–Felsőtengelic – Öt embert vitt magával a sírba annak az Audi A8-nak a sofőrje, amelyik szerda éjjel karambolozott egy Lada Samarával a 6-os főúton. Mint kiderült, a karambol nem csak egyszerű baleset volt: információink szerint az Audi egyik utasánál 3,5 millió forintot találtak.
SZENTENDRE — Dúl a szerelem Szabó Zsófi (24) és Nagy Tamás Grande (46) között. A Jóban Rosszban színésznője és főnöke szinte egy pillanatra sem szakadt el egymástól Nádas György lakodalmán.
Budapest – Féltőn óvják a külvilágtól állami vezetőinket, ha kórházba kerülnek. Persze nem csak a fertőzések elkerülése miatt: ugyanannyira védik őket a kíváncsiskodóktól vagy az esetleges atrocitásoktól.
Hurghada – Akár egy igazi szappanopera: a Jóban Rosszban sztárjának volt barátnője egy hajdani Barátok közt-főszereplő új kedvese! Dósa Mátyás (26), az RTL Klub sikersorozatának volt Egresi Tónija nyáron esett szerelembe Alexandrával, aki tavasszal még a TV2 kórházas szappanoperája egyik főszereplője, Baronits Gábor (24) barátnője volt.
BUDAPEST – Bacsa István, vagy ahogy mindenki ismeri, Kicsi bácsi (83), úgy tűnik, túl van a nehezén. A Bp. Spartacus egykori gyúrójának fenekestül felfordult az élete, amikor Szepesi Niki (25), az Én, a szexmániás című könyvében arról írt, hogy annak idején Kicsi bácsi szexuálisan zaklatta őt és társait.
BUDAPEST — Tornóczky Anita (33) szakított Pantl Péterrel (38)! Mint ismert, az egykori műsorvezető házassága néhány hónappal ezelőtt zátonyra futott a dúsgazdag vállalkozóval, Szini Bélával (47), bár ezt jó ideig egyikük sem ismerte el a nyilvánosság előtt.
Napi rendszerességgel járt a Szabó családhoz Laskai László, mígnem a 13 éves nagylány, Szandi pocakja gömbölyödni kezdett. A tini júliusban egy kislánynak adott életet, majd húgával és Lászlóval együtt nyoma veszett.
Több mint egy éve együtt vannak, eddig mégsem tudhatta ezt senki biztosan, mert makacsul tagadták. Egy átpezsgőzött esküvői bulin azonban leleplező fotó készült VV Attiláról és VV Kingáról.
Egy idős nő megverése után menekültek fejvesztve Bácskuék, vagyis a faddi B. család tagjai, amikor Tolnánál halálos balesetet szenvedtek szerda este. Az idős asszony az Audiban meghalt 22 esztendős B. Róbert rokona.
Szemműtéten esett át Schubert Éva Kossuth-díjas színésznő. Az operáció jól sikerült, de ő már a következő, egy hónap múlva esedékes beavatkozásra készül, amely után újra olvashat.
Majdnem egy hónappal a halála után örök nyugalomra helyezték a Londonban meggyilkolt Kovács Alexandrát. A lányt hófehér koporsóban helyezték a nagyapja mellé.
Hét órát vezetett egy szakadt Nivával, aztán három megyén át úszott, mire legyőzte a Kőröst. Molnár Gábor hosszútávúszónak még most is sajognak a vállai, de megcsinálta, ami még egyetlen magyar úszónak sem sikerült.
Nagy Feró megbocsátott Subb Bass Monsternek, amiért a rapper kérés nélkül dolgozta fel egy számát. A zenészek a jogdíjról is megegyeztek, immár ketten szerzői a Ne sírj, anyám! című nótának.
Miközben a kormány tárgyal a bankokkal a devizahitelek kiváltásáról, a civilek megelégelték a helyzetet. Tegnap tüntetést tartottak, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) pedig feljelentést tett.
Egy 47 éves londoni asszony hosszú évek után végre megtalálta az igaz szerelmet, ám boldogságát beárnyékolja egy apró zavaró körülmény: szerelme egy amerikai börtönben vár a halálos ítéletére.
Megállás nélkül randizik Völgyi Zsuzsi, aki egy televíziós valóságshow-ban keresi az „igazit”. A hamarosan induló műsorban három másik szingli hírességgel veti bele magát a párkeresésbe.
Nyáron Magyarországon, télen Kaliforniában készül amerikai párjával és edzőjével Fazekas-Zur Krisztina. Az olimpiai bajnok kajakozó odakint állva evezve is fejleszti állóképességét.
A magyarok 55 százaléka engedélyezné az eutanáziát a Medián felmérése alapján. A haldoklókkal foglalkozó szakember eközben állítja: a halálos betegek jellemzően nem akarják a kegyes halált.
150-200 ezer embert tartanak fogva az észak-koreai haláltáborokban, ahol az emberi életnek semmilyen értéke nincs. Az ENSZ szöuli ülésén túlélők számoltak be a borzalmakról, amelyekről több tekintélyes külföldi lap hírt adott.
Hetek óta tart a lottóláz, ma este 2,4 milliárd forint vár gazdára. A Bors jósnője, Csillagör szerint egy Kelet-Magyarországon élő hölgy viszi el a nyereményt. Klára Debrecenben, Andrea Újszászon, Erzsébet Szegeden reménykedik abban, hogy a jóslásban szereplő nő ő lesz.
Ma létrejöhet a Pölöskei fivérek focirangadója, amennyiben az MTK-ígéret Zsolt, illetve bátyja, a Pécset erősítő Péter farkasszemet nézhet egymással a Hidegkuti-stadionban.
Kisfiú érkezik a Balássy Betty, Varga Feri házaspárhoz. A népszerű énekesek február elejére várják második közös babájukat, aki a minapi ultrahangon egyértelmű bizonyítékát adta nemének.
Megfagyott a vér abban a gyászoló családban, akik megható gyászszertartást rendeztek egyik rokonuknak, aki két héttel a temetés után, makkegészségesen bukkant fel. Egyelőre nem tudni, kit temettek el helyette.
Új hóbort hódít a dél-kóreai lányok körében. A perma-smile-ért, vagyis az állandóan mosolyra álló szájért súlyos összegeket hajlandóak fizetni egyesek. Egy lány azonban pórul járt: bájos mosoly helyett ő Joker vigyorát viselhet ez után az arcán
London - Kiderült, hogy mit muzsikált az a malacot formázó zenedoboz, amely a Titanic süllyedésekor az egyik csónakban szólt: a La Sorella című dalt, amely 7 évvel a tragédia előtt született - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
Sebastian Vettel szőkére festett hajkoronáján gúnyolódik a közvélemény a Belga Nagydíj előtt. Egyesek az amerikai énekesnő, Beyoncé frizurájához hasonlítják a pilóta új séróját.
Két hónap huzavona után végül sikerült közzétenni az első képet Kanye West és Kim Kardashian gyerekéről. A kislány láthatóan mindkét szülője vonásait örökölte.
Megannyi örömforrás közül a talált pénz okozza a legboldogabb pillanatokat az ember életében. A történethez persze az is hozzátartozik, hogy aki pénzt talál, azt a törvény szerint nem tarthatja meg.
Csilingelő apró vagy zizegő papírbankó? Mindegy, akármilyen pénzt talál az ember, annak jobban örül, mintha kölyökkutyát simogatna vagy csokit majszolna – a brit kutatók szerint.
A rendőrség megrontás miatt keresi a 33 éves piliscsévi Laskai Lászlót. A férfival lehet az augusztus 15-én eltűnt testvérpár, a 11 éves Szabó Angelika és a 14 éves Szabó Alexandra.
Kedves olvasó! A rozmaring népies neve antosfű, latinul Rosmarinus officinalis. Már az ókorban is ismert, kedvenc fűszer volt. A honfoglaló magyarok a Pannóniában élt népektől vették át. Ételeim ízesítéséhez én is előszeretettel használom. A könnyű főételt is ezzel a növénnyel tettem különlegessé. Befejezésül Tóth Lali barátom kedvenc süteményét készítettem el. Ezzel kívánok nagyon boldog névnapot…
Öt hím majom mellett nem számítottak szaporulatra a Kecskeméti Vadaskert kapucinuscsapatában, augusztus 20-án mégis kölyköt szült az egyik állat. A Debrecenből kapott majmok egyikének ugyanis „benézték” a nemét.
Órák vagy inkább percek kérdése, és Gareth Bale 94 millió fontért, vagyis 33 milliárd forintért aláír a Real Madrid futballcsapatához. Ez az irdatlan összeg sokaknál kiverte a biztosítékot.
Megtalálták azt a két tizenéves lányt, akik augusztus 15-én tűntek el otthonról. A gyerekekre egy 33 éves férfi társaságában bukkantak rá, L. Lászlót a rendőrség letartóztatta.
A homeopátia szerint, ha az alacsony vagy magas vérnyomás nem okoz semmilyen problémát – vagyis az ember szellemi és fizikai állapota, teljesítőképessége, közérzete tökéletesen működik –, akkor az egyénre jellemző alkati dolog, nem betegség.