Gyorshajtáson kapták a rendőrök az izraeli Autó című magazin szerkesztőjét, aki azzal védekezett, hogy csak egy autót tesztelt - írta kedden az Iszráel Hajom című napilap.
Az Együtt-PM nem ellenzi, ha a kormány államosítással próbálja megmenteni a ISD Dunaferr Zrt. munkahelyeit, de jól látható, világos garanciák nélkül ez a lépés csak a zavarosban való halászást segíti - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.
A befektetők által várt Fed jegyzőkönyv percekkel ezelőtt került nyilvánosságra, a vezető amerikai indexek is jól mutatják, hogy nagy újdonságot a jelentés sem tartalmazott. A jegyzőkönyvből kiderült...
A Blikk értesülései szerint a napokban betörtek Tállai András belügyi államtitkár mezőkövesdi otthonába, a tettes 200-300 ezer forint értékű zsákmánnyal távozott.
Bizonytalanságban indult a kereskedés a tengerentúlon, a vártnál jobb ingatlanpiaci adat ellenére sem tudtak az indexek felfelé kapaszkodni, hiszen mindenki a Fed jegyzőkönyvét várta. Az indexek a...
Harmincöt évi szabadságvesztésre ítélte szerdán a hadbíróság Bradley Manninget, aki a katonai hírszerzés elemzőjeként több mint 700 ezer katonai és kormányzati iratot és egyéb anyagot szivárogtatott ki a WikiLeaks portálnak.
Amerikai kutatók megállapították, hogy a fogantatás időpontja befolyásolja a babák egészségét. A májusban fogant babák például nagyobb valószínűséggel korábban születnek a tervezettnél, és ez hátrányosan befolyásolhatja az újszülött egészségi kilátásait.
A főszerkesztő szerint jogi lépésekkel fenyegették meg a lapot, ha nem hajlandó megsemmisíteni vagy átadni az NSA volt alkalmazottjától kapott anyagokat.
Tegnap Indiában leleplezték az új Nissan Terranót, ami Indiában gyakorlatilag a Dacia Duster átmárkázott ikertestvérének felel meg. Mivel a Dacia illetékesei nemrégiben bejelentették, hogy rendkívül sikeres, elérhető áron kínált terepesük frissített változatát a jövő hónapban megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalonon mutatják be, ezért elképzelhető, hogy az indiai Nissan Terrano mintájára…
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
Nem sokon múlt egy detroiti mentőápoló élete, miközben épp egy beteggel száguldottak kórházba. A 40 éves Joseph Hardman épp egy infarktusos beteget próbált újraéleszteni, amikor ő is szívrohamot kapott. Mindketten túlélték.
Elképzelhető, hogy májusban tetőzött a cégtörlési hullám az építőiparban, és mostantól fokozatos enyhülés következik; az építőipar minden ágazata túljuthatott a mélyponton, de még korai fellélegezni - véli az Opten céginformációs szolgáltató.
Az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország szerdán hivatalosan arra kérte az ENSZ főtitkárát, hogy indítson vizsgálatot a legutóbbi állítólagos szíriai gáztámadás ügyében.
Bizonytalanságban indult a kereskedés a tengerentúlon, a vártnál jobb ingatlanpiaci adat ellenére sem tudtak az indexek felfelé kapaszkodni, hiszen mindenki a Fed jegyzőkönyvét várta. Az indexek a...
Some 1,400 particiants from twelve countries will participate in a parade through the centre of the northern Hungarian city of Tatabanya, marking the start of the 10th European Majorette-Sport Championship, the organisers told MTI on Wednesday.
A világbajnoki ezüstérmes Pars Krisztián a világ idei legjobb eredményével, 82,40 méterrel, a vb-győztes lengyel Pawel Fajdeket nagy csatában megelőzve győzött a szlovákiai Dubnicában rendezett szerdai atlétikai versenyen.
A kormány szerdán benyújtotta a pedagógus-béremelés kiterjesztéséről szóló javaslatát, amelyet jövő héten rendkívüli ülésen fogadhat el az Országgyűlés.
Alaposan a zsebébe kell majd nyúlnia ezután egy 23 éves angol férfinak, ha ismét hódolni akar beteges szenvedélyének. Robert Newmant ugyanis a chippenhami bíróság minden tanyáról kitiltotta az országban, mert megbecstelenített egy kecskét. Kénytelen lesz külföldön partnert keresni.