Szervezetünk megfelelő működéséhez szükséges, hogy a sejtek összehangoltan működjenek. Ezt a sejtek közötti hírközlés biztosítja, amelynek egyik - de nem egyetlen - eleme a hormonok segítségével történő információátvitel.
A látogatók nevezhetik el a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadasparkban született tapírt; az állatkert több mint 50 éves fennállása alatt még soha nem született itt tapír - tájékoztatta a vadaspark igazgatója az MTI-t kedden.
Egy 31 éves moldovai nő súlyosan, kétéves gyermeke könnyebben sérült meg az M7-es autópálya zalai szakaszán, amikor szerda reggel autójukkal szalagkorlátnak ütköztek - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az egy kapott vesével élő Mezei Gergő hat érmet szerzett a forró Dél-Afrikában Egy egyéni arany, egy ezüst illetve egy bronzéremmel, valamint két csapatarany- és egy csapatezüstéremmel tért haza a Szervátültetettek Világjátékáról a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola atlétája, Mezei Gergő.
...és más, fölöttébb kínos jelenetek a Gebegyerek sorozatból. A magyarnyelv-tanárnők lelke csupa titok. Nyelvünkben egyetlen kis ékezet is képes megváltoztatni egy szó jelentését (var – vár, vagy – vágy, agy – ágy, lep – lép, hat – hát satöbbi), dúskál a magyar az ilyen finomságokban, és persze tudnia kell a kölyöknek, hogy minden részlet fontos, mert különben még azt találnák írni: ágyamra…
Könnyű, egészséges finomság különleges hozzávalókból, 10 perc alatt. Elkészítési idő: 10 perc Hozzávalók (4 személyre): • 1 cikória • 4 érett körte • 15 deka dió • méz A cikóriát mosd meg és szedd leveleire. A körtét vágd fel vékonyra és helyezd el a tányéron a cikóriával. Szórd meg dióbéllel és csurgass rá mézet. Szöveg és fotó: Studer-Tüske Veronika
Halálos baleset történt a 13-as és a 81-es út kereszteződésében Kisbérnél, a forgalmat rendőrök irányítják - közla Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A C-vitamin (aszkorbinsav) az emberi szervezetben sokrétű védőszerepet tölt be. Fontos szerepe van a kötőszövet, a fogak, az íny és a csontok felépítésében, a stressz kivédésében.
Ötletes, mutatós és hasznos tippek a tanulósarok kialakításához! Ti is szeretnétek a kölykötöknek (vagy akár magatoknak) ilyen jópofa írósarkot? Itt az elkészítési útmutató, lépésről-lépésre! 1. Nadrágvállfából készíthetsz papír- és ragasztótekercs tartót. Az átlényegült nadrágtartót és az asztal szélét díszítheted dekortapaszokkal, még centiset is találsz közöttük. WWW.DEKORTAPASZ.HU …
Ilyennek jósolták a 2000-es évek divatját 1939-ben a tervezők - videó! Találtunk egy jópofa rövidfilmet, amit a British Pathé készített 1939-ben, és ami azt hivatott bemutatni, milyen is lesz a divat 2000-ben. A korabeli tervezők jóslatai közül több megvalósult már (pl. a ruhák állítható hossza vagy a variálható ruhaujj), de van, ami még nem – bár nagyon szeretnénk ha végre ezt is feltalálnák (az…
Székesfehérváron és Makón biztosan megtartják a közeljövőben az augusztus 20-ára tervezett, az erős szél miatt elhalasztott tűzijátékot. A hat balatoni helyszínre tervezett központi tűzijátékot viszont nem pótolják, ezt a szervezők előre közölték.
Az érelmeszesedés korunk egyik népbetegsége. Nem válogat, egyaránt érintheti a fiatalabbakat és az idősebbeket is, de a kor előrehaladtával mindenképpen megjelenik. Hogy mit tehetünk ellene, és hogyan kezelhetjük, arról professzor dr. Blaskó György főorvos, a Trombózisközpont szakmai vezetője beszél.
Amerikai kutatók megállapították, hogy a fogantatás időpontja befolyásolja a babák egészségét. A májusban fogant babák például nagyobb valószínűséggel korábban születnek a tervezettnél, és ez hátrányosan befolyásolhatja az újszülött egészségi kilátásait.