Spanyol sajtóértesülések szerint a bajnoki címvédő FC Barcelona megpróbálja leigazolni Iker Casillast, az ősi rivális Real Madrid világ- és Európa-bajnok kapusát.
Hét óra alatt egymillió jegyigénylés érkezett a 2014-es, brazíliai labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseire, miután kedden megkezdődött a belépők értékesítésének első fázisa.
Deutsch Tamás politikus, az MTK Budapest FC elnöke facebook és twitter oldalán is megosztotta reakcióját a Ferencváros vezetőinek hivatalos állásfoglalásáról a Csatáry-transzparens kapcsán.
Bizonytalanok a befektetők a tengerentúlon, a vártnál jobb ingatlanpiaci adat ellenére a vezető indexek mind piros tartományban mozognak. A piac a nyolc órakor publikálásra kerülő Fed jegyzőkönyvre...
Defektes autóval, több közlekedési szabályt megszegve veszélyeztette mások testi épségét az az osztrák autós, aki a 26-os számú főút Miskolcról kivezető szakaszán közlekedési balesetet is okozott. A férfi kábítószergyorstesztje pozitívnak bizonyult - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek.
A hosszabbítás előtt álló C. Ronaldo után a Real Madridnak 15 millió euróval kell többet fizetnie, mint eddig, mert a válság elsöpörte a Beckham-törvényt. Hátrom sztárjátékos most annyit adózik, mint 15 ezer szakmunkás összesen. Az Európai Bizottság tiltott támogatások miatt nyomoz - a Barca és a Real Madris sem kivétel.
Érvénytelenek Egyiptomban azok az utasbiztosítások, amelyeket azután kötöttek, hogy a magyar Külügyminisztérium az észak-afrikai ország teljes területét az utazásra nem javasolt országok közé sorolta - hívja fel a figyelmet a K&H Biztosító és az Európai Utazási Biztosító Zrt.
A Citi Magyarország immáron az egymást követő nyolcadik évben, az idén is elnyerte Magyarországon a Global Finance magazin „Legjobb Vállalati és Intézményi Internet Bank” díját, illetve ötödik alkalommal kapta meg a „Legjobb Lakossági Internet Bank” Magyarországon címet „A Világ Legjobb Internet Bankjai 2013” versenyben.
Magyarország – Elcsigázott felnőtteket és a szórakozóhelyeken ujjukat tördelve szorongó tinédzsereket eredményezhet minden hét végére az az új javaslat, amit a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia foglal magában.
Székesfehérváron és Makón biztosan megtartják a közeljövőben az augusztus 20-ára tervezett, az erős szél miatt elhalasztott tűzijátékot. A hat balatoni helyszínre tervezett központi tűzijátékot viszont nem pótolják, ezt a szervezők előre közölték.
Újra nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a romagyilkosságokkal összefüggő besenyszögi rablás ügyében - erősítette meg az MTI értesülését az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Hetek óta elviselhetetlen bűz terjed több Heves megyei településen a kiszórt híg trágyalé miatt. A hatóságok még vizsgálják, vajon hibázott-e a szórást végző cég, vagy joghézag áll fenn az ügyben.
BERLIN — Marcipánba öntötték Jennifer Anistont (44)! A TV2 Aktív riportere, Somogyi Dóra Berlinben beszélgetett a világhírű színésznővel a Családi üzelmek című hollywoodi vígjáték ottani filmpremierje kapcsán, és ez alkalomból meglepte Anistont egy fehérneműbe bújtatott Jennifer-marcipánfigurával.
Az érelmeszesedés korunk egyik népbetegsége. Nem válogat, egyaránt érintheti a fiatalabbakat és az idősebbeket is, de a kor előrehaladtával mindenképpen megjelenik. Hogy mit tehetünk ellene, és hogyan kezelhetjük, arról professzor dr. Blaskó György főorvos, a Trombózisközpont szakmai vezetője beszél.
Orbán Gábor szerint még az idén elindulhat a devizaadósok újabb mentőprogramja, és az sem zárható ki, hogy erre állami pénz is lesz; a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős...
A tankönyvek csaknem 70 százaléka már megérkezett az iskolákba a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) tájékoztatása szerint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága szerdán....
A 25 éves székesfehérvári drogfogyasztó nő vasárnapi halála után indított büntetőeljárásban folyamatosan bővül a gyanúsítottak köre: öt embert kábítószer-birtoklásért, hatot pedig kábítószer-terjesztés miatt fogtak el - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Santa Cruz – Félti az életét Tóásó Előd (32), miután a múlt héten a bíróságon azt vallotta: ír társát, Michael Dwyert (†24) nem a kommandós-rajtaütés során lőtték le, hanem később, a repülőtéren végezték ki.
Mark Zuckerberg technológiai óriásvállalatokkal szövetkezve kezdett nagyszabású projektbe, amelynek célja, hogy világszerte mindenki számára biztosítsa az internet-hozzáférést, mert a Facebook-alapító szerint a kapcsolattartás mindenkit megillető jog.
Bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin és 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol pénteken - értesült piaci forrásból szerdán az MTI.
Debrecen – Öt kiló szárított tubarózsa, legalább 250 szál liliom, 4 kiló aranypor és több kiló gabonamag. Ezt használták fel a 44. Debreceni Virágkarnevél legszebbjének választott, A Szent Anna-tó legendája című kompozícióhoz.
Dallas – Jaksity Kata (41) már többször járt a tengerentúlon. A műsorvezető ilyenkor az Egyesült Államokban élő barátait látogatja meg, ahol néhány hetet tölt el a családdal.