Egy kezünk egészen biztosan nem lenne elég, ha meg akarnánk számolni, hányszor kaptunk pozitív ígéretet, majd negatív cáfolatot a Honda NSX feltámadásával kapcsolatban. Eddig valószínűleg a Honda vezetői sem tudtak volna pontos választ adni a kérdésre, most viszont már nagyon úgy tűnik, hogy kezd révbe érni a projekt.
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez eljuttatott közleményeiből.
A lakosság szerint a korrupció enyhén növekedett 2010-hez képest - állapította meg GKI Gazdaságkutató Zrt. júniusi felmérésében, amelyről pénteken tájékoztatta az MTI-t.
"Az nem lehetséges, hogy ezt a magyar szélsőségest, aki minden eszközzel Románia és a románság ellen harcol, Románia Csillagával tüntessék ki" - fogalmaztak a Marosfői Nyári Egyetem résztvevői.
Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult eljárás egy a BRFK hivatásos állományába tartozó rendőr törzsőrmester, valamint egy civillel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészségen - közölte Szoboszlai-Szász Richárd főügyész-helyettes pénteken az MTI-vel.
Júliusban 5,9 százalékkal nőtt a megkezdett építkezések száma, és építési engedélyből is többet adtak ki, mint egy hónappal korábban, a várakozásokat azonban így is alulmúlták az adatok. További...
Egészséges kislánynak adott életet a 21 éves Holly Griffiths, aki még nyolc hónapos terhesen mindössze ötven kilót nyomott. Az anyuka azóta már kicsit többet eszik, sőt, már az édességeket is elkezdte megszeretni.
BUDAPEST – Beleborzongott Fülöp Márton (30), amikor meghallotta, hogy a szurkolók a nevét skandálják és őt éltetik a Magyarország–Csehország (1-1) barátságos futballtalálkozón.
Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetésének visszavonását követelték a külhoni románság képviselőinek részvételével megrendezett 11. Marosfői Nyári Egyetemen - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetésének visszavonását követelték a külhoni románság képviselőinek részvételével megrendezett 11. Marosfői Nyári Egyetemen - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult eljárás egy a BRFK hivatásos állományába tartozó rendőr törzsőrmester, valamint egy civillel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészségen - közölte Szoboszlai-Szász Richárd főügyész-helyettes pénteken az MTI-vel.
MADRID – Carlo Ancelotti (54) számít a Fradi kiszemeltjére. David Mateos (26) a Real Madrid első keretével készül a hét végén rajtoló spanyol bajnokság Betis elleni találkozójára.
Hatalmas összeggel menekült külföldre a legnagyobb sanghaji biztosítási ügynökség vezetője helyi lapértesülések szerint, a cégnél csalás miatt vizsgálódnak a hatóságok.
Az előzetes szakvélemény szerint ráadásul a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőr többféle drogot is fogyasztott, mielőtt autóba ült. Zuglóban fogták el.
Hét éven belül világszerte a mostani kétszeresére, 2040-re pedig a négyszeresére nő a nyári extrém hőhullámok száma a Potsdami Klímakutató Intézet kutatói szerint.
Júliusban 5,9 százalékkal nőtt a megkezdett építkezések száma, és építési engedélyből is többet adtak ki, mint egy hónappal korábban, a várakozásokat azonban így is alulmúlták az adatok. Az...
A lakosság szerint a korrupció enyhén növekedett 2010-hez képest - állapította meg GKI Gazdaságkutató Zrt. júniusi felmérésében, amelyről pénteken tájékoztatta az MTI-t.
Összecsaptak a rendőrök és a Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet hívei a kairói Ramszesz téren pénteken délután, az összetűzésekben többen meghaltak és rengetegen megsebesültek.
Akár egy kisebb ország hadiflottájával is felvehetné a harcot az Azzam névre keresztelt szuperhajó, amely immáron a világ legnagyobb luxusjachtja. Abramovics kezdheti építeni a következőt, ha ismét csúcstartó akar lenni.
Betört egy család otthonába, majd elaludt egy hatalmas, 2,5 méteres barnamedve. A házban csak egy kisfiú és a bébiszittere volt, akik felvettek mindent videóra.
Két személygépkocsi összeütközése miatt lezárták a 7-es főút fél pályáját a Siófok-sóstói felhajtónál pénteken délután. A forgalom felváltva haladhat a két irányba - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse tájékoztatta az MTI-t.
Keddig 2434 választási regisztrációs kérelem érkezett a Nemzeti Választási Irodához (NVI), a legtöbben romániai és szerbiai értesítési címet adtak meg a későbbi kapcsolattartásra a hivatalos választási oldal, a www.nvi.hu legfrissebb adatai szerint.
Az üzlet felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi csütörtökön, Szegeden, mert az alkalmazott korábbi tartozása miatt nem akarta kiszolgálni - értesült a HavariaPress.
A lakosság szerint a korrupció enyhén növekedett 2010-hez képest - állapította meg GKI Gazdaságkutató Zrt. júniusi felmérésében, amelyről pénteken tájékoztatta az MTI-t.
A gyógyszertárak nyitva tartása is változik. Az előttünk álló 4 napos hétvégén az ügyeleti rend szerint biztosítják a sürgős esetek ellátását az egészségügyi szolgáltatók. A gyógyszertárak is ügyeleti rendben működnek.
Kétezer-háromszáz fölött van az eddig beérkezett határon túli választási regisztrációs kérelem. A legtöbben romániai és szerbiai értesítési címet adtak meg.
Összesen 1,63 millió dollárt, tavalyi árbevételük 1 százalékának megfelelő összeget köteles bírságként fizetni a kínai államnak öt sanghaji aranykereskedő, valamint a metropolisz arany- és nemesfém-kereskedelmi szövetsége, mivel éveken keresztül manipulálták az arany- és a platinatermékek árát.
Júliusban 5,9 százalékkal nőtt a megkezdett építkezések száma, és építési engedélyből is többet adtak ki, mint egy hónappal korábban, a várakozásokat azonban így is alulmúlták az adatok. Az...
Egy kezünk egészen biztosan nem lenne elég, ha meg akarnánk számolni, hányszor kaptunk pozitív ígéretet, majd negatív cáfolatot a Honda NSX feltámadásával kapcsolatban. Eddig valószínűleg a Honda vezetői sem tudtak volna pontos választ adni a kérdésre, most viszont már nagyon úgy tűnik, hogy kezd révbe érni a projekt.
A lakosság szerint a korrupció enyhén növekedett 2010-hez képest - állapította meg GKI Gazdaságkutató Zrt. júniusi felmérésében, amelyről pénteken tájékoztatta az MTI-t.
Sok emberben felmerülhet a kérdés, hogy ha az amerikai Fed hajlandó államkötvényeket vásárolni havi 85 milliárd dollárért, hogy élénkítse a gazdaságot, akkor ezt a pénzt már miért is ne adhatná oda...
Pécsen tartják meg a Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok 26. Országos Konferenciáját augusztus végén. A telefonszolgálatok az 1970-es évektől segítik az elesetteket az országban, manapság egyre növekvőbb igény mutatkozik a munkájukra, írja a Stop.hu.
Bár a nemzetközi piacokon elromlott a befektetői hangulat a vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik közelében ingadoztak a kereskedés első szakaszában. A folytatásban viszont a DAX...
A brazil bajnokság péntek hajnali összecsapásán 3-3-as döntetlen született. A Botafogo Seedorffal a kezdőben fogadta a Dunga által irányított Internacionalt. A mérkőzés 75. percében Vitinho elképesztő nagy gólt lőtt, de ez is kevés volt... 4:03-nál Vitinho gólja.
A BMW technológiai fejlettségét néha olyan járművekkel is demonstrálja, melyek gyakorlati szempontok alapján kihasználhatatlanok, teljesen értelmezhetetlenek és értelmetlenek, létjogosultságukat...