Oslo - A kandi kamera műsorokhoz hasonló módon akarta a választók véleményét megismerni a politikáról a norvég miniszterelnök. Jens Stoltenberg egyetlen délutánra taxisofőrnek szegődött, sofőr ruhát öltött, napszemüveggel igyekezett álcázni magét, majd fuvar közben beszélgetésbe elegyedett az utasaival.
A dél-dunántúli régió legnagyobb értékű mellékút-felújítása fejeződött be a Somogy megyei Kaposfő-Lábod összekötő út 15,2 kilométeres szakaszának átadásával - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Egy időre felfüggesztették ma a BlackBerry részvényeit a nyitás előtti kereskedésben, fontos bejelentésre várva. A problémákkal küszködő okostelefon-gyártó közölte, hogy felállított egy bizottságot,...
A brazil labdarúgó-válogatottat irányító Luiz Felipe Scolari szerint idén is Lionel Messi kapja majd a FIFA-Aranylabdát, az év legjobbjának járó elismerést.
A görög hazai össztermék (GDP) kisebb mértékben zsugorodott a második negyedévben, mint az első negyedévben, és kevésbé hanyatlott a gazdaság teljesítménye a szakértők által vártnál.
Harrison Ford után két további akciósztár, Mel Gibson és Antonio Banderas is beállhat A feláldozhatók harmadik epizódjának akcióveteránjai közé - osztotta meg értesülését hétfőn a Variety online kiadása.
A brit miniszterelnök szóvivője közölte, bíróság elé vihetik a Gibraltár kapcsán Spanyolországgal kialakult vitát. A madridi kormány is hasonló lépést fontolgat.
Alig több mint egy hét múlva, augusztus 20-án kezdődik az idei Szegedi Ifjúsági Napok. A honlapon elérhető koncertnaptár szerint több mint száz hazai zenekar és számos ismert külföldi dj lép fel öt színpadon és hét programhelyszínen a dél-alföldi fesztiválon.
Két évi közmunka vagy fél évig terjedő fogság vár azokra a munkaadókra Ukrajnában, akik megszegik a várandós nők vagy fiatal kismamák jogait, írja a Kárpátinfo.
Két jemeni katona és három szeparatista fegyveres vesztette életét a Jemen déli részében fekvő Lahadzs tartományban egy hétfői összecsapásban - jelentette a kínai Hszinhua állami hírügynökség.
Egy hete nem tud semmit lányáról az Nagy-Britanniában élő, szlovák férfi, akinek gyerekét vélhetően egy idősebb férfi rabolta el. Egyelőre semmit nem tudni a kislány hollétéről és arról se, vajon életben van-e még.
Avartűz miatt szünetel a vasúti közlekedés a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal Ócsa és Gyál közötti szakaszán hétfő délután - közölte a Mávinform.
Száz bűnmegelőzési tanácsadó kezdi meg munkáját szeptembertől az ország 14 év feletti diákokat tanító iskoláiban. A rendőrtisztek képzése hétfőn kezdődött a Veszprém megyei Csopakon - közölte Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.
Száz bűnmegelőzési tanácsadó kezdi meg munkáját szeptembertől az ország 14 év feletti diákokat tanító iskoláiban. A rendőrtisztek képzése hétfőn kezdődött a Veszprém megyei Csopakon - közölte Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.
A Diákhitel Központ internetes szolgáltatást indított el Pénzügyi tájoló címmel, amellyel diákok és szülők kiszámolhatják, milyen költségekkel járnak a tanulmányok.
A versenyszféra és a közszolgáltatás területén is nagyobb érdekérvényesítő erővel bír majd a tervek szerint az év végén megalakuló szakszervezeti unió - mondta el az ATV Start-ban Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.
Az elmúlt hetekben az üzemanyagárak alakulása nem volt túl kedves az autósokhoz, sok esetben - ha csak kevéssel is, de - emelkedtek az összegek, ám ezúttal szerencsére jó hírrel szolgálhatunk, hiszen érdemes szerdáig várni a tankolással. A 95-ös átlagára a hírek szerint 5 forinttal lesz kevesebb a hét közepén esedékes csökkentést követően, míg a gázolaj ellenértéke 2 forinttal süllyed.
A Közép Európai Média és Kiadó Zrt. (CEMP) eladta a Napi Gazdaság Kiadó Kft.-t a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek. A tranzakció nem érinti a korábban a Napi Gazdaság leányvállalataként működő www...
A nemzetközi piacokon tapasztalható elbizonytalanodások hatására nem volt egyértelmû irány Európában a kereskedés első szakaszában, a vezető indexek az előző záróértékeik közelében ingadoztak. A...
Az InfoRádiót is tulajdonló Közép Európai Média és Kiadó Zrt. (CEMP) eladta a Napi Gazdaság Kiadó Kft.-t a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek. A tranzakció nem érinti a korábban a Napi Gazdaság leányvállalataként működő www.Napi.hu Online Kft.-t, mely a rendezvényszervezési üzletággal és a 100 leggazdagabb című magazinnal együtt a jövőben is a CEMP tulajdonában marad.
Erdő Péter, bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek tart koncelebrált ünnepi szentmisét Székesfehérváron szerdán, a Szent Jobb körmenet után. A Szent Jobb a Szent István-i országfelajánlás 975. évfordulójának ünnepére érkezik a városba - ismertette a székesfehérvári római katolikus egyházmegye püspöke hétfői sajtótájékoztatóján.
A Századvégnek az a célja, hogy a Napi Gazdaság húszéves hagyományait megőrizve és nemzetközi példákat figyelembe véve megújítsa a kiadványt, létrehozva Magyarország piacvezető gazdasági napilapját.
Száz bűnmegelőzési tanácsadó kezdi meg munkáját szeptembertől az ország 14 év feletti diákokat tanító iskoláiban. A rendőrtisztek képzése hétfőn kezdődött a Veszprém megyei Csopakon - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata.