Harminckilenc év óta most először módosította tíz alapelvét az észak-koreai állampárt, hogy szentesítse a Kim család dinasztikus utódlási szabályait az ország élén, és hangsúlyozza Észak-Korea atomhatalmi státusát – írta hétfőn a Csoszon Ilbo dél-koreai lap.
Még mindig napirenden a luxusáfa bevezetése. Szakértők viszont elképzelhetetlennek tartják az extra magas, 35 százalékos áfakulcs bevezetését. Így marad az újabb vagyoni típusú adó lehetősége. Nagy kérdés azonban, hogy luxusnak számít-e például az esküvői jegygyűrű, vagy a ballagásra ajándékozott ékszer, írja a Pénzcentrum.hu.
Az FHB Lakásárindex szerint nem fordult meg a trend az idén az első negyedévében a magyarországi lakáspiacon, a lakásárak 2 százalékkal tovább csökkentek az előző negyedévhez képest - közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt. hétfőn az MTI-vel.
Drasztikus diétába kezdett, az a 20 éves brit lány, aki áprilisban kis híján belehalt sokkoló testsúlyába. Annak ellenére, hogy az eltelt idő alatt, több mint 100 kilótól szabadult meg, még sok munka van hátra a jelenleg 240 kilós nő számára.
Úgy tűnik, csörtézni kezdett egymással Csányi Sándor és Lázár János. Az államtitkár polipozott, aztán Csányi kisfiúzott, most pedig Lázár uzsorásozott.
Az amerikai Forbes magazin összeállította a legjobban kereső sportolónők listáját. Marija Sarapova az éllovas, noha nem ő vezeti tenisz-világranglistát. A top 10-ben még hatan képviselik a sportágat.
Az azeriektől elszenvedett vereség miatt legjobb esetben a kilencedik helyen végezhetnek a magyarok a női kardozók hétfői csapatversenyében a budapesti vívó-világbajnokságon.
Tavaly 5500 bankfiókot, vagyis a teljes állomány 2,5%-át zárták be az Európai Unióban. A válság kezdetén, 2008-ban még 20 ezerrel több bankfiók működött az EU-ban - írja a Reuters az Európai Központi...
Vona Gábor Romániába való beutazásának megakadályozása mellett foglalt állást hétfőn Vasile Blaga, a román Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke, a legnagyobb ellenzéki erő vezetője.
A kormányt teszi felelőssé a szakszervezet azért a humán katasztrófának is beillő munkanélküliségért, amely Ajkát és térségét fenyegeti: év végéig legalább ezer itt élő ember, a Mal Zrt. csaknem 300 alkalmazottja és kétszer ennyi beszállító veszítheti el a megélhetését - olvasható a vegyipari szakszervezet (VDSZ) közleményében.
Egy második világháborús aknát találtak annak az óbudai épületnek a belső udvarán, amelyben robbanás volt múlt szerdán - közölte Petridisz Miklós, a bontási munkák építésvezetője.
Egy második világháborús aknát találtak annak az óbudai épületnek a belső udvarán, amelyben robbanás volt múlt szerdán - közölte Petridisz Miklós, a bontási munkák építésvezetője újságírókkal a helyszínen hétfőn.
Nagy értékű traktorokat loptak el a napokban egy burgenlandi gazdától. Az osztrák rendőrök gyanúja szerint a járművek Magyarországon lehetnek, 7500 eurós nyomravezetői díjat tűztek ki az ügyben, értesült a HavariaPress.
Az FHB Lakásárindex szerint nem fordult meg a trend az idén az első negyedévében a magyarországi lakáspiacon, a lakásárak 2 százalékkal tovább csökkentek az előző negyedévhez képest - közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt. hétfőn az MTI-vel.
Nekiment a miniszterelnökséget vezető államtitkár az OTP elnökének - kifizettük a nemzetközi valutaalapot - ismét lehet pályázni az eddig el nem kelt trafikokra - ma hajnalban véget ért a Sziget - Nézze meg itt >>
Az eurózóna gazdasága feltehetően most lesz képes először újra növekededést felmutatni a régió leghosszabbnak számító recessziója után. Az eurózóna aggregált növekedési mutatója 2011 óta a negatív...
A Genfi Autószalonon a Honda még csak egy tanulmánnyal rukkolt elő népszerű típusának kombi áriratáról, ám a szeptember elején esedékes frankfurti szemlén már a szériaérett verzió kelleti magát. Nehéz lenne azt állítani, hogy az újdonság formái arányosak lettek, igaz, a japánok ügyfelei általában nyitottak a szokatlan vonalakra, s különösen igaz ez, ha az esztétikum oltárán áldozva sokat nyerünk a…
Pakisztán hétfőn azzal vádolta Indiát, hogy ágyúval lőtte a területét, és megölt egy polgári személyt a kasmíri határ mentén, ahol a közelmúltban ismét feszültté vált a viszony a két ország között.
Eddig már több mint 6800 szövetkezeti hitelintézeti tag, azaz takarék és tulajdonos csatlakozott a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény kapcsán az Általános Jogok Biztosához elküldött beadványhoz. Pontokba szedték, mi a gond az új integrációval.
Az elektromos autók piacának feléledését mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy a kisebb manufaktúrák mellett olyan nagy és komoly gyártók szállnak be az üzletbe, mint a Nissan a Leaf segítségével, illetve a BMW is i3-mal. Noha ígéretesebbnél ígéretesebb ötletekkel találkozunk, a Tesla atyja szerint a BMW villanyautóján még lehetne dolgozni.
Valóságos kisgömböcként hízik az állami vezetés- írja a Blikk. Hiába mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2010-ben a kormányalakításkor, hogy véget vet a rangkórságnak és a kormányzati dáridónak, valamint ígért karcsúbb és hatékonyabb kormányzást, jóval több állami vezetője van az országnak, mint az előző ciklusokban- írják.
Végleg megszűnt a kézbesítői állása Postás Józsinak. A dalos kedvű levélhordó nem búsul emiatt, inkább a mulatós bizniszre koncentrál, no meg lovagolni tanul.
Bár a látogatószám elmaradt a várttól, és a tavalyinál 17 ezerrel kevesebben, összesen 362 ezren voltak az idei Sziget fesztiválon, a főszervező mégis elégedett a vasárnap zárult rendezvénnyel.
Aligha használt a magyar-cseh viszonynak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a bizonytalan prágai belpolitikai helyzetre hivatkozva jelentette be a Visegrádi Négyek (V4) augusztus 24-re, a fertődi kastélyba tervezett találkozóját. Az eljárás szokatlan a diplomáciában, hiszen a prágai kormánynak kellett volna kezdeményezne a halasztást abban az esetben, ha szükségét érzi ennek. A cseh fél érezhetően…
Parádés hétvégét zárt Berlinben Hosszú Katinka, aki megerősítette éllovas pozícióját az úszók idei rövidpályás Világkupa-sorozatának összetett pontversenyében, ráadásul újabb világcsúcsokat is felállított.