2013. december 5. csütörtök

dec. 5
9:06
John Terry apja verekedett (Blikk)
dec. 5
9:06
Az MSZP-nek se oka, se szándéka jelöltet állítani az Együtt-PM körzeteiben (Kripto Akadémia)
Tóbiás József azt mondta: bíznak szövetségesükben.
dec. 5
9:07
Így látja a Fed az amerikai gazdaságot (ProfitLine)
Továbbra is a mérsékelt és a közepes szint között van a gazdasági növekedés az Egyesült Államokban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerda este közzétett „Bézs Könyve” szerint, amely a Fed 12 tagbankjának időszakos gazdasági helyzetértékelését összesíti.
dec. 5
9:07
Egyelőre nincs bankroham Ukrajnában (Portfolio)
Az ukrán politikai krízishelyzet már a pénzügyi rendszer stabilitását fenyegeti, a kevés tartalékkal rendelkező jegybank pedig arra kérte a betéteseket, hogy ne rohanják meg a bankokat - tudósított a...
dec. 5
9:07
40 milliárd forintot költhetünk focipályákra 2016-ig (ATV)
Több mint húszmilliárd forinttal indul az MLSZ létesítményfejlesztési programja.
dec. 5
9:07
Ébresztő, autóipar! Kína a sarkatokra lép! (Auto Pult)
„Made in China”. Ez az a felirat, amitől sokan irtóznak, ha meglátják egy terméken, hiszen legtöbbünknek csak az jut eszébe róla, hogy a tárgy, amin ez a bélyeg díszeleg, nem más, mint egy hamisítvány, bóvli, vagy rossz minőségű utánzat. Mindeddig nem volt ez másként a kínai autóipar mérhetetlen mennyiségben kibocsátott klónjaival sem, bár azok szerencsére kizárólag a belpiac kiváltságai maradtak.…
dec. 5
9:07
Magyar Kupa: továbbjutott a Pápa (Sport365)
A Pápa hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Siófokkal, így 3-2-es összesítéssel bejutott szerdán a legjobb nyolc közé a labdarúgó Magyar Kupában.
dec. 5
9:07
Topfoci: Moyes Unitedjét az Old Traffordon győzte le a korábbi csapata (Agroinform)
Sok-sok papírformának számító eredmény mellett Angliában kikapott a Manchester United, Franciaországban pedig a PSG.
dec. 5
9:08
Varga Mihály: 2013 trendforduló volt a magyar gazdaságban (Infostart)
Az idei év a trendforduló éve volt a magyar gazdaságban, az év eleje még a recesszió időszaka volt, a harmadik negyedév viszont már várakozáson felüli növekedést hozott, és ennek alapján bizakodva nézhetünk a 2014-es év elé - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség elnökségi ülésének szerda esti megnyitóján, Budapesten.
dec. 5
9:08
Kevés a pénz a méltányos élethez, ennyire rossz a helyzet itthon? (Privátbankár)
Több európai háztartás rosszabb pénzügyi helyzetben van, mint két vagy három éve – és ötévnyi recessziót, megszorítást és növekvő munkanélküliséget követően nem képesek időben kifizetni a számláikat.
dec. 5
9:08
Részegen randalírozott a két Mirigy (Blikk)
BUDAPEST – A Hal a tortán busza bánta az Irigy Hónaljmirigy tagjainak emelkedett hangulatát.
dec. 5
9:08
Letette az állampolgársági esküt az ötszázezredik külhoni magyar (Infostart)
Ünnepélyes keretek között letette az állampolgársági esküt az ötszázezredik külhoni magyar kérelmező, Böjte Csaba és édesanyja, Böjte Julianna csütörtökön a Parlamentben. Az eskütételen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
dec. 5
9:08
Brüsszel: jogsértőek a Déli Áramlatról szóló kétoldalú megállapodások (Infostart)
Az Európai Bizottság szerint sértik az uniós jogot a Déli-Áramlat gázvezeték építéséről szóló kétoldalú megállapodások, amelyeket Oroszország kötött hét európai országgal, köztük Magyarországgal; a brüsszeli testület szerint az egyezményeket alapjaiban újra kell tárgyalni - közölte a bizottság egyik illetékese.
dec. 5
9:08
Obama a pápa megnyilatkozásait méltatta a szegénység ügyében (Gondola)
Elismerősen szólt Ferenc pápának a nagyon szegények és a dúsgazdagok közötti különbségek ügyében tett megnyilatkozásairól Obama.
dec. 5
9:08
Pénzért adták az érettségit (Blikk)
dec. 5
9:08
Négyszeres bajnok edző jöhet a Fradiba (Kripto Akadémia)
dec. 5
9:09
Izgalmas kereskedési napot zárt Amerika (ProfitLine)
Jelentős volatilitás mutatkozott szerdán az amerikai piacokon, a vegyes makroadatok, illetve a Fed Bézs könyvének hatására erős eladói nyomás mutatkozott, ami a kereskedés vége felé megszűnt, miután kedvező hírek érkeztek az amerikai költségvetési tárgyalások alakulásáról. Ennek eredményeként a Nasdaq emelkedni tudott, míg a Dow és az S&P 500 indexek mérsékelt veszteségben zártak.
dec. 5
9:09
Az Apple a Twitter posztjait elemző céget vett (Portfolio)
Az Apple a hírek szerint nemrég felvásárolt egy kisebb közösségi média elemző vállalatot, a Topsyt. A 200 millió dolláros akvizícióval az Apple a Twitter posztok teljes adatbázisához is hozzáférhet -...
dec. 5
9:09
Ukrán krízis: Washington Moszkva miatt szemérmes? (ATV)
Az amerikai kormány csak ritkán és óvatosan foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna elállt az EU-val megkötendő társulási szerződéstől, és hogy ennek nyomán Kijevben hatósági erőszakba ütköző tiltakozások robbantak ki, mert attól tart, hogy a markánsabb nyilatkozatokkal veszélyeztetné a Kreml együttműködését Irán és Szíria kérdésében - írta szerdai számában a The Washington Post.
dec. 5
9:09
Minden idők legjobb magyar szereplése a gimnazisták világjátékán (Sport365)
Minden idők legjobb magyar szerepléseként huszonkét érmet, közte tizenkét aranyat nyertek a sportolók a Brazíliában szerdán zárult Gymnasiadén, a középiskolások világjátékán.
dec. 5
9:09
Női kézilabda-vb: Topcsapatok könnyed meccsei jönnek az első héten (Agroinform)
Kétcsapatos párharc az A, élesebb versenyfutás a B, norvég fölény várható a C csoportban, avagy pénteken kezdődik a vb!
dec. 5
9:10
A Gazprom elnöke cáfolja az ukrán gázadósság kifizetésének átütemezését (Infostart)
A Gazprom elnöke cáfolta, az azt az ukrán bejelentést, amely szerint Moszkva beleegyezett, hogy Ukrajna a jövő év első negyedében fizesse ki az idei év utolsó három hónapjában igényelt orosz földgáz árát.
dec. 5
9:10
Mindenki megőrült? Már a jó hírnek is örülnek a tőzsdék (Privátbankár)
A várakozásoknál sokkal jobb amerikai hírek ellenére nem jött el a várt piaci esés, pedig a munkanélküliség csak kicsivel van a kamatemelési határ fölött. A forint és a tőzsde is tartotta magát.
dec. 5
9:10
Tépte és ütötte egymást Keleti Andi és húga (Blikk)
Budapest – Keleti Györgyi (39) és a Szombat esti láz egyik profi táncosaként országosan ismertté vált nővére, Keleti Andrea (44) között sosem volt igazán jó testvéri kapcsolat.
dec. 5
9:10
Saját mobiljukról követi az embereket az amerikai kémszervezet (Infostart)
A külföldi elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) naponta csaknem 5 milliárd adatot gyűjt be a világon a mobiltelefonok tartózkodási helyéről - közölte internetes kiadásában kiszivárogtatott titkos dokumentumokra és amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva helyi idő szerint szerdán a The Washington Post.
dec. 5
9:10
Megpróbálták visszafordítani a kárpátaljai tüntetőket (Gondola)
20 busszal indultak a kárpátaljai tüntetők, hogy csatlakozzanak a kormány lemondását követelőkhöz, megpróbálták visszafordítani őket.
dec. 5
9:10
250 kicsi született az idén a Nyíregyházi Állatparkban (Blikk)
dec. 5
9:10
Come back, Tonhauser! (Kripto Akadémia)
Nem kérdés: Hajdu tábornokot, Orbán Viktor bizalmasát mindenki jó szakembernek, empatikus vezetőnek tartja.
dec. 5
9:11
Fordítottan adózna jövőre a cukor (ProfitLine)
Magyarország a cukorkereskedelem esetében is kéri a fordított adózás bevezetésének lehetőségét az Európai Bizottságtól - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
dec. 5
9:11
Pozitív képet fest a Fed gazdasági állapotjelentése Amerikáról (Portfolio)
Összességében visszafogottan pozitív képet fest az amerikai gazdaságról a Fed ma kiadott gazdasági állapotjelentése. Többnyire közepes és szerény növekedés volt tapasztalható az egyes Fed körzetekben...
dec. 5
9:11
Beismerte múltbeli kábítószerezéseit Nigella Lawson, de tagadta, hogy drogfüggő (ATV)
Beismerte múltbeli kábítószerezéseit Nigella Lawson, a világszerte ismert és népszerű tévészakács, azt azonban tagadta, hogy drogfüggő lenne.
dec. 5
9:11
Horror: baltát vágtak az angol focista fejébe Romániában - +18-as fotók! (Sport365)
Sokkoló hírről számolt be a Prosport.ro című román lap. Egy szórakozóhelyi szóváltásban baltával vágtak fejbe egy angol futballistát, aki a román ötödosztályban játszik.
dec. 5
9:11
Forma-1: New Jersey-ben, Mexikóban és Dél-Koreában sem száguldanak Vettelék (Agroinform)
A rekordszámú 22 helyett jövőre is 19 futamot rendeznek a Száguldó Cirkuszban.
dec. 5
9:12
Kiberbűnözők ellen küzdenek a közintézmények (Infostart)
Négyezernél is több közigazgatási intézményt kötelez információbiztonsági helyzetének felülvizsgálatára az idén hatályba lépett információbiztonsági törvény. A Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság (NEIH) folyamatosan ellenőrzi a biztonsági besorolásnak való megfelelést, de még nem bírságol - mondta Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős…
dec. 5
9:12
Rekordot dönthet a Németországba irányuló magyar agrárkivitel (Infostart)
Minden korábbinál magasabbra emelkedhet az idén Magyarország Németországba irányuló agrárkivitele és az agrár-külkereskedelmi mérleg többlete német vonatkozásban.
dec. 5
9:12
A magyar ingatlan lesz a legjobb befektetés? – interjú (Privátbankár)
A hazai részvénypiacnak nagyon kéne egy tőzsdei bevezetés. A privátbanki megtakarítások gyorsabban mozdulnak az alacsony kamatok hatására. Az aranynak nem biztos, hogy láttuk az alját, a hazai ingatlanpiac viszont kellően pesszimista egy fordulathoz. Interjú Loncsák Andrással, az Aegon Alapkezelő vezető vagyonkezelőjével.
dec. 5
9:12
Gregor férje: Tökéletes férfit talált Berni (Blikk)
Budapest - Boldogsággal és fájdalommal teli kilenc év pillanatai tükröződnek Somogyi István (60) szemében, amikor leülünk beszélgetni. Könnyei egy megtört férfiszívről árulkodnak, aki önmagának is nehezen vallja be: válik.
dec. 5
9:12
Lövöldözés egy észak-carolinai egyetemnél - két halott (Infostart)
Két ember meghalt, egy megsebesült egy észak-carolinai egyetemnél történt lövöldözésben helyi idő szerint szerda este, a lövöldözésben azonban a rendőrség szerint sem az egyetemistáknak, sem az oktatóknak nem esett bajuk.
dec. 5
9:12
Sértik az uniós jogot a Déli Áramlatról szóló megállapodások (Gondola)
Az EB szerint sértik az uniós jogot a Déli-Áramlat gázvezetékről szóló kétoldalú megállapodások, Oroszország és hét európai ország között.
dec. 5
9:12
Elfogták a hazudozót (Blikk)
dec. 5
9:12
Megütötték a Magyar Telekomot (Portfolio)
Az amerikai indexek eltérően teljesítettek szerdán azt követően, hogy vegyes makrogazdasági adatok kerültek publikálásra az USA-ban. Az ázsiai régió vezető indexei is összességében gyengén...
dec. 5
9:12
Pörögnek a hazai szállodák: ennyibe kerül egy szoba (Pénzcentrum)
Októberben 5,9 százalékkal több vendég 4,6 százalékkal több vendégéjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban....
dec. 5
9:12
Gépfegyverrel és páncéllal ijesztget a katonai Dacia Duster (Auto Pult)
Keleti szomszédainknál december elseje nemzeti ünnep, és mint olyan, természetesen hatalmas felvonulások közepette telik el a nap. Így volt ez idén is, és persze nem maradhatott el a minden évben megrendezésre kerülő katonai parádé sem, melyet a bukaresti diadalívnél tartanak. Ez alkalomból mindig bemutatásra kerülnek az aktuális autópark friss darabjai, és most is találkozhattunk néhány érdekes –…
dec. 5
9:12
Itt a felvétel: Gyurcsány Sukoróra ment (ATV)
Még nem járt Sukorón Gyurcsány Ferenc, aki a felcsúti sztori után most a vitatott kaszinóberuházás tervezett színhelyén forgatott.
dec. 5
9:12
Egymást gyanúsítja provokációval a kormányoldal és az ellenzék (Kripto Akadémia)
A főügyészség mihamarabb hozza nyilvánosságra, hányan vannak előzetes őrizetben!
dec. 5
9:13
Mit várhatunk az arany árfolyamától? (ProfitLine)
A szerdán mutatkozó short-coveringnek köszönhetően 2,2 százalékot emelkedett a februári szállítású arany árfolyama, amivel ellensúlyozni próbálta a hét első két napjában mutatkozó 2,4 százalékos veszteséget.
dec. 5
9:13
Reagált a Prezi: csak egy részét érték el a forráskódnak (2.) (Portfolio)
Egy hacker nemrég könnyűszerrel képes volt megszerezni a Prezi forráskódjának egy részét, erről pedig egy blogposztjában részletesen be is számolt. Az egyik legsikeresebb magyar startup cég...
dec. 5
9:13
Nem lesz magyarországi jelölt Berlusconi (ATV)
Politikai terveiről és az őt sújtó bírósági ítéletről is beszélt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő szerda este egy római könyvbemutatón, amely első nyilvános szereplése volt a parlamentből való kizárása óta.
dec. 5
9:13
Magyar Kupa: az Újpest a Fradit, a Diósgyőr a Vidit ejtette ki (Sport365)
Az Újpest a szerdai visszavágón hazai környezetben 1-0-ra legyőzte az ősi rivális Ferencvárost a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének "slágerpárharcában", ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
dec. 5
9:14
A turisták csalogatására szövetkeztek a legnagyobb kínai városok (Infostart)
Egymással összefogva veszik fel a harcot a Kínába érkező turisták számának növeléséért a kínai nagyvárosok - írja a sina.com hírportál.

Keresés