Egy lexusos férfi után kutatnak a rendőrök a főváros XX. kerületében egy lakóparkban. Az illetőt a nyomozók a Soroksáron meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina ügyében keresik.
A kormány szerdai határozata szerint a MÁV egyes ingatlanokat ingyenesen önkormányzati tulajdonba ad a vasúttársaság és az állam közötti vagyonrendezés keretében. Az erről szóló kormánydöntés a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
Budapest - Voksán Virág (30) több százezer forintért vásárol magának kiskutyát! A szexi lemezlovas egy extra mini pomerániai törpespiccet nézett ki magának, amely ugyan valóban nagyon aranyos, de egy vagyonba kerül.
BUDAPEST - Elkezdődött Zámbó Krisztián (33) zenei karrierjének második felvonása! Korábban írtuk, hogy Zámbó Jimmy (†42) legidősebb fia Fásy Ádám (61) újdonsült szórakozóhelyén, a megújult Astoria bárban lesz állandó fellépő.
Budapest – Nem vizsgálja a rendőrség Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnökének száguldását a villamossíneken, eddig ugyanis információink szerint nem érkezett feljelentés az ügyben. Így Balogh megúszhatja a felelősségre vonást, ráadásul szerinte amúgy is a sofőrje hibázott, aki azóta már megígérte, hogy indokolatlanul többet ilyen nem fordul elő.
Kecskemét – Az őrszobán agyonvert Bara József (†47) jótevőjeként állította be magát B. Viktor (27) törzsőrmester, ám az ügyészség vádiratából egy gyáva és szadista ember körvonala rajzolódik ki, aki kegyetlen tréfákkal, életveszélyes fenyegetésekkel, és mindenekelőtt durva bántalmazásokkal kínozta a piti bűnök gyanújával bevitt embereket az izsáki rendőrőrsön.
BUDAPEST — Sötét felhők árnyékolják be Cseke Katinka (42) és Váradi Olasz, vagyis ifjabb Váradi Róbert Márió (24) szerelmét. A kapcsolatukat ugyanis féltékenység dúlta fel.
Újra összeáll és új lemezre készül a nyolcvanas évek egyik sikercsapata, a Culture Club. Erről Boy George, az együttes frontembere egy francia magazinnak adott interjújában beszélt.
Az oroszországi Szocsiban elfogtak egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 20 évvel ezelőtt részt vett egy orosz teherszállító repülő elleni pokolgépes támadásban, amit a sármelléki repülőtéren követtek el - erről írtak oroszországi hírportálok. A férfi tagja volt egy jekatyerinburgi bűnbandának. A nyomozás során kiderült, hogy a merénylet az orosz alvilági leszámolások része volt.
Mesterházy Attila szerint mennie kell annak a kormánynak, amely a stadion-építést választja a gyermek-éhezés megszüntetése helyett. Az MSZP elnöke azt mondta: ma Magyarországon 470 ezer gyerek éhezik, és egy stadion árából nagyjából meg is lehetne oldani a problémát. A szocialisták egyébként ma mutatták be az MSZP-Együtt-PM Pest megyei képviselő-jelöltjeit.
BUDAPEST — Kirabolták az X-Faktor felfedezettjét, Batánovics Lilit (20) a VIII. kerületben! Az ifjú énekesnőtől pótolhatatlan adatokat, információkat loptak el a napokban, amikor gyanútlanul sétált Józsefváros egyik frekventált részén.
Andornaktálya - Elképesztő indulatoknak kell tombolniuk egy emberben ahhoz, hogy végül ne tudja megfékezni őket: ki tudja, K. László (31) mióta forralta már magában a bosszút, amikor elszakadt a cérna, és halálra verte egykori szomszédját, Sanyi bácsit (†72).