BUDAPEST – Rudas Ferenc (92) a mai napig álmodik a súlyos sérüléssel, amely kettétörte a karrierjét. A legidősebb válogatott labdarúgó 1941. november 23-án első bajnoki mérkőzésén gólt szerzett a Ferencváros színeiben, 1943. június 6-án pedig a bolgárok ellen 4-2-re megnyert találkozón magára ölthette a címeres mezt. Rudas még huszonkét alkalommal szerepelt a válogatottban, de ha nincs a…
BUDAPEST – Áder János köztársasági elnök hatályon kívül helyezte az elődje, Schmitt Pál által alapított kitüntetéseket – derül ki a pénteki Magyar Közlönyből.
BUDAPEST – Kifulladt az államadósság elleni harc! A két éve indított kezdeményezésbe, az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba szinte már nem érkezik pénz. Idén alig 20 millió forint gyűlt össze, ami a teljes, 22 000 milliárdos tartozás egymilliomod részét sem fedezi.
BUDAPEST – „Háborús helyzet volt! Összevissza rohangáltak a sűrű fekete füstben az emberek, a tűzoltók vagy a sérülteket vitték ki a házból, vagy az emeletre rohantak, megfékezni a tüzet" – így emlékszik vissza az egyik lakó, Halász Péter (62) a Tímár és a Pacsirtamező utca sarkán történt nyári robbanásra.
A ProfitLine.hu újraindította nagy sikerű tőzsdejátékát a ProfitMániát! Tanuljon meg tőzsdézni, és keressen vele gyorsan, könnyen, játékosan 55.000 Ft-ot a mai napon!
BUDAPEST – Zana József (75) komikus-színészt csak néhány barátja és családja köszöntötte születésnapján, de az önkormányzattól érkezett számára egy szó szerint apró meglepetés is: tízezer forint, amelyet minden kerületi lakosnak kipostáznak a jókívánságok mellé a jeles évfordulóra.
ALBERTIRSA – Kelemen Henrietta (19), a tavalyi Miss Hungary győztese a koronát sem hajlandó átadni utódjának, ehelyett két és fél millió forintra beperelte a rendezőket, amiért többször is átverték.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezés megsértése miatt 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az AXA Biztosító Zrt.-re, és megtiltotta számára a jogsértő magatartás további folytatását.
Előzetes letartóztatásba helyezett a rendőrség három fiatalkorút. A 14, 15 és 16 éves tinédzserek egy kisgyereket próbáltak kirabolni, összeverték, majd elmenekültek, de a térfigyelő kamera lebuktatta őket.
Budapest adhat otthont Európa legjelentősebb innováció-menedzsmenttel foglalkozó nemzetközi konferenciájának 2015 júniusában - közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH).
BUDAPEST – Nyolcvannégy millió forintért árulja otthonát Szulák Andrea (49), aki már szeretne szabadulni kétszázhetven négyzetméteres házától. Nem is csoda, hiszen rengeteg pénze áll a hatalmas épületben, és kinek ne hiányozna több tízmillió forint? Még akkor is, ha számtalan boldog emlék köti a tágas otthonhoz.
Kazahsztánnal, Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal is katonai együttműködést tervez a honvédelmi tárca. A honvédelmi szervezetek 2014-es fő célkitűzéseinek és fő feladatainak meghatározásáról szóló utasításban szerepel a magyar hadiipar újjáélesztésének folytatása, a civil, a katonai és a rendvédelmi szervezetek közötti együttműködés erősítése, a NATO jövő évi csúcstalálkozójára való felkészülés,…
Filmvetítésekkel, előadásokkal és színpadi produkciókkal színesítve Tolkien-napot tart január 5-én, vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Magyar Tolkien Társaság A Gyűrűk Ura és A hobbit című művek szerzőjének, J. R. R. Tolkiennak a munkássága előtt tisztelegve.