Csányi Sándor szerint indokolatlan, hogy a devizahitelesekkel ilyen kiemelten foglalkozik a politika. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a magyar Forbes magazin csütörtökön megjelenő, decemberi számában az INA-ügyről és a takarékszövetkezeti rendszer átalakításáról is beszél a havilapnak adott interjúban.
A Ford a holnapi nap folyamán leplezi le az első, Európában is forgalmazásra kerülő Ford Mustangot, az ikonikus modellsorozat hatodik generációját, ami jövőre ünnepli gyártásának 50. évfordulóját. Az új Mustang világpremiere négy kontinensen, hat nagyvárosban zajlik majd – többek közt Barcelonában is, ahol a Ford egy különleges Go Further elnevezésű rendezvényt szervez, a nyilvánosság elé tárva a…
Az UEFA nyilvánosságra hozta 40 fős listáját, amelyből kikerül majd a 2013-as Év Csapata. Az egyik nemzetközi fociblog máris összeállított a negyvenfős mezőnyből egy igazi álomtizenegyet. Íme.
A Magyar Telekom bejelentette, hogy a rendelkezésre álló információi alapján, a jelenlegi tervei szerint nem fog osztalékot fizetni a 2013. évi eredmény után.
Budapest — Törőcsik Mari (78) fáradhatatlan! Bár új szerepet, színházi fellépést nem nagyon vállal, annál nagyobb lendülettel veti bele magát a jótékonykodásba.
Budapest - Rendőrnek adta ki magát korábban, ezért is keresték azt a férfit, akit a terrorelhárítók rángattak ki egy taxiból a Ferenciek terén hétfőn este, ahol az akció után egy kommandós véletlenül meglőtte társát – tudta meg a Blikk.
Megszavazta az idei költségvetés hetedik módosítását az Országgyűlés. Még az idén létrejöhet az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban vizsgálódó parlamenti bizottság.
Elismerősen szólt Ferenc pápának a nagyon szegények és a dúsgazdagok közötti növekvő társadalmi különbségek ügyében tett megnyilatkozásairól Barack Obama amerikai elnök.
A Manchester United az Old Traffordon kapott ki 0-1-re az Evertontól. Az Arsenal 2-0-ra verte a Hull Cityt, a Liverpool pedig a Norwich Cityt ütötte ki. A Premier League szerdai fordulója.
Budapest - Mérlegelés nélkül elutasítaná Silvio Berlusconi kérését a Fidesz, ha a színeiben akarna indulni az európai parlamenti választáson – tudta meg a Blikk.
Egy MOL Liga- és két EBEL-meccsel tér vissza a minőségi jégkorong a Városligetbe 2013. december 13. és 15. között a Városligeti Műjégpályán rendezi a Magyar Jégkorong Szövetség a Karácsonyi Hoki Buli nevű szabadtéri jégkorongos hétvégét. A Winter Classic-víkend során egy MOL Liga-mérkőzést, két EBEL-találkozót és egy női EWHL-meccset, továbbá utánpótlástornákat és egy öregfiúkgálát rendeznek a…
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint új lendületet kaphat a nyugdíj-előtakarékosság annak köszönhetően, hogy a napokban kihirdetett adójogszabály szerint 2014. január 1-jétől - évi legfeljebb 130 ezer forint összegben - adókedvezményt vehetnek igénybe a nyugdíjbiztosítással rendelkezők.
Minden korábbinál magasabbra emelkedhet az idén Magyarország Németországba irányuló agrárkivitele és az agrár-külkereskedelmi mérleg többlete német vonatkozásban.
Igen volatilis kereskedés jellemezte a délutánt: az amerikai piacok nyitásához közeledve megjelentek az eladók, majd a záráshoz közeledve megint a vevők vették a kezükbe az irányítást. A...
A líbiai nemzetgyűlés szerdán megszavazta, hogy az iszlám jog, a saría legyen a törvényhozás és az állami intézményének szabályozásának alapja. A döntés hatással lehet a bankrendszerre, a büntetőjogi és a pénzügyi törvényekre.
A BMW szuperautójával kapcsolatban már hosszú évek óta terjengnek pletykák, ám a bajorok eddig nem szálltak be az extra nagy teljesítményű sportkocsik kategóriájába. Az i8 formailag gond nélkül besorolható lenne az illusztris társaságba, ám szupermodern technológia és hibridhajtás ide vagy oda, 362 lóerő kevés ahhoz, hogy megfelelhessen minden elvárásnak – ide manapság már vagy félezer tagot…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2016-ig szóló létesítményfejlesztési koncepciójának költsége 40 milliárd forint, ezen összeg mintegy felének felhasználásáról döntött kedden a kormány.
"Elég régóta dolgozom, de soha nem akartam hatalmat szerezni, csak jó üzleteket kötni. Legfeljebb itt-ott lobbiztam ennek érdekében, de nem mentem bele soha a politikába" - mondja Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója a Forbes most megjelenő, decemberi számában.
Budapest – Zokogva fogadta a hírt Eva Rezesová (37), amikor megtudta, hogy vissza kell mennie a börtönbe. A kétgyermekes anya állítólag számított rá, hogy újra rácsok mögé kerül, ehhez képest a rendőröknek nem volt egyszerű rábírni őt, hogy csendes és gyors búcsút vegyen édesanyjától és lányától.
Húsz busszal indultak útnak Kijevbe szerdán kárpátaljai tüntetők, hogy csatlakozzanak a kormány lemondását követelő tüntetőkhöz a fővárosban, de a megyehatáron rendőrök megpróbálták visszafordítani a konvojt - jelentették csütörtökre virradóra kárpátaljai hírportálok.
Kilenvenkét kutató vehette át a Magyar Tudományos Akadémia Székházában Pálinkás József elnöktől az MTA doktora cím megszerzéséről szóló oklevelet. Az akadémiai doktorok száma velük együtt 2792-re bővült.
Negatívról stabilra javította a még épphogy befektetési ajánlású spanyol államadós-besorolások kilátását szerdán a Moody's Investors Service, levéve a napirendről a befektetői adósosztályzat megvonását Spanyolországtól.
A szerdán közzétett harmadik negyedévi részletes magyar GDP-adatok megerősítik, hogy jelentősen erősödik a magyar gazdaság növekedési lendülete, amely azonban a térség egészéhez hasonlóan továbbra is...
Több mint hat éve nem adott interjút Kornai János nemzetközi hírű közgazdász, így ma este Friderikusz Sándornál a teljes műsoridőben őt hallhatják és láthatják a nézők.
Lehullott a lepel a legújabb, immár hatodik Mustang generációról. A premier ezúttal már nem csak Amerikában jelent nagy durranást: a típust a Ford globális stratégiájának megfelelően az európai piac is megkapja. Az új igényeknek megfelelően pedig komoly módosításokat találunk a lemezek alatt is.
Vállsérülés miatt másfél hónapig nem játszhat Mathieu Valbuena, az Olympique Marseille válogatott labdarúgója, így biztos kihagyja a jövő heti, Dortmund elleni hazai BL-mérkőzést.
Pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve vágott neki a főváros annak az óriásberuházásnak, amelynek eredményeként 2015-re Budapest csatornázottsága megközelíti majd Bécsét - mondta el az InfoRádiónak a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes. Szeneczey Balázs közölte: a 43 milliárd forint összértékű, Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt során 16 fővárosi kerületben 238…
A portfolio.hu szerint már az orosz bankokat is veszélyezteti az ukrán krízis. A pénzcentrum.hu fogyasztóvédelmi körképében megállapítja, hogy még mindig a karácsonyi fényfüzérekkel van a legtöbb gond.
Christie Foxot, a Top Gun című film női főszereplőjének figuráját ihlető civil elemzőt nevezte ki az Egyesült Államok védelmi miniszterének helyettesévé Barack Obama elnök - jelentette szerdán internetes kiadásában a The New York Post.
Budapest - Mintha kisdiákoknak tekintené az országgyűlési képviselőket az az új házszabályjavaslat, amelyet kormánypárti honatyák terjesztettek be a parlament elé.