Az első véna alapú beléptetési rendszert adják át ma a Nemzeti Innovációs Hivatal új irodaházában. A világon egyedülálló technológiát magyar-japán innovációs együttműködésben fejlesztették ki.
Módosítaná a Fidesz a médiatörvényt, ám az ellenzék szerint korántsem azért, hogy az megfeleljen az Európai Unió, vagy az Alkotmánybíróság elvárásainak.
Úgy tűnik, a Nissan mostanság a Juke erejéből gazdálkodik. Nemrégiben a nagy port felkavaró Juke-R borzolta a kedélyeket mind lapunk hasábjain, mind Dubai utcáin, ezúttal pedig a többi modell izgalmasabbá tételéről adhatunk hírt. A Nismo RS tuningcsomag számos módosítással csábítja a vásárlókat egy kis egyediségre.
A Chevrolet egyetlen képpel borzolja a kedélyeket az ősszel esedékes Párizsi Autószalonon bemutatásra kerülő kis városi terepjáró hivatalos debütálását megelőzően. Tekintve azonban, hogy az Aveo alapjaira építkező Trax több mint 140 országban kerül majd értékesítésre, ennek az apró lépésnek is jelentősége van.
Sir Mervyn King, a Bank of England kormányzója az új inflációs jelentés ismertetése utáni sajtótájékoztatóján részletek nélkül kijelentette: a bank, a pénzügyminisztérium és a brit pénzügyi szolgáltatási felügyelet (FSA) "már egy ideje egyeztetéseket folytat" ezekről a tervekről.
Az automobilok nagy családjának egy kicsiny szegmensét képezik a különc autók, melyeknek ugyan nincs semmilyen racionális értelmük, viszont tudják azt, amire józan megfontolásból épített társaik mára egyre inkább képtelenek – hatással tudnak lenni az emberekre.
Az euróövezetben éves szinten 2,6 százalékra csökkent áprilisban az infláció a márciusi 2,7 százalékról. Az övezet külkereskedelmi többlete márciusban 8,6 milliárd euróra ugrott. Az unió tagállamai közül Magyarországon mérték áprilisban a legmagasabb inflációt.
A gerillafestészet fenegyerekét, Banksyt is megihlette II. Erzsébet brit királynő gyémántjubileuma, vagy esetleg az idei olimpia: egy londoni bolt falára varázsolt világbíráló képet.
"Mivel Selmeczi Gabriella közleményében a gyanú árnyékáról értekezett, ez azt jelenti, hogy a Fidesz elismerte: megbukott a plágiumvád, és minden olyan további állítás, amellyel a jobboldali sajtó próbálkozott Gyurcsány Ferenc szakdolgozata és főiskolai, egyetemi tanulmányai kapcsán."- írja válaszközleményében a Demokratikus Koalíció (DK).
Nikolay Fomenko ismert közéleti személyiség Oroszországban, aki autóversenyzői pályafutását egy Aston Martin volánja mögött kezdte el, mígnem a pályán körülnézve eszébe nem ötlött, hogy egyetlen hazai gyártású négykerekű sincs a közelében. Nem is kellett ennél több ahhoz, hogy elhatározza, saját márkát alapít, ami az első olyan orosz gyártó lesz, amely legendás márkák babérjaira törő szuperautók…
Az Infiniti szép csendben felfrissítette legfontosabb modelljének, az FX-szériának a ráncait, az újságíróknak pedig a márka egy nemzetközi bemutató keretében már meg is mutatta az újdonságot, így München környékén volt szerencsénk kipróbálni az autót, amely pont olyan, mint volt: egy rendkívül dögös, különleges öszvér, melyet méretei és tömege ellenére jó vezetni.
Bár sokan túlzónak találták Lewis Hamilton hátrasorolását a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, Charlie Whiting szerint nem tehettek mást, törölniük kellett a brit versenyző összes mért körét a kvalifikáció után. Tovább »
A bankadó miatt továbbra is jelentős veszteséggel működik a magyarországi MKB Bank - mutatják a bajor tulajdonos szerdán közzétett első negyedéves számai. A Bayerische Landesbank 54 millió euró...
Budapest az ötödik, Szeged a nyolcadik helyen végzett a zombihálózatok kiterjedtségét mérő nemzetközi összehasonlításban, a magyarországi városokat nézve Szolnok és Budaörs is nagyon fertőzöttnek számít....
Elhunyt 83 éves korában Carlos Fuentes mexikói író, a latin-amerikai irodalom jeles alakja, a Cervantes-díj 1987. évi kitüntetettje, akinek öt évtizednyi irodalmi munkásságát olyan kötetek jellemzik, mint az Artemio Cruz halála, az Áttetsző tartomány, a Diana, a magányos vadász és a Laura Diaz évről évre.
A görögök miatti piaci feszültség hatására mínuszban tartózkodnak az európai részvényindexek, a magyar piac pedig még ehhez képest is alulteljesítő. A BUX eddig 2,1%-kal esett, ütik az OTP-t, de...
Jelentőset gyengült a vezető devizákkal szemben a forint, nem várt szintekre emelkedve. Mikor állhat meg a forint a lejtőn és meddig juthat? A forint alakulását technikai szempontok szerint elemezzük...
Az Országgyűlés akár már pénteken elfogadhatja a távközlési adó bevezetéséről szóló kormányzati előterjesztést, míg a médiaszabályozás változtatását illetően várhatóan csak a benyújtott módosító indítványokról határoznak. A Ház szintén aznap kezdhet tárgyalni például a svájci CERN kutatóintézet Csillebércre tervezett új adatközpontjának állami támogatásáról, illetve a Budapesti Olimpia Központ…
A Jobbik felszólítja Tarlós István főpolgármestert, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) "sorozatos botrányai miatt" haladéktalanul váltsa le Vitézy Dávidot a BKK éléről - jelentette ki Bödecs Barna országgyűlési képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Szexleckék a moziból 3.rész - Zavarba ejtő, izgató, pikáns. Ilyen egy igazi erotikus jelenet. Sorozatunk harmadik részéből megtudhatják, hogyan tette tönkre a Tágra zárt szemek Nicole Kidman és Tom Cruise házasságát.
Több mint 20 százalékkal bővült az OTP Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhelyi hálózata szűk másfél hónap alatt. Ma már mintegy 450 000 kártyatbirtokos több mint 10 000 helyen használhatja fel béren kívüli juttatásait. A hetente több száz új taggal bővülő elfogadóhelyi hálózat iránt folyamatosan növekszik a munkavállalók bizalma, amit jól mutat az egyre nagyobb számú kártyafelhasználás.
A betiltott baszk szervezett, az ETA tárgyalóküldöttséget nevezett ki, amely a spanyol és a francia kormánnyal „közvetlen tárgyalást” folytatna a több évtizedes kisebbségi konfliktus rendezéséről.
Szombaton iktatják be a tornasport halhatatlanjainak amerikai székhelyű nemzetközi csarnokába a lólengésben kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltánt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökét, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnökét.
Az MSZP szerint Czomba Sándor felháborító cinizmussal örvendezett azon, hogy a vállalkozók a kiegészítő bérkompenzációs pályázati lehetőségek alig harmadára tartottak igényt. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár "az Orbán-kormány nevében nagyjából beleröhögött a dolgozók - és a munkaadók - arcába" - értékelte az ellenzéki párt alelnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Májustól Körömi János a Person Communications új partnere. A szakember korábban a Bárdi Autó Zrt. online marketing kommunikációjáért felelt, azt megelőzően pedig közel 4 évig a Café PR csapatát erősítette.
A Neretva folyó völgyében egy mandarinültetvényre zuhant szerda reggel egy horvát hidroplán, s két utasa - egy férfi és egy nő - szörnyethalt - jelentette az index.hr portál szerdán.
Az eddig beérkezett személyi jövedelemadó-bevallások közül minden negyedik hibás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán a Napi Gazdaság írása szerint.