Két kötvénysorozat kapcsán hirdetett meg mára visszavásárlási aukciókat az Államadósság Kezelő Központ, de csak az egyik lett ebből sikeres. Az idén októberben lejáró 2012/C kötvényből ugyanis a bő...
Hozzávalók: 8 db közepes burgonya 20 dkg darált sertéshús 1 kávéskanál köménymag 2 db kisebb babérlevél 1 közepes fej vöröshagyma 1-2 gerezd fokhagyma őrölt pirospaprika fehérbors oregano só ízlés szerint kevés cukor 20 dkg hámozott paradicsom (konzerv) vagy friss paradicsom héj nélkül + paradicsomlé diónyi vaj a sütőedény kikenéséhez reszelt trappista sajt 1 tojássárgája napraforgóolaj a darált…
Hozzávalók: 50 dkg darált marhahús pici só őrölt feketebors 2 evőkanál Piros Arany, csemege 3 evőkanál mustár (ízlés szerint lehet kevesebb) 1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva 4 gerezd fokhagyma ízlés szerint Erős Pista :) ízlés szerint ketchup tojássárgája A tálaláshoz: pirítós 1 fej vöröshagyma 1 fej lilahagyma 3 db paradicsom 1 db tv paprika
Már csak napok vannak hátra a 2011. évi jövedelemadó bevallás határidőben történő benyújtásáig. Az idén az adóbevallás május 20-ai határideje vasárnapra esik, ezért az utolsó nap, amikor még nem késő a bevallást beadni, postára adni, az adótartozást megfizetni, május 21-e, hétfő.
Hozzávalók: 8 db közepes burgonya 20 dkg darált sertéshús 1 kávéskanál köménymag 2 db kisebb babérlevél 1 közepes fej vöröshagyma 1-2 gerezd fokhagyma őrölt pirospaprika fehérbors oregano só ízlés szerint kevés cukor 20 dkg hámozott paradicsom (konzerv) vagy friss paradicsom héj nélkül + paradicsomlé diónyi vaj a sütőedény kikenéséhez reszelt trappista sajt 1 tojássárgája napraforgóolaj a darált…
Visszaesett a mobilkészülékek világméretű értékesítése az első negyedévben, mert az okostelefonok iránti kereslet növekedése nem tudta ellensúlyozni a hagyományos készülékek piacának szűkülését.
A Széll Kálmán-terv elfogadott irányelveinek értelmében a jövő évi gyógyszerár-támogatásban további 77 milliárd forintos megtakarításra lesz szükség - mondta Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője szerdán, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ellenőrző albizottsági ülésén.
Amennyiben a magyar jégkorong-válogatott sikerrel veszi a budapesti előselejtezőt novemberben, akkor Dániában vívhatja ki a 2014-es szocsi olimpiai szereplés jogát.
A Győr elleni bajnoki mérkőzést követően a Videoton FC tulajdonosát, Garancsi Istvánt kérdezte a klub honlapja a a találkozón elkövetett durva szabálytalanságokkal kapcsolatban.
A meteorológusok rossznak bizonyuló előrejelzése ellenére is kevesebb, mint kétezren figyelték a magyar bajnoki szezon második futamát a hétvégén a kiskunlacházi reptér betonján.
Szombaton Révkomáromban rendezik a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság sorsdöntő ütközetét, amely során az aranyéremért folytatott versengés is eldőlhet.
A kínai Csinhuangtaoban rendezett kvalifikációs világbajnokság hatodik napján a magyar válogatott megszerezte első, és egyetlen érmét: Nagy Tímea (81 kg) 18:11-es pontozással legyőzte indiai ellenfelét, és ezzel elődöntős.
Az Országgyűlés akár már pénteken elfogadhatja a távközlési adó bevezetéséről szóló kormányzati előterjesztést, míg a médiaszabályozás változtatását illetően várhatóan csak a benyújtott módosító indítványokról határoznak. A Ház szintén aznap kezdhet tárgyalni például a svájci CERN kutatóintézet Csillebércre tervezett új adatközpontjának állami támogatásáról, illetve a Budapesti Olimpia Központ…
Orvosai szerint térdműtéte után 8-12 hónapos kényszerpihenő vár a Chicago Bullst erősítő Derrick Rose-ra, akit az előző idény legjobbjává választottak az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
Érdekli egy olyan professzionális FX kereskedési rendszer, ahol egyetlen felületen tud technikai elemzést végezni, illetve magán a grafikonon tud megbízásokat elhelyezni? Amennyiben maximalizálni...
Hazautazhatott Angliába a Williams alakulatának azon tagja, aki a vasárnapi tüzet követően két napot volt kénytelen eltölteni a barcelonai Vall d’Hebron kórházban. Tovább »
Az Országgyűlés akár már pénteken elfogadhatja a távközlési adó bevezetéséről szóló kormányzati előterjesztést, míg a médiaszabályozás változtatását illetően várhatóan csak a benyújtott módosító indítványokról határoznak. A Ház szintén aznap kezdhet tárgyalni például a svájci CERN kutatóintézet Csillebércre tervezett új adatközpontjának állami támogatásáról, illetve a Budapesti Olimpia Központ…
Az Infiniti szép csendben felfrissítette legfontosabb modelljének, az FX-szériának a ráncait, az újságíróknak pedig a márka egy nemzetközi bemutató keretében már meg is mutatta az újdonságot, így München környékén volt szerencsénk kipróbálni az autót, amely pont olyan, mint volt: egy rendkívül dögös, különleges öszvér, melyet méretei és tömege ellenére jó vezetni.
További 30 millió korona készpénzt talált a cseh rendőrség, amikor házkutatást tartott a korrupció vádjával őrizetbe vett David Rath ellenzéki szociáldemokrata politikus és hét társának házaiban, lakásaiban, irodáiban - jelentette szerdán a közszolgálati cseh televízió.
Egyszer élünk, vigyáznunk kell tehát magunkra – mondta Erős Antónia, az RTL Klub híradósa, amikor útjára indította az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idei, Egyszer Élünk Körút elnevezésű kampányát.
Már "hiteles forgatókönyv" Görögország távozása az euróövezetből, és az is valószínű, hogy ennek bekövetkezte esetén a valutaunió felbomlási folyamata nem állna meg itt - vélekedtek szerdai helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők, akik szerint e folyamat kiteljesedése 2-3 százalékponttal is ronthatja az euróövezeti fejleményekre legérzékenyebb közép-kelet-európai országok, köztük…
Frank Williams még mindig a futamgyőzelem és az azt követő robbanás hatása alatt van. A hetvenéves csapatvezető hálás, amiért más csapatok munkatársai megmentették az életét.
A brit statisztikai hivatal adatai szerint a munkanélküli segélyért folyamodók száma 13.700 fővel 1,59 millió főre mérséklődött, ami 2010 júliusa óta a legnagyobb csökkenés. Ez volt a második egymást követő hónap, amikor visszaesést jegyeztek fel.
Szombaton iktatják be a tornasport halhatatlanjainak amerikai székhelyű nemzetközi csarnokába a lólengésben kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltánt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökét, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnökét.