Meddőségről akkor beszélünk, ha fogamzásgátlást nem alkalmazva, rendszeres szexuális élet mellett sem következik be a teherbeesés egy év időtartam alatt. A párok körülbelül 15-20 százaléka meddő, azonban orvosi segítséggel jelentős arányban létrejöhet a terhesség.
A külügyminiszter szerint dél-amerikai útja új lendületet adott Magyarország Latin-Amerikához fűződő kapcsolatainak, amelyek az elmúlt húsz évben kissé háttérbe szorultak.
A 39 milliárdos beruházás nyomán várhatóan 2014 második félévében készül el a korszerűsített, 30 kilométer hosszú vasútvonal szakasz Gyoma és Békéscsaba között.
Csütörtök este rendezték meg az Impact Wrestling 410. adását, amelyben Hulk Hogan elrontotta a TNA Nehézsúlyú világbajnokának, Bobby Roodenak az ünneplését. AJ Styles, Kurt Angle, Bully Ray, vagy Jeff Hardy lesz a bajnok új kihívója.
Budapest - Cellulitkezeléssel és a tenger gyümölcseivel készül az Év playmate-je 2012 választásra Larion Zoé (29), aki már tudja, milyen érzés a legjobbnak lenni.
Sokan csak az első külföldi autós káresemény után szembesülnek vele, hogy az évközbeni spórolás egy 5 napos vakáción csúnyán visszaüt. Elég pár percre nyitva hagyni a szálloda előtt a kocsit, vagy elnézni egy forgalmas kereszteződést, és a kár rögtön meghaladhatja akár az egész nyaralás költségvetését - olvasható a PBA Biztosítási Alkusz Kft. közleményében.
Budapest - Az életre szóló lelki sérülések mellett több tízmillió forintos adósságot is „örökölt" Csézy (32) volt kedvese tavalyi tragikus öngyilkossága után.
Megszavazta a parlament a médiatörvényhez beadott módosító indítványokat, köztük a lex Klubrádiót. A zárószavazás jövő csütörtökön várható. Állítólag már eljutott a híre Brüsszelbe annak, hogy hiányosan küldte meg a kormány az Európa Tanácsnak a tervezett változtatásokat, csak az Alkotmánybíróság kifogásaira írt javaslatokról tájékoztatták ugyanis a testületet.
Szíriában egyre átláthatatlanabbá válik a helyzet. Miközben a kormányerők folytatják kegyetlen fellépésüket, a zűrzavart az al-Kaida is kihasználta. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kijelentette, a terrorszervezet aktívvá vált a közel-keleti országban. Feltételezései szerint egy hete az Al-Kaida követte el azt a kettős merényletet Damaszkuszban, amelyben 55 személy vesztette életét.
Békés felvonulással, demonstrációval emlékeznek vasárnap az erzsébetvárosiak arra, hogy egy évvel ezelőtt, május 20-án döntött a Vattamány Zsolt fideszes polgármester vezette önkormányzat ugyancsak jobboldali többségű képviselőtestülete a kerületi Janikovszky Éva iskola bezárásáról.
Nem új közlekedési szabályozásra, hanem az aránytalan büntetési télelek megváltoztatására és a túlbonyolított szankciórendszer megváltoztatására lenne szükség a Magyar Autóklub szerint. Az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK) szóvivője, Garamvölgyi László ugyanis a héten azt közölte: az elavult KRESZ helyett újat alkotnak, a rendőrök pedig igyekeznek a büntetési tételek alsó határa felé "közelítve"…
"2012. május 10-én hivatalba lépett a demokratikus Magyarország ötödik köztársasági elnöke, Áder János. A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja 2012. június 4-étől várja az érdeklődőket" - írják két nyelven, magyarul és angolul a KEH honlapjának új főlapján.
Az Ajkai Szakképző Iskola tanárainak 70 százaléka támogatta, a Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény dolgozóinak többsége viszont elutasította a tegnap tartott titkos, alkalmazotti szavazáson, hogy intézményük üzemeltetését a Hit Gyülekezete vegye át az ajkai önkormányzattól.
Minden idők legnagyobb szabású csúcsértekezletét tartja május 20-21-én az Észak-atlanti Szerződés Szervezete. A NATO 25. csúcstalálkozójára több mint 60 állam- és kormányfőt várnak Chicagóba, az Egyesült Államok harmadik legnagyobb városába. Utoljára 1999-ben ülésezett a szövetség az Egyesült Államokban, a NATO alapokmánya, a Washingtoni Szerződés aláírásának 50. évfordulóján. Magyarország akkor…
Súlyos egészségügyi veszélyt jelent a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben a szállópor magas koncentrációja - Kolontáron csütörtökön az egészségügyi határérték több mint tízszerese volt a levegőben. A Greenpeace felszólítja a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt.-t (MAL), hogy mihamarabb fedjék be biztonságosan a vörösiszap-tározókat. A MAL nyár közepére ígérte a megoldást.
Budapest - Újabb csalással gyanúsítják Zalatnay Saroltát! A Blikk információi szerint az énekesnő gyanúsítottkénti kihallgatására csütörtökön, a IV. kerületi rendőrkapitányságon került sor.
Valószínűleg az év legdöbbenetesebb baklövését követték el a hágai Nemzetközi Nemzetközi Törvényszék bírái. Kiderült ugyanis, hogy elfelejtették átadni Ratko Mladic egykori boszniai szerb hadseregtábornok védőinek az eljáráshoz szükséges dokumentumokat. A hágai bíróság ezzel srebrenica áldozatai hozzátartozóinak adta a legnagyobb pofont.
Új irányvonalat követel Európának az új francia kormány. Több új francia miniszter is csatlakozott Francois Hollande elnökhöz, aki szerint a megszorítások politikája nem vezet eredményre, a gazdaság növekedését is serkenteni kell.
A szívelégtelenségben szenvedő beteg életkilátásai a háttérben álló októl, a súlyosságtól és az általános egészségi állapottól függenek. A pontos diagnózis felállításával számos betegnél kiválasztható az a terápia, amellyel jelentősen javítható lesz a szív működése.
A belülről áradó szomorúság különös nyomot hagyott Kováts Vera külsején. Nemrég szakított Baricz Gergővel, ám a lány ennek ellenére csütörtök este mindenkit elbűvölt.
Gáspár Győző tovább játssza egykori valóságshow-ját. Most épp a totális elszegényesedés fejezeténél tart. Paraszti munkából él, éhezik, nélkülöz – állítja, eközben luxusautóval közlekedik.
A világ hét legfejlettebb gazdaságú országából és Oroszországból álló G8 csoport, és az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozóján az eurózóna jövője áll a középpontban.
Elnökként exkluzív budai éttermeket látogatott, lemondása után viszont egy hurkázó pultjánál fogyasztja ebédjét Schmitt Pál. Az államfői tisztségből két év után távozó olimpikon testőrök nélkül tért be a Fény utcai piac közelében található hentesüzletbe.
Ezúttal 16 spanyol bankot és 4 régiót minősített le a Moody's hitelminősítő intézet. A bejelentés tőzsdepánikot indított el az európai piacon. A befektetők a legbiztonságosabbnak tekintett német kötvényekbe kezdték átváltani a megtakarításaikat, emiatt a spanyol tőzsde közvetlenül a nyitás után zuhanni kezdett. A spanyol pénzintézetek közül az elmúlt héten államosított Bankia van a legnagyobb…
Tóth Vera modellkedésbe kezdett. Az énekesnő olyan kampányban vállalt feladatot, ahol a tervezők eldöntötték, nem a csontkollekciókra, hanem hús-vér emberekre készítenek ruhákat.
Három év börtönnel sújtja a jövő nyáron életbe lépő új Büntető Törvénykönyv azt, aki hamis gyógyszert gyárt, forgalmaz, értékesít, illetve nagy mennyiségben birtokol. Világszerte több mint százezer ember halálát okozták a rossz pirulák.
Négy magyar filmrendező alkotásával biztosan találkozhatnak a fesztiválozók Cannes-ban az idei mustrán: egyikük Juszt Balázs rendező, aki már másodszorra jut ki a tekintélyes szemlére, ezúttal a Split Perfecttel, amiben előző filmjéből visszatér Árpa Attila és Dobó Kata is. A film a Short Film Corner szekcióban szerepel. A forgatókönyvíróként Hollywood-ban is dolgozó Juszt kommersz filmesnek…
Börtönben van és ezért nem tudott részt venni a tegnap esti díszbemutatón Aniello Arena, a 65. cannes-i fesztivál olasz versenyfilmjének főszereplője - közölte Matteo Garrone, a Reality (Valóság) című alkotás rendezője a film sajtótájékoztatóján.
Magyar felesége, a nagy operaénekesnő, Várady Júlia közölte a német hírügynökséggel, hogy a XX. század egyik legjelesebb baritonja, Dietrich Fischer-Diskau 86 éves korában elhunyt. Maga is operaénekes volt, rengeteg Mozart és Verdi lemez meg DVD főszereplőjeként hódította meg rajongó közönségét, de igazi nagyságát a zeneszakma a dalok előadásában értékelte.
Bár az olaj árfolyama sokat esett a napokban, a kockázatvállalási kedv elillanásával a forint árfolyama is méreteset gyengült a dollárhoz képest. Ez utóbbi hatás ráadásul annyira erősen jelentkezett,...
Jó lenne úgy autót vásárolni, hogy a gyártás kezdetétől mi mondjuk meg pontosan, milyen járművet szeretnénk, szemben azzal, hogy egy alaptípust ruházunk fel extrákkal. A vállalatirányítási rendszerek területén most már kipróbálhatjuk ezt, a „célálmodó rendszerház” jóvoltából. Az Amtech testreszabott szoftvereket fejleszt: pénztermelő, egyedi műszerfalat vezetők részére.