Az indonéz katasztrófamentők megtalálták az Indonéziában lezuhant orosz Szuhoj Superjet 100-as utasszállító gép hang- és adatrögzítő dobozát, amelynek elemzése magyarázatot adhat a tragédia okára.
Ha valaki azt hiszi, hogy egy ház mindenképpen a talpán kell, hogy álljon, az most láthatja, hogy a világ építészei szeretik megtörni ezt a dogmát. Az eredmény hol vicces, hol meghökkentő.
Néha azt hiszed, már mindent tudsz róla. Pedig lakva sem ismerszik meg, mert ezer arca van, és mind örökös változásban. Még a legnevezetesebb látványosságait sem lehet letudni: középkori várfalmaradványok bújnak elő a földből a jó öreg palota tövében, a szigeti romokból kirajzolódik a Mária-kolostor. Halott gyártelep éled újjá kulturális központként, romos ház trendi kocsmaként. Kiismerhetetlen a…
„És Maximusz sírni kezdett. De nem olyan igaziból, csak úgy huncut taktikából. Odaguggoltam mellé, együtt piszkáltuk a kis dögöt, ő szipogva, én kétségbeesve, hogy hogyan fogom megoldani ezt a helyzetet."
Felére csökkent világszerte a szülő nők halálozási aránya az elmúlt két évtized alatt - állapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezete által közzétett jelentésben szakemberek.