Akár már a jövő héten dönthet az Országgyűlés a távközlési adóról. Ha a képviselők napirendre veszik a javaslatot a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények...
Csütörtök este rendezik meg az Impact Wrestling 409. adását, amelyben Jeff Hardy megbosszulhatja a múlt heti támadásokat. Hulk Hogannek tisztáznia kell egy-két dolgot. Crimson és Matt Morgan, illetve Bobby Roode és Rob Van Dam is utoljára találkozik a mérkőzésük előtt.
Gyerekzsúr vagy kerti parti, de egy egyszerű vacsora is feldobható néhány jópofán elkészített szendviccsel. Mégpedig a legegyszerűbb alapanyagokból, akár a gyerekeket is bevonva a szendvicsalkotásba!
Mintegy 24 ezer gyermek vagy fiatalkorú él nevelőszülőknél, gyermekotthonokban, rosszabb esetben pedig javítóintézetben, mondta a Krónikának Soltész Miklós.
Megszűnni ugyan egyelőre nem fog az adóhivatal, de felkerült a végrehajtási eljárás alatt adózók listájára. A NAV közleménye szerint filléres gondokkal küzdenek.
Több mint 50-en megsérültek Bukarestben, amikor három villamos összeütközött egy aluljáróban. A sérülteket három fővárosi kórházba szállították. Öt utas állapota súlyos.
Romániában több, már elkezdett úthálózati és egyéb infrastrukturális fejlesztést is veszélybe sodorhat az állami költségvetési támogatások megvonása, visszavétele, amiről első ülésén döntött a balliberális új kormány.
Tihany – Senki nem tudja, honnan szerezte azt a fegyvert, amivel hétfőn hajnalban véget vetett az életének Bartha Ferenc (†69). A milliárdos óriási, tihanyi luxusnyaralójában húzta meg a ravaszt.
Az Egyesült Államok megnyitotta bankszektorát a legnagyobb kínai bank, az ICBC előtt, először beleegyezve abba, hogy egy állami ellenőrzés alatt álló kínai cég felvásároljon egy amerikai pénzintézetet - közölték csütörtökön az amerikai lapok.
A bírósági reform és az új választójogi törvény kidolgozójaként "merényletet" követett el a demokrácia ellen - egyebek mellett ezzel indokolta az MSZP, hogy távol maradt az új államfő tegnapi beiktatásától. Civilek pedig leragasztott szájjal tiltakoztak a beiktatás ellen a Sándor-palota előtt. A ceremónián a fideszes politikusból államfővá választott Áder János egyebek mellett új magyar kiegyezést…
Nem tudta visszaszerezni a BKV korábbi vezetőinek "pofátlan" végkielégítéseit, a 4-20 milliós lelépési pénzeket. Először a "jó erkölcsbe ütköző" kifizetésekre, majd egyéb indokokra hivatkozott a cég, de nemrég két próbaperét is elvesztette a munkaügyi bíróságon. Hiába ítélte ugyanis a BKV új vezetése túlzónak a 98 százalékos különadó hatálya alá még nem tartozó, 2010 előtti kifizetéseket, a közös…
Jó gazdaságpolitika és pozitív társadalmi közhangulat nélkül hiába születik sok gyerek, csak a munkanélküliek és szegények száma emelkedik - a többi között így reagált a nemzetgazdasági tárcának a középosztály gyerekvállalási forradalmáról írt vitaanyagára a Jól-Lét Alapítvány vezetője. Keveházi Katalin szerint a dokumentum nem a családok, hanem a kormány által kívánt gyerekek megszületésével…
Még az is lehetséges, hogy idén nem hirdeti ki a Klubrádió által jelenleg használt 95.3 Mhz új nyertesét a médiatanács. A Fővárosi Ítélőtábla március elején helyezte hatályon kívül a testület döntését. A győztest, vagyis az Autórádió Kft-t pályázata alaki hibája miatt zárta ki a versenyből a bíróság. A döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye, a pályáztatást pedig nem kell megismételni, csak új…
Több mint egy hete mulasztásos jogsértésben van Schmitt Pál: a plágiumbotrányába belebukott volt köztársasági elnök záró-vagyonnyilatkozata továbbra sem elérhető a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján.
Feljelentés-kiegészítést rendelt el a Heves Megyei Főügyészség a Magyarországi Zsidó Hitközségek (Mazsihisz) feljelentése nyomán, amelyet azért tett a szervezet, mert - egy hangfelvétel szerint - az egri önkormányzat zsidósága miatt nem engedte fellépni a városban Székhelyi József színművészt. A főügyészség így később dönt arról, elrendeli-e a nyomozást.
Megszegte a pénzintézeteknek tett ígéretét a kormány – így értékeli a Bankszövetség a tranzakciós adó bevezetését. Gyuris Dániel szerint kihagyták a bankokat az egyeztetési folyamatból, ezért számukra ebben a formában elfogadhatatlan a javaslat. A telefonadó is aggályos – mondta csütörtökön a Magyar Telekom vezérigazgatója. Szerinte az adó jelentős teher lesz az ügyfeleknek, és a szolgáltatóknak…
Budapest — Meglepő fordulat! A korábban a Blikk hasábjain családcentrikus fiúként bemutatott Németh Zoltánt, vagyis Plazmát (19) ezúttal súlyos vádakkal illetik.
Őrbottyán — Ebbe bele fog pusztulni az apám! – mondta zaklatottan a Blikknek Kaincz Pál (78) fia, aki elárulta, rohamosan romlik édesapja egészségi állapota.
Két év alatt felére csökkenti a gyógyszerek köztámogatására fordított adóforintokat az Orbán-kormány, minden idők legdurvább egészségügyi megszorításához pedig újabb ötletrohamokkal állnak elő. Noha már tavaly felforgatták a medicinák ártámogatási rendszerét, a nemrég nyilvánosságra hozott Széll Kálmán Terv 2.0 a kabinet kiemelt egészségügyi célkitűzései között említi a lakosságot…
Kiegészítő orvosszakértői véleményre vár a rendőrség abban az ügyben, mely tavaly nyáron vezetett egy szigetszentmiklósi asszony halálához. Mint akkor megírtuk, az ügyeletes vírusos fertőzést "állapított meg" egy kétgyermekes anyánál. A beteg azonban alig öt órával a diagnózis után szívelégtelenségben halt meg. A doktorról kiderült, korábban elmezavart diagnosztizáltak nála.
Rekordösszegű kártérítést kaptak a Philadelphiában két éve kacsahajó-balesetben elhunyt magyar diákok családjai. A két halálos áldozat családja összesen 15 millió dollár (3 milliárd 300 millió forint), míg tizennyolc amerikai túlélő összesen 2 millió dollár, fejenként 111 ezer dollár kártérítésre jogosult.
Komoly ingyenreklámhoz jut a magyar turizmus azzal, hogy 800 németországi McDonald's gyorsétteremben vetítik a hazai utazási célpontokat bemutató videókat - értesült a Pénzcentrum.hu. A német piac kiemelt fontosságú a magyar turizmus szempontjából, hiszen az országból érkező turisták évente közel 2 millió vendégéjszakát töltenek nálunk....
Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár meghívására tárgyalt múlt pénteken a budapesti amerikai nagykövetségen öt magyarországi vallási közösség vezetője, köztük a felekezeti státuszától megfosztott Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke. Ezt közölte lapunkkal Iványi Gábor hozzátéve, hogy a nem nyilvános találkozón rajta kívül a Hit Gyülekezete, a katolikus egyház, a…
Az emelt talpú, tűsarkú cipőkben járó nők akaratukon kívül is hozzájárultak a tudományos fejlődéshez azáltal, hogy megmutatták a kutatóknak, miként lehet a járáshoz jobban alkalmazkodó műlábat tervezni - derült ki egy most közzétett tanulmányból.
Budapest - Megdöbbentő! Nagyjából 12 millió forintot kell fizetnie Anettka (38) mostohalányának, aki édesanyjával együtt az apai örökségért perelte a visszavonult televízióst. A több mint négy éve húzódó örökösödési perben jogerős ítélet született: Anettka elhunyt férje, Forgács Rezső (†50) lányának a Bródy Sándor utcai lakás felén kívül semmi nem jár.
A vártnál később rendezik meg Barack Obama amerikai és a hétfőn beiktatott Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozóját. Putyin ugyanis bejelentette, nem tud részt venni a G8-ak chicagói csúcsértekezletén. Telefonon azt közölte Obamával, előbb az új kormányt kell összeállítania. Oroszországot így Dmitrij Medvegyev újonnan kinevezett miniszterelnök képviseli majd.
Több eljárás is indulhat Nicolas Sarkozy még hivatalban lévő francia elnök ellen. Így hasonló sorsra juthat, mint elődje, Jacques Chirac, akinek illegális pártfinanszírozás miatt kellett a vádlottak padjára ülnie. Azt követően ugyanis, hogy Nicolas Sarkozy átadja a hatalmat utódának, Francois Hollande-nak, mentelmi jogáról is le kell mondania.
Kapcsolataink elég erősek ahhoz, hogy áthidaljuk a nézetkülönbségeket - mondta tegnap Budapesten Bay Fang, amerikai helyettes külügyi államtitkár a magyar-amerikai diplomáciai viszony felvételének 90. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású konferencián.
A nemzetgazdasági miniszter által bejelentett adóintézkedésekkel tartható lesz az idei és a jövő évi hiánycél is - mondta el a Portfolio.hu elemzője. A Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója úgy látja, a mostani adócsomaggal a kormány elment a határig, több lehetőség a költségvetés bevételi oldalán nincsen, újabb megszorítások már nem jöhetnek.
A világ legfejlettebb hadseregeit vezénylő tábornokok évtizedeken keresztül biztonsággal támaszkodhattak a hagyományos ütközetek kimenetelének pontos előrejelzéseire.
Akár egy térfigyelő kamera képei alapján is járhat a 100 ezer forintos bírság a piros lámpán történő áthajtásért. Továbbra sincsenek viszont jelzőlámpákba telepített kamerák, és nem a rendőrség teszteli azokat a budapesti kamerákat sem, amelyek a lámpákkal összehangolva lépnek működésbe. A szakemberek szerint egyébként célszerű lenne, ha a hatósági, vagy bírósági eljárásokban nem kötnék meg a…
Csak találgatják ismerősei, mi állhat a Magyar Nemzeti Bank volt elnökének, Bartha Ferencnek a tragédiája mögött. A legtöbben úgy vélik: betegsége miatt lett öngyilkos hétfőre virradóra.
Patai Mihály szerint a kormánynak újra kellene gondolnia a tranzakciós adót, mert az elképzelés ellentmondásokat tartalmaz, és két "katasztrofális" év után gyakorlatilag a tönk szélére küldené a magyar bankszektort, amely így nem tudna hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez.
Jelentősen csökkent az Európai Unióról és az európai országokról kedvező véleményt vallók aránya a világban a BBC Világszolgálatának pénteken ismertetett idei globális felmérése szerint.
Kínosan megszorongatta egy zsarolás miatt 17 és fél évre bebörtönzött rab Barack Obama elnököt a nyugat-virginai demokrata párti előválasztáson, megszerezve a szavazatok 41 százalékát - számoltak be róla csütörtökön az amerikai lapok.
Szélhámos teszi lóvá a ValóVilág szereplőit Méhkeréken. A trükkje egyszerű: sztárvendégnek hívja a volt villalakókat egy kocsmába, gázsiosztás előtt pedig felszívódik.