Görögországban egy hónap múlva nagy valószínűséggel újabb választásokat fognak tartani, mely után erős, Európa-barát kormány alakulhat meg - véli Charalambos Tsardanidis, athéni politikai-gazdasági agytröszt. Véleménye szerint a Nyugat nem engedheti el a görögök kezét, hiszen az nem csak Görögországban, de más országokban is káoszhoz vezetne. A radikális baloldal hívei egyébként Oroszország…
„Sem a gazdasági válság, sem az államadósság elleni küzdelem nem lehet indok arra, hogy kiszolgáltatott, nehéz sorsú emberek életminőségén tovább rontson bárki”- áll A Rák Ellen az Emberért, a Holnapért! Alapítvány közleményében.
Maria Fekter az osztrák közszolgálati televízió híradójában azt mondta: a kilépés nagyon költséges és bonyolult lenne, ezért annak "nem látja sok értelmét".
A nyári programokat szervező Művészetek Háza Kht. vezetőjének elege lett, elmondta, hogy kirúgással fenyegették, amennyiben nem teljesíti a képviselők kérését.
A 32 éves Chris Smartnak nem volt elég pénze megvenni a 15 millió fontot érő 1962-es Ferrari 250 GTO-t, ezért inkább a garázsa ajtajára festette az álomautót.
Az Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 50 százalék, míg Budapesten és Pest megyében 10 százalék vissza nem térítendő támogatást adhat beruházásokhoz a kormány egyedi döntéssel - tartalmazza a kormány honlapján megjelent rendelettervezet.
A román fővárosban három villamos ütközött össze egy aluljáróban. A baleset után 52 embert szállítottak kórházba, a sérültek közül senki sincs életveszélyben.
A kormánynak gyakorlatilag három hete van arra, hogy pontos jogszabályi formába öntse a telefonadóval kapcsolatos javaslatát, beterjessze a Parlament elé és a képviselők megszavazzák. Persze csak ha...
Az online jegyvásárlást biztosító e-Ticket rendszer fejlesztésének köszönhetően már nem csak bankkártyával lehet az interneten lefoglalt vasúti menetjegyek árát kifizetni, hanem mobiltelefon egyenleg terhére is vásárolhatóak vasúti jegyek, igaz csak belföldi teljes árú jegyek esetében.
Csődvédelmet kért a Vicis Pharma Kft., a bíróság a felek kérelmére 150 napra hosszabbította a fizetési haladékot. A gyógyszer-nagykereskedő cég 2010-ben 1,6 milliárd forint árbevételt ért el, nyereségesen működött. Jelenleg két közjegyzői végrehajtás van folyamatban ellene.
Több mint egy éve nem volt olyan olcsó a Magyar Telekom részvénye, mint délelőtt. A papírok egy hete osztalékszelvény nélkül forognak, de ez nem indokolja a lejtmenetet, ahogy a mai gyorsjelentés sem. A tegnap bejelentett különadó hírét viszont rosszul fogadták a befektetők, akik egyre bizonytalanabbak a folytatást illetően. Közben erősödik a magyar tőzsde.
Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy az európai adósságválság legújabb hulláma nem 300 forinthoz közeli eurónál, hanem az Orbán-Barroso találkozó utáni pozitív itthoni légkörben ért bennünket – mondja a Pioneer vezető elemzője. Kamatcsökkentés az EU/IMF megállapodás után képzelhető el, akkor viszont egyszerre egy egész sorozat. A spanyoloknak mentőcsomag kellhet.
Bírósági felülvizsgálatot kér az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a vények előállításával kapcsolatos közbeszerzési eljárással kapcsolatban, miután azt az egyik pályázó megtámadta, majd a Közbeszerzési Döntőbizottság részben elmarasztalta az egészségpénztárt.
Az Európai Parlament (EP) elnöksége egyhangú döntést hozott arról, hogy születésének 100. évfordulója alkalmából parlamenti üléstermet neveznek el Raoul Wallenbergről - közölte csütörtökön Surján László az EP néppárti alelnöke.
A jövő héten sor kerülhet az év részvénykibocsátására, a tervek szerint napokon belül véghezviheti elsődleges részvénykibocsátását a Facebook. A céget hatalmas érdeklődés övezi, évek óta várnak a...
Május 8-án kerekasztal-beszélgetés helyszíne volt az egyik budapesti belvárosi szálloda, ahol a Toyota Motor Europe (TME) elnök-vezérigazgatója, Didier Leroy, valamint a magyar kormány képviselői és...
Tökéletes választás volna a Ferrari alakulata számára a jelenleg a Force Indiánál versenyző Paul di Resta – legalábbis így gondolja a Forma-1 korábbi világbajnoka, Jackie Stewart, aki szerint honfitársa a győzelemért harcolhatna egy élcsapatnál. Tovább »
A belga KBC bank- és biztosítócsoport - a magyar K&H Bank tulajdonosa - csütörtökön 380 millió eurós adózott eredményt jelentett kisebbségi részesedések nélkül az első negyedévről. Ez kevesebb mint a fele az egy évvel korábbi 821 milliónak, és elmaradt a tavalyi utolsó negyedévi 437 milliótól is.
II. Erzsébet idén ünnepli uralkodásának 60. évfordulóját, a jeles gyémánt jubileumra pedig számos autógyártó, így többek között a Ferrari is készül. A nemes olasz márka ügyfelei és gyűjtői a Windsori kastély birtokán, valamint annak vonzáskörzetében parádéznak majd, így az arra utazók vélhetően egy múzeumban soha nem látható tárlatot tekinthetnek meg, miközben a V12-es, és V8-as motorok erőt…
A statisztikai hivatal csütörtökön publikált adatai szerint a termelés 0,7 százalékkal visszaesett az év harmadik hónapjában az egy évvel korábbihoz képest Csehországban.
Több mint kétszeres túljegyzésre a meghirdetettnél magasabb összegben értékesített hozamemelkedéssel 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a csütörtöki aukcióján.
Európai jelentőségű ügyek helyett a jövőben legfeljebb arról hozhat majd döntést Nicolas Sarkozy, hogy milyen ízesítésű bébiételt adjon kislányának, Giuliának. A volt francia elnök ugyanis a hírek szerint főállású anya lesz.
Már nem csak a devizahitellel rendelkező közalkalmazottak vehetik igénybe az árfolyamgátas megoldást, ennek ellenére még nem indult el a sorban állás a bankok előtt.
Ha nem küld Facebookon üzenetet Madarász Tamásnak az Ausztráliában élő egykori bajai cselgáncsozónő, Pekli Mária, a debreceni dzsudoka talán még mindig nem tudja, hogy tatamira léphet a londoni olimpián.
Románia lesz idén a magyarországi turisták legkeresettebb utazási célpontja - állítja a Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó csütörtöki számában, a Magyar Turizmus Zrt. egy friss felmérésére hivatkozva.
Tinédzserkorban, a nemi élet kezdetén különösen fontos téma a biztonságos szex és fogamzásgátlás. Sajnos gyakran épp ebben az életkorban nincs kivel megbeszélni a legfontosabbakat: a tini nem mer kérdezni, a szülő vagy az iskola pedig nem mindig nyitott az őszinte, megértő kommunikációra.
Itt az ideje, hogy végérvényesen belássuk, a magyar ingatlanpiacnak jelenleg nem az évekkel ezelőtt nagy vetélytársként emlegetett Lengyelországgal vagy Csehországgal kell felvennie a versenyt, hanem...
A telefonadó bevezetésével kapcsolatban még mindig sok a bizonytalanság, sok a nyitott kérdés, mondta el Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök vezérigazgatója a ma közzétett gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón. A telefonadónak nyilvánvalóan lesznek negatív hatásai, amelyeket nehéz megbecsülni, az azonban már most látszik, hogy amennyiben a fogyasztók viselik az adóterhet, az…
Három héten belül, május 29-ről 30-ra virradó éjszaka valamennyi légitársaság működését átköltözteti az 1. Terminálról a 2. Terminálra a Budapest Airport. 2012. május 30-tól az easyJet, a Germanwings...
A spanyol sajtó főként a duplázó Falcaót és a nagy szóló végén betaláló Diegót dicsőíti a labdarúgó Európa Liga szerdai, bukaresti döntője után, amelyben az Atlético Madrid 3-0-ra legyőzte az ugyancsak spanyol Athletic Bilbao együttesét.
A piaci várakozásokkal összhangban változatlanul 0,5%-os szinten hagyta az irányadó rátát a Bank of England és az eddigi 325 milliárd fonton hagyta az eszközvásárlási programjának keretösszegét. A...
"Polgármesterek a fociért" címmel találkozott egymással Wintermantel Zsolt, Újpest, illetve Bácskai János, Ferencváros polgármestere csütörtökön a Szusza Ferenc Stadionban azzal a céllal, hogy békés szurkolásra buzdítsák a szombati NB I-es derbire kilátogató szurkolókat.