Áder János szerint Deák Ferenc korához hasonlóan ma is szükség van kiegyezésre, amelynek ezúttal arról kell szólnia, hogy "mi magyarok kiegyezzünk végre önmagunkkal". Az Országgyűlés által május 2-án államfővé választott politikus erről köztársasági elnöki hivatalba lépése alkalmából, a Sándor-palota előtt elmondott beszédében szólt.
Harminc adás után leveszik a Story4 képernyőjéről Vágó István százmillióba kerülő vetélkedőjét. Az átVágót a már jól bevált Szerencsekerék váltja Árpa Attilával és Klausmann Viktorral.
Falcao káprázatos góljával szerezte meg a vezetést az Atlético Madrid a Bilbao ellen az Európa Liga bukaresti fináléjában. A spanyol házidöntőn 3-0-ás győzelmet aratott a madridi klub.
A kormány által tegnap eldöntött új adók "ugyanúgy vállalatokat terhelnek", mint az eddigi válságadók, mivel az adó alanyai az érintett cégek - hangsúlyozta az ATV tegnap esti műsorában Rogán Antal....
Reméljük, sikerül önöket meggyőznünk, és már idén a névérték fölé emelkedhet a Rába részvények árfolyama, hangzott el a Rába ma megtartott sajtótájékoztatóján. A vállalat vezetésének véleménye...
Az európai piacon az elmúlt napokban az aggodalmak felerősödtek, a miniválság következményei nehezen láthatók, viszont a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a tavaly őszi eseményekhez...
Bírósági felülvizsgálatot kér az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a vények előállításával kapcsolatos közbeszerzési eljárással kapcsolatban, miután azt az egyik pályázó megtámadta, majd a Közbeszerzési Döntőbizottság részben elmarasztalta az egészségpénztárt.
Kovács Pál államtitkár a felmerült összeférhetetlenségi aggályok miatt a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségben (MSZKSZ) betöltött igazgatósági tanácsi elnöksége jogszerűségének ismételt...
A költségvetési konszolidáció mellett olyan intézkedésekre van szükség, amelyek célja a növekedés-élénkítés - mondta Ewald Nowotny, osztrák jegybankelnök. Ewald Nowotny beszédével vette kezdetét...
Séfek és sonkamesterek mérték össze tudásukat a Magyar Konyha I. Magyar Sonkaszeletelő Versenyén. Díjazták többek közt a leghosszabb szeletet és a legszebb tálalást is.
Meggyújtották a londoni nyári olimpia lángját csütörtökön a görögországi Olümpiában. A fáklyát Héra istennő 2600 éves temploma előtt egy „papnő” korhű jelmezben, a Nap sugaraival, egy fém parabolatükör segítségével lobbantotta fel.
Több mint negyvenen meghaltak, és legkevesebb 170-en megsebesültek csütörtök reggel Damaszkusz egyik délnyugati negyedében, ahol két robbantást hajtottak végre terroristák - jelentette a szíriai állami televízió.
Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatását írta elő a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pesty László rágalmazási ügyében; a filmes, újságíró ellen azért indult magánvádas büntetőeljárás, mert azt állította Bajnai Gordon volt miniszterelnökről, hogy a Wallis korábbi vezérigazgatójaként felelős tönkrement libatenyésztők haláláért.
A reggeli emelkedés után mínuszba fordult a vezető európai tőzsdemutatók többsége a kereskedés első órájának elteltével csütörtökön, elsősorban a görögországi belpolitikai bizonytalanság, a spanyol bankrendszert övező aggodalmak erősödése, valamint a csalódást keltő kínai külkereskedelmi adatok miatt.
Már nemcsak bankkártyával lehet az interneten lefoglalt vasúti menetjegyek árát kifizetni, hanem a mobiltelefonok egyenlegének terhére is, igaz, csak a teljes árúakét - mondta Zaránd György, a MÁV-START Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
45%-os közvetett állami tulajdonba és állami ellenőrzés alá került a negyedik legnagyobb spanyol bank, a Bankia - számolt be a Reuters. Egyfajta bankmentésre már felkészült a piac, a társaság...
A végső fogyasztók felé mozduló adóteher, valamint az ágazati különadók egy részének továbbélése a társasági adózás rendszerében – röviden így összegezhetők a kormány által tegnap elfogadott, az adórendszert érintő módosítások.
Már nemcsak bankkártyával lehet az interneten lefoglalt vasúti menetjegyek árát kifizetni, hanem a mobiltelefonok egyenlegének terhére is, igaz, csak a teljes árúakét - mondta Zaránd György, a MÁV-START Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese.
Minden szempontból sikeres túrautó-világbajnoki hétvégének adott otthont a Hungaroring Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint.
Az EU-val és az IMF-fel való megállapodásra még hónapokig várni kell, a megállapodásra valószínűleg a harmadik negyedévben kerül sor - közölte Forián Szabó Gergely.
A keddi 3 hónapos után a mai 12 hónapos diszkontkincstárjegy (D130417) aukción is 5 milliárddal a 45 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiség felett adott el papírokat az Államadósság Kezelő Központ...
Tízmilliárdokkal kellene megnövelni a gyermekvállaláshoz kapcsolódó pénzbeli támogatásokat a Népesedési Kerekasztal szerint. Az előterjesztésben egy szó nem esik arról, hogy olyan gazdasági környezetet kellene teremteni, amelyben biztos megélhetésre számíthatnak a leendő szülők....
Már csak napok kérdése és megindul a kereskedés a tőzsdén a Facebook részvényeivel, ha minden a tervek szerint halad. A Facebook tőzsdére lépése lesz az év részvénykibocsátása, a papírokat hatalmas...
A filmes, újságíró ellen azért indult magánvádas büntetőeljárás, mert azt állította a volt miniszterelnökről, hogy a Wallis korábbi vezérigazgatójaként felelős tönkrement libatenyésztők haláláért.
Görögországban egy hónap múlva nagy valószínűséggel újabb választásokat fognak tartani, mely után erős, Európa-barát kormány alakulhat meg - véli Charalambos Tsardanidis, athéni politikai-gazdasági agytröszt. Véleménye szerint a Nyugat nem engedheti el a görögök kezét, hiszen az nem csak Görögországban, de más országokban is káoszhoz vezetne. A radikális baloldal hívei egyébként Oroszország…
„Sem a gazdasági válság, sem az államadósság elleni küzdelem nem lehet indok arra, hogy kiszolgáltatott, nehéz sorsú emberek életminőségén tovább rontson bárki”- áll A Rák Ellen az Emberért, a Holnapért! Alapítvány közleményében.